Noshát, rólam tudni kell, hogy nemigen értek azokhoz a játékokhoz, ahol nehéz golyókat kell gurítani, dobni, pattintani ésatöbbi. Ez tegnap is tudatosodott bennem, nem is értem még meddig kell magamnak bizonygatnom: ez nem az én sportom! Történt ugyanis, hogy tegnapi napon újra megpróbálkoztam a tekézéssel (mintha nem emlékeztem volna: a bowlinghoz is hülye vagyok, ehhez is, hiszen már nem egyszer megpróbáltam bebizonyítani az ellentkezőjét). Magam sem értem mi vitt rá megint arra, hogy tekézzek - az előző próbálkozás sem sűlt el túl jól (akkor 3 naplemente után "betörtünk" a helyi kiskocsma melletti tekepályára éjjel és gurigattuk a golyókat...na akkor voltam a legjobb, azóta se). Tegnap 100 golyót küldtem pályára, ezek közül legalább 30 parkolópályán landolt (kész szerencse, hogy nem dobtam át őket a mellettem lévő pályákra!). A sors iróniája: barátnőim válogatott tekézők éshát - elég jól nyomják...

A mérleg: cirka 30-40 üres, 1 disznó, 3-4 8-as, rengeteg 3-4 pontos gurítás, ma jobb kar fájdalmai, ujjak izomfájdalma (az ujjamban is lehet izomláz???) és a szégyen, hogy most sem sikerült jobban, mint ezelőtt...de a disznóval felkerültem a dicsőségtáblára. Nem hiába: a hülyéké és a kezdőké a szerencse...

végre 1,5 órát arra tudtam szánni a szabadidőmből, amire valóban akartam: zsebmajmot varrtam adventi naptárba. Most lehet röhögni, de tök cuki lett, elég nyomi, nem olyan, mint amit boltba vesz az ember, de mivel ez volt az első és megszenvedtem vele és csak, egyedül én csináltam, ezért büszke vagyok a majomra. Egyáltalán nem látszik amúgy milyen állat, csak egy kis gnóm, de mivel a két szeme se egyforma, ezért nem is tűnik fel...

Persze kedves kisférjem egyből aszitte, hogy boltból való (hát férfi...istenem, nem ismeri a kézimunkát...na höö...), de felvilágosítottam, hogy ezt a kis szerencsétlent én magam csináltam és azonnal tegye ki valami jól látható helyre, vagy a kulcsára vagy valahova! Első majom kipipálva, de még hátra van pár rénszarvas és egyéb díszek is, annyira belejöttem a varrásba. Szerintem iskolás korom óta nem volt a kezemben tű meg cérna - szégyen gyalázat - de most újra felveszem a fonalat! 

Saját bejáratú Mikulásom van. Nagyon szerencsés vagyok, de úgy látszik jó kislány voltam idén, mert megkaptam, amire vágytam. Kaptam tőle édi ajándékokat, amiknél (mint férfi, nem saját kútfőből, kis segítséggel, de most már tudatosan) figyelembe vette, hogy ÉN mit szeretnék. Így aztán kaptam kevés csokit, hiszen azt annyira nem csípem és egy aromás roll-ont is bezsebeltem! Clear mind - tiszta fej, abszolut jól jön a munka során és tárgyalásokkor. Csak be kell dörzsölni a pulzáló pontokra a finom eukaliptuszos, borsmentás finom illóolaj keveréket és máris kitisztul az elmém. Imádom már most! És őt is, amiért ezt megkaphattam tőle.

Mikulásommal ma egy családi projekt megvalósításáért dolgozunk majd, mikulásváró ünnepséget szerveztünk és tartunk este. Ő lesz a Miki én meg a krampusz. Bohóckodunk, barkácsolunk, énekelünk és pénzt is keresünk! 

Már karácsonyi ajándék lázban égek, főleg, hogy saját készítésű ajándékokat szeretnék adni az ismerősöknek. Az ötlet megvan, az anyagok nagy része megvan, remélem a kézügyesség is meglesz hozzá. :) Az adventi naptár telik, folytonos gondolkozásban vagyok mivel lephetném meg kedves kisférjemet, aminek tuti örül és pici, belefér egy kávésbögrébe. Még van 9 kis apróság, amiből 2-3 ötlet már megvan, remélem nagy mosoly lesz a jutalom értük :). 

vagyok. Egyszerűen nem tudok lekattanni a munkáról...Pedig annyira vártam a hétvégét, amikor véééégre lehet pihenni, takarítani (mert a lakás már csatatérré alakult, pedig minden héten, azon az 1!napon megpróbálkozok az eltakarítással, rendrakással, de valahogy mindig csak a feléig jutok, aztán pedig minden újra kezdődik, és egy hét múlva megint ugyanott van minden), főzni, aludni, olvasni, magammal foglalkozni (például körmöt festeni, arpakolást feltenni, hajat szépíteni, elolvasni egy verset, egy könyvet, töltekezni...).

Egyedül azonban nincs kedvem (max. a csajos dolgokhoz), kisférjem pedig dolgozik (Mr. Sztahanov...összeillő páros). Ezek tudatában úgy döntöttem én se ülök a babérjaimon, meg amúgyis gyűjtök egy kis plusz pénzt, karácsony előtt jól jön. Ez az egyik...meg a cél, ami a szemem előtt lebeg: a csodálatos apróság, amire a plusz bevételt szántam, és még fel is tölt a pluszmunka, mert imádom amit csinálnok. Szóval felkötöttem a gatyám és belehúztam újra a sűrűjébe: pénteken munka után a másik szerelmemmel találkoztam és ütöttem el az időt este 8-ig. Aztán másnap reggel 5-től megint randi, majd délután rádupláztam. Most vasárnap hajnalban minden jóérzésű ember a meleg takaró alatt pihenteti a heti munkában megfáradt tagjait, én azonban kikacagtam a pihenést: 5-kor kelés, majd munka, majd kis alvás (hát ebből kíváncsi vagyok mi lesz...), majd protokoll ebéd szülőknél, majd újra 3 óra munka - egy jó kis muri egy bevásárlóközpontban, ahol szórakoztathatom a járókelőket (második szerelem vol....x)-, majd protokoll látogatás nagyszülőknél, rokonoknál. Csokiosztás, szórakozás, kiskutyák és fényképezés.

Az a helyzet azonban, hogy ha hétvégén nem csinálnék semmit, csak amit előre elterveztem (a szokásos háziasszonyi feladatokat) és nem lenne más dolgom, akkor 2 hét után megunnám az egészet. Sztahanovista vagyok és nekem így jó...néha azért lassítok és szétnézek magam körül...aztán újra! Ó Mr. Sztahanov, ó második szerelmem kelletek nekem!

Vannak olyan kérdések, amelyek ezzel az apró szóval kezdődnek és sosem tudunk rájuk választ adni. A minap egy fiatal lány első szerelmét érte autóbaleset. A srác 20 éves. A körülményeket nem ismerem (hol ült, be volt-e kötve, merre mentek, ki volt a hibás, hogy történt, mi történt), de igazából nem is fontos. A baleset megtörtént, az autóból egyedül ő nem szállt ki, olyannyira, hogy kómába esett, megsérült az agya és napokig nem adott jelt magáról, az életről. A kislány teljesen összetört. "Miért?" - tette fel ő is a kérdést, mint oly sokan mások is. De senki nem tudja a választ. Isten útjai kifürkészhetetlenek - tartja a mondás. Nem tudhatjuk, miért történt, mi volt ezzel a cél, mit akartak ezzel tanítani nekünk. Talán azt, hogy merjünk szeretni, mutassuk meg minden egyes nap, hogy fontos nekünk a másik, merjünk élni, használjuk ki az itt töltött időt.

Aztán a fiú több napi vegetálás után kezdett jobban lenni, levették a lélegeztetőről, beindult a pulzusa is, mindenki imádkozott és reménykedett. Aztán a fiú meghalt. El sem köszönhetett első szerelmétől, akivel már több éve boldogságban éltek. Még csak rá sem nézett még egyszer, utoljára. Nem ismertem őt, de a története mélyen megrendít. Fiatal volt még, életerős, az élet előtt, lett volna még dolga bőven, odafönt mégis máshogy döntöttek. Egyik este a barátokkal autókázni indultak, mint oly sokszor máskor, de ő már soha többé nem ment haza...:( Nyugodjék békében odafönt. Az erő most a lánynak kell, aki itt maradt, elveszítette élete egyik legfontosabb emberét, első szerelmét, akit imád és sosem fogja elfelejteni. Ezt nem lehet soha elfelejteni. Csak a kérdés ismétlődik újra és újra: Miért?

Ez az a kaja, amit a reklámszövegből ismert "ronda, és finom" kategóriába sorolhatnánk. Pirítósra kenve szerintem isteni, főleg, ha egy kis fehér krémsajt morzsalékkal egészítjük a tetejét! Legjobb teljes kiőrlésű barna kenyérrel vagy graham kenyérrel, esetleg magvassal. Megpirítjuk a kenyeret, rápakoljuk a krémet, megszórjuk egy kis sajttal és friss kaporral: nyami!

Az elkészítés nem bonyolult, a fűszerezés ajánlott adalékokat tartalmaz, de te magad is válogathatod. Könnyű elkészíteni és ha szerencséd van, még a pasid is megkóstolja...Piros cékla cafatkák a tányéron? Na neeeem.... - ez az első reakció, aztán csak leerőltetni az ember azt az egy falatot a torkán. Majd még egyet, majd még egyet. És még egészséges is! 

Büdös macska, koszos macska

minek futkosol az utcán?

Maradtál volna otthon,

még egy darabban játszanál...

Ma hazafelé jövet elütöttünk egy macskát a mamuttal. Igazából a sofőr észre sem vette, hogy egy minitigris versenyt fut velünk...aztán egyszer csak irányt váltott és befutott a kocsi alá, amivel tömegénél és az szélsőséges időjárási helyzet miatt irányt változtatni nem célszerű, főleg, ha 4 ember ül benne. Szóval ez az opció kilőve, inkább várta a sofőr, hogy ki a gyorsabb a macs, vagy a mamut...A biológiának ellent mondva most a mamut nyert, és koppintotta macst. Én annyira rosszul lettem a gondolattól is, hogy elütöttünk egy állatot, hogy majdnem hánytam...Nem volt nehéz amúgy ezt előidézni, mert a kanyargós úton a hátsó ülésen (elképzelve, hogy a segged alatt a kerekek között mi rejtőzhet...) könnyen kidobja az ember a taccsot.

A sofőr hozzászólása az esethez: "Miért ma kellett lemosnom a kocsit?" ... A macsek meg már a bárányegereket kergeti a ködös északon.

a szükséges rossz...Mindig remegő térdekkel lépek be a vizsgálati helyszínre, minden idegen: fehér ruhás emberek idegen nyelven beszélnek (és még ők vannak megsértődve, amikor saját nyelvemre lefordítom, hogy akkor most mi van???), fémes csillogású fura tárgyak szerte a rendelőben, a megalázottság érzése, amikor kinyitod a szád, leveszed a melltartód vagy felfekszel az asztalra. Annyi drámai sztorit lehet olvasni, hallani nap, mint nap a világból, hogy jogosan van beszarva az ember. "Csak egy rutin szűrés volt, de két nap múlva csörgött a telefonom: műtét lesz."  - na ezek jutnak eszembe, amikor "csak" egy rutin szűrésre érkezek. És ha találnak valamit, ha nem is vagyok egészséges? Mit fogok csinálni?

Azért én mégis elmegyek félévente, évente azokra a szükséges rossz szűrővizsgálatokra...Inkább elmegyek, mint egyszer csak fiatal korom ellenére holtan essek össze valahol, vagy már olyankor figyeljek fel a fura jelekre, amikor már szinte mindegy. Ez fontos kéremszépen, mindenki tartsa szem előtt: jobb előbb, mint később.

Én meg feltalálok egy gyorsfordító gépet, amit csak rá kell csippantani a doki arcára és máris a gépezet tolmácsolja mi a helyzet. Magyarul!

amikor a tesóm, akit imádok a végtelenségig, sírva hív fel, hogy elköltözött a pasija, mert most "valami nem jó, de szereti, de kis szünet kell, hogy átgondolja és majd hívja"?! Mit kell ilyenkor tenni-mondani? Odamennék én, megölelném és megvigasztalnám, de 300 kilométerről ezt nehéz és csak a telefonban tudom végighallgatni a sírását, zokogását, amitől teljes mélydepresszióba zuhanok, mert egyszerűen utálom hallani, hogy szomorú és még csak nem is tudok tenni semmit.

A legjobb, amit ilyenkor tehetsz, hogy meghallgatod és biztatod, hogy úgyis minden megoldódik. Csak hallgatni kell, mást nem lehet tenni. Persze mondhatnám, hogy ez egy szemét, ilyet tett veled, megölöm! Amúgy is sokkal jobbat találsz, sokkal szebbet...dehát hogyan mondjon ilyet az ember annak, aki egyáltalán nem így gondolja és ráadásul még csak nincs is minden veszve. De mi lesz? Ez a bizonytalanság a legrosszabb az egészben. "Majd hívlak, kell egy kis szünet." - de mikor? MIKOR hív fel? Lehet, hogy már holnap, lehet, hogy majd 2 hét múlva és akkor is csak annyit közöl, hogy "átgondolta, nincs változás, legyen vége". Őrjítő a várakozás, az unalom, a hiánya, a bizakodás, hogy majd jobb lesz, mert megváltozik és rájön: kellek neki.

És amikor csak azt hallod, hogy el van keseredve és mindenkit utál és csak kell mellé valaki, aki vele alszik és aki ott van vele és te nem lehetsz az, az szörnyű...Remélem, hogy erős lesz, mint mindig és megmutatja, hogy ő nagyon is jó csaj és felszegett fejjel lép tovább az életben, akárhogy is alakul az egész történet. Nekem mindegy, én csak a boldogságát akarom látni.

5 nap csend, telefon és internet nélküli élet sok-sok kalanddal, élménnyel, kedves emberekkel! A nyírség felé vettük az irányt és átszeltük az egész országot röpke 5,5 óra alatt. Az idő hamar eltelt, közben érdekes módon egyszer sem kapcsoltuk be a rádiót, ezek szerint jó volt a társaság :). Az idő ramaty volt, ködös-párás-ködszitálás-nedves-nyálas-hideg. Épp megfelelő egy kis kikapcsolódásra, bár kedves vendéglátónknak előre jeleztem, hogy túl sok túrát és városnézést ne pakoljon a 3 napos programba, mert odafagyunk a fő tér kövezetéhez.

Még nászajándékba kaptuk ezt a lehetőséget: megismerhetjük Nyírbátort. Lehet, hogy én vagyok előítéletes, de azt gondoltam, hogy ez egy pici falucska a térkép szélétől még egy-két centire, szóval sok minden látnivaló nem lesz és még időutazásnak is megteszi...hát el kell mondjam, hogy a keleti megyék rohamosan fejlődnek! Rengeteg épület, múzeum, templom fel lett az utóbbi időben újítva, tisztaság van. A boltok többsége tényleg felért egy időutazással - 100 forintos, turkálók (kincsesbányák), textil divatáru boltok és az árak is arra engedtek következtetni, hogy pár éve megállt az idő arra felé.

A vendéglátás...mit mondjak? Ilyen remek kiszolgálással, kedves és mosolygós "személyzettel" még nem nagyon volt dolgom. Merthogy egyik barátnőm látott vendégül minket a saját kis lakhelyén, egy erdő széli faházban, ami meseház volt kutyákkal, madarakkal, fákkal. Kicsi zug kellemesen berendezve, melegen és hangulatosan. Reggelente a kutyákok üdvözöltek minket hangos csaholással és megismertük a város történetét, embereit és a szülőket is kicsit közelebbről. Mindenki nagyon kedves volt és barátném is kitett magáért a csíkos kávékompozíciókkal, töltött omlettel és a barackos csirkével vacsira. Bejártuk a nevezetességeket, ellátogattunk Nyíregyházára és leteszteltük a város legjobb sütizőit és kávézóit. Remek volt, kár, hogy 500 kilométerre van, mert nyáron is vissza kell mennünk 2-3 napra. Akkor, amikor Bundi (a vak kutya) és a többi kutyák elkísérnek minket sétálni az erdőbe, megcsillan a tavon a napsugár és lehet túrázni is a környéken.

Nyírbátor én így szeretlek! 

"Köd szitál,
hull a dér,
lepörög a
falevél.
Földre szökik, szemétnek,
aki éri, ráléphet,-
Sziszegő szél
söpri, hajtja,
hullongó hó
betakarja." 

(Csanádi Imre - Őszi levél) 

Ebből már csak a hó hiányzik, minden más megérkezett.

Aki kitalálta a mondást; "úgy dugnak, mint a nyulak", az nyilván valóan nem ismerte az egereimet...Lehet, hogy van olyan ember, aki irigyli őket, amiért napi 4-5 alkalommal képesek a szexre, de azért mégiscsak felháborító, hogy havonta szüli szerencsétlen egérmama az utódokat. És nem is egyet, de közülük általában csupán 1-2 éli túl a bántalmazások sorát. Hát ki is szeretné, amikor a fején futnak körbe-körbe, vagy amikor ugrálnak a hasán, netán elássák a forgács legaljára. Hát...senki, ők sem, inkább megdöglenek, mint ezt túléljék.Az az egy gondolat nyugtat, hogy a természetben ezek ugyan így viselkednének, mint itt, a természettől hermetikusan elzárt közegben.

Tegnapra akkorára dagadt az egérmama, hogy komolyan azt hittem, valami baja van. Mint egy golflabdát nyelt kis szőrgombóc, szinte vonszolta a testét. Aztán estére már könnyített magán, kipottyantott X számú trónörököst, aminek a két apa (merthogy gruppen házasság van nálunk) örült, mint egér a farkának (az egyiknek amúgy nincs meg csak a fél farka, mert egyszer kicsit összekaptak az egérlányon...aztán hamar rövidre zárták a vitát). Szülés után 1-2 órával már ketten próbálták megdönteni szegény teremtést, aki hol hagyta, hol nem. Kíváncsi vagyok hány fióka várja éhesen az egérmamát napközben ma és hány marad meg ezek közül 2 hét múlva...Amúgy az egértenyésztés nem lenne rossz biznisz (ami a számokat illeti), hiszen havi 1-2 ezret hoznak a családi kasszába, általában kajára cserélem a suhancokat. Meggazdagodni nem fogok belőlük, de legalább önfenntartók. Az apák látszik, tudják a dolgukat: meg kell húzni az asszonyt minél többször, különben nem lesz kaja a háznál!

Egy punk zenekar neve is lehetne a három betű (nem lenne meglepő és nem is csodálkoznék az a helyzet), de nem, ez most a masszív Anglia fíling már 3 napja.

Ekkora ködöt már régen láttam, 3 nappal ezelőtt amikor reggel kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon, azt gondoltam eltűnt a város! Kicsit fel is ébredtem hirtelen, mert mindenki tudja - az álom és a valóság ébredés után 5 perccel még nem mindig egyértelmű. A közlekedés lelassult, a látótávolság 20 méter, tejköd minden fele...50-el mehetsz maximum, nem látsz sehol semmit, két csíkot magad előtt meg néha egy-egy előtted felbukkanó fényszem-párost. Amikor hazafelé jöttem a ködben, nem vettem észre, amikor beértem a faluba! Se a házakat, se a táblákat nem láttam...félelmetes volt...

A köd egyébként a hangulatom is lehúzza...olyan, mint egy lepel; rászáll az ember szemére és szinte vakká teszi, a jó hangulatát, kedvét elveszi, a szinektől megfosztja. Anglia, én így szeretlek...illetve, bocsánat, Magyarország...

Pók kötélpálya a balkonládában:

Tegnap sikerült egy olyan csíííííípős levest készítenem, hogy még én sem tudtam megenni és még most is fáj a nyelvem, mert azon kívül, hogy csípős volt, még forró is.

Maradt fél smack levesem, amit amúgy igencsak ritkán szoktam készíteni, mert hát ugye egészségtelen nagyon...azért én mégis szeretem, néha engedélyezem. Mint tegnap is, de csak egy fél adagot. Csakhogy nem volt elég porom hozzá, mert az az előző adag megfőzésénél elfogyott, így gondoltam kiegészítem az otthoni csilis fűszerkeverékemmel. Szórófejes dobozban volt a keverék, ami kicsit már beszáradt, úgyhogy motivációként megpaskolgattam a doboz hátulját, hátha. Na itt követtem el a végzetes bűnt, a szórófej ugyanis leszakadt, bele a levesbe az egész doboz fűszerrel együtt... Gondoltam, hát ez azért mégiscsak csípős lesz, szóval gyorsan leöntöttem róla az összes levet és sima vizet öntöttem a tészta alá, visszatettem főni. Az elfogyasztásánál azonban nem igazán éreztem, hogy erről bármikor a korábbiakban leöntöttem volna a csililét, csípős volt, mint a fene! Életemben ennyire forró és csípős dolgot még nem ettem, most is zsibbad a nyelvem.

Nemrég olvastam egy cikket a paprikák csípősségéről. Az erős pista állítólag 800-as erősségű, ha az 800-as, akkor a csililevesem 8000-es volt. Még sosem fogott ki rajtam csípős dolog, a tabascot is szeretem, de ez, ez félelmetes volt, lángokat okádtam és füstölög most is az orrom! 

megint egy új szót tanultam a mai napon, sajnos, saját káromra...Történt ugyanis, hogy ma ebédre paradicsomos káposztafőzeléket ebédeltem. Nem saját készítésű volt, de ízre amúgy nem volt vele semmi gond, ízlett, kanalaztam is belőle rendesen. Aztán egyszer csak a számban valami gyanús dolgot fedeztem fel. Megvizsgáltam közelebbről, egy 1×1 centis vastag bőrcafat volt...Átnéztem a tányéromban lévő egész főzeléket (mint valami búvárkund, turkáltam végig az egészet), tele volt apróbb húsdarabkákkal és bőrökkel. Ekkor tanultam meg mi az a bürke: az a kis bőrdarabka, amit a számból halásztam ki és ami miatt elment az étvágyam és amit nem is értek minek az amúgy tök finom főzelékbe...Állítólag az íze miatt kell belefőzni, még életembe nem hallottam ilyet, én soha még nem főztem semmit a főzelékbe, ami nem oda való. Az, hogy egyesek fura dolgokat főznek a főzelékekbe, a mai napig nem értem minek, mert itt a borsóban is szokott lenni hús, a tökfőzelék piros és szintén van benne pörkölt belefőzve, de a krumplifőzeléket és a káposzta főzeléket is említhetném, amiben lecsókolbász vagy debreceni úszkál. Mindegyik piros, ez bennük a közös, meg a belefőzött feltét, bár szerintem, ahogy a neve is mutatja: ez FELTÉT, azaz a kaja tetején kéne legyen. De a bürke, az új volt...új és utolsó is egyben.

Pötyi és Töfi - ők ketten maradtak a hatból, a többiek nem bírták a kiképzést...

A halak is hullanak, már úgy vagyok vele nem is akarok halakat, mert ezek folyton elhaláloznak. A 4 neonból, egy csíkből, egy arany tapadóból, két pirosból és egy csigából maradt 5 állat az akváriumban...az egyik piros az első estén sokkot kapott és öngyilkos lett, az egyik neon pedig a napokban intett búcsút társainak. Ma a csík dobta fel a talpát, a fele már el is fogyott, elég undorító...A csiga is a víz tetején úszott, azt hittem az is elhalálozott, de szerencsére csak pihent. A vizük is gyanús már nekem, nem tudom mitől döglenek, de leginkább már azt szeretném, ha a baziakváriumban élő társaikkal összebarátkoznának és velük élnének a továbbiakban, hátha úgy mindenki jól jár.
 

Na jó...be kell vallanom valamit, van egy másik szerelmem is a kisférjemen kívül. Ez pedig a hang! A stúdió, ahol hallathatom hangom a világban, mindenki rám figyel, van szavam és megbecsülésem. A napokban újra lehetőségem volt arra, hogy gyakoroljak és jobban elmerüljek a zenék, sztárok, közéleti események, közlekedési információk világában. Kiélhettem exhibicionizmusom. Véééégre, tudtam, valamire szükségem van, hát ez volt az.

Elfáradtam, de tudom, mindenből tanulok és minden új információval, programmal, szerkesztési trükkel csak okosabb és ügyesebb leszek. Türelmes vagyok, várok és dolgozok. Jó néha úgy gondolni, úgy érezni, szeretnek, szükségük van rám és hallani akarnak, hiányzom nekik. Feltöltődtem! Szeretem...már több, mint 16 éve élek-halok érte és nem tudom megunni, azt hiszem ez egy igazi szerelem :) ! 

Aranyfa

Kinőttek a gombák is

Rajzanak a katicák! 

Jön a tél...fák, tüzeléshez készülj!

Van, amikor jó hangulatban ébredek és nem tudom megmagyarázni, de jó kedvem van. Ez általában napsütésben és legalább 20 fokban szokott utolérni. Ilyenkor egész nap pörgök, mosolygok, energikus vagyok és ég kezem alatt a munka. Csípőset, édeset, selymeset eszek, meleg teát kortyolok. Azt hiszem elpusztíthatatlan vagyok, én, a csilis csoki.  Sárga, piros, lila, zöld!

A másik véglet, amikor bal lábbal kelek, nincs is kedvem kibújni az ágyból, mert köd van és 5 fok, tiszta hideg és zimankó, brrrr....És még a felső szomszéd is Bárány Attilával és "nyomjátok büdös kurvák"-kal ébreszt fél 8-kor, amikor elég lett volna 9-kor kinyitnom álmos szemeimet. Nincs kedvem dolgozni menni, inkább otthon olvasnék egy izgalmas regényt a meleg takaró alatt. Finomakat főznék, fűszereset és keményet, mint amilyen a kedvem is, hozzá egy pálinka, mely megmelegítheti megkeményedett szívem egy pillanatra, amíg a torkomat el nem éri... Odabújok kisférjemhez, akinek érzem illatát, beszívom jó mélyen magamba, elraktározom későbbre is. Megsimogatja hajam, magához szorít és nem szól semmit, csak hallgatjuk, ahogy ver a szívünk. Munka után - ahová mégis el kellet mennem akaratom ellenére - néha együtt csináljuk a semmit és közben mégis számomra nagyon fontos dolgot csinálunk; megnyugtatjuk, feltöltjük egymást. Szürke, fekete, barna, kék...világoskék, narancs, sárga, vörös!

Ezt a gyümölcsöt találtam ma a piacon. Még nem kóstoltam soha, ezért fő a változatosság alapon muszáj volt vennem egyet, no meg hajtott a kíváncsiság is, vajon mi lehet az a hurma és hogy nézhet ki belülről? Hát így:

Az ízét nem nagyon tudnám semmihez sem hasonlítani, talán picit az érett mangóra hajaz, de édesebb. Gondolkoztam rajta, hogy kiszedem a magjait és elültetem, hátha lesz belőle egy hurmafám, de nem volt benne mag, szóval nem tudom hogyan szaporítható. Kár, hogy nem igazán van olyan piac, bolt, ahol tonnaszámra lehet kapni paradicsomi áron ezt a gyümit, gondolom akkor már mindenki evett volna belőle legalább egyszer. Sajnos szinte sehol nem kapható és ha igen, akkor is elég drágán...Ez a darab 180,- forintba került, pedig megettem volna belőle kóstolás után még ötöt, annyira ízlett, de ha kiszámoljuk elég húzós kis nasi lett volna (ráférne erre is a csipszadó mi?). Fogalmam sincs, hogy Burmában terem-e hurma, de Kínában és Japánban igen. Hát, a szusi megkóstolása után egyből tudtam, hogy a csíkszeműek tudnak valamit...Nálunk is termeszthetnék ugyan így, mert igazából jól tűri a fagyokat és nem egy igényes gondozású növény. Szorgalmazni fogom anyósomnál ezt a gondolatot :). Kevés benne a kalória, nem hízlal, de rostos és lédús, egyszóval: isteni!

Halloweeni hagyományainkhoz híven idén is tökfaragásba kezdtünk (illetve inkább csak kisférjem, mert ez férfimeló, nehogymár szétvágjam a kezem, ez nagyon kemény tök. Bezzeg a birsalmánál nem volt otthon...). Egy nagyon kis helyes tökfejet faragtunk ki és este már ez ijesztgetett minket a tévé mellől :).

Azt mondják, ha bámulod, vagy játszol vele, be fogsz éjjel pisilni. Azt is mondják, hogy aki játszik vele, megégetheti magát. A tűz mégis mindennapjaink része...és mégis sokat játszunk vele.

Most, hogy jön a tél, megint egy kicsit közelebb kerültünk a tűzhöz, hiszen kell valami, ami felmelegít...Begyújtani a kandallóba, tüzet rakni és érezni az fa égő illatát, a parázs melegét, a tűz játszó, táncoló lángjait nézni és belemerülni...azt hiszem ez az, amikor újra érezzük: nemsokára karácsony lesz, nemsoká lehullik az első hó, inni akarunk egy meleg teát, egy forralt bort, össze akarunk bújni a takaró alatt és érezni akarjuk a tüzet. Nem csak azt, ahogy melegíti bőrünket, arcunkat, de azt is, ahogy belülről perzseli lelkünket.

A tűz látszik rajtunk...kipirosodik arcunk, lelkesedünk, csillog a szemünk, de belül is érezzük, talán ezt érezzük legjobban; táncolni támad kedvünk, szerelmesek vagyunk, vonzódunk a másikhoz, meg akarjuk ölelni, csókolni, hozzá akarunk bújni - boldogok vagyunk. A szemünkben ott táncol egy kicsi láng, amelyről reméljük: soha nem alszik ki! 

Hát most írhatnék az emberekről is, merthogy mondják: "nagy az Isten állatkertje". De nem, most inkább az új lakókról, a vizesbázisról és az egértanya bővüléséről írok.

Elkészült a saját bejáratú akváriumom mindennel felszerelve. Névnapi meglepi volt kedves kisférjemtől. Van benne egy szép kő, amit Isola Belláról hoztunk magunkkal, növények, amiket a baziakváriumból telepítettünk át, fehér nagy szemcsés kavics alul és egy lyukas bújókő az úszóhólyagos pajtásoknak. Már belakták a halak; egy csiga, egy gilisztahal, egy piroshal, 4 neon és egy arany tapadóhal. A rendes nevüket nem tudom :). Eredetileg 2 piros hal volt, az egyik nem bírta a kiképzést idegekkel és már az első napon feladta a küzdelmet, egyszerűen kiugrott az akváriumból és megfulladt a paldón...szörnyű... Kicsit még kihaltnak tűnik nekem a lakhelyük, szóval még szerzek bele majd pár halat, hogy színesebb legyen a forgatag.

A halak amúgy számomra az egyik legunalmasabb állatok a világon az otthon tarthatók közül. Nem cukik, nem vágnak pofákat, nem lehet velük eldumálgatni de még megsimizni sem. Csak pókerarccal úszkálnak ide-oda és tátognak...Az agyuk elenyésző, szóval feltételezem, hogy lángoló karikán nem fognak átugrálni, akárhogy is akarom...Igazából szépek és érdekes nézegetni mikor merre úsznak, hova bújnak, ékei a szobának a színesítik a teret, állítólag gazdagságot is hoznak. Remélem...

Az egértanya azonban tovább bővült. Alig két hetesek a "kicsik", de máris megérkezett az utánpótlás. Kíváncsi vagyok, hányan élik túl a túlnépesedési szaporulatot.

Egy internetes program segítségével megtudtam, hogy hányadik emberként születtem a Föld bolygóra.

4,772,323,437. ember vagyok a születési adataim alapján. Hogy ezt miért olyan jó tudni? Hát fogalmam sincs, olyasmi lehet, mint a bioritmus, csak ez a szám már visszamenőleg nem változik.

Ha már a bioritmusnál tartunk, gyorsan azt is ellenőriztem, jó tudni, hányadán állunk...

Ma vagyok az intellektualitásom csúcsán, 100%. Érzelmi síkon 80%-os a mozgás, míg fizikálisan ennél kicsit gyengébb vagyok ma, csupán 77%. Ez amúgy azért érdekes, mert eddig akár hányszor megnéztem ezt, magam nem így éreztem...ma például a reggelt egy 20 perces tornával kezdtem, ami nem igen jellemző, bár lehet, hogy ezért csak 77% a fizikai erőnlétem, mert már reggel lefárasztottam magam...:) .

Horoszkóp...lehet benne valami, legalábbis az általános leírás nagy része igaz rám. A napi horoszkóp? Hát...nem tudom, minden 12. emberrel ugyan az történik, mint velem? Ma mindenki sétálni fog az erdőben és dolgozik, érdemes belevágni a rendszeres sportolásba is...legalábbis a saját kis történetem szerint (mégiscsak jó volt az a reggeli torna!). De találtam egy baba kalkulátort is...ha holnap 16:50-től holnapután 18:55-ig esek teherbe, akkor lányom lesz. Hajrá! Amúgy még azt is megtudtam, hogy 10.006 napos vagyok a mai nappal (és fél). Egy kalkulátor segítségével kiszámoltam a szerencseszámom (azt hittem, hogy az érzelmi alapon alakul ki az életünkben...ezek szerint nem). Az 5 és a 6 a legkedvezőbb számok a születési időm alapján, a legszerencsésebb napom a szerda és a szerencseszínem a zöld (nagy kár, hogy egy zöld ruhadarabom, kiegészítőm sincs...be kéne szereznem párat, lehet).

Hogy ezekből mi igaz és mi nem? Attól függ mit fogadunk be, mit hiszünk el...nyilván nem kéne reggel a horoszkóp rovattal nyitni és aszerint leforgatni egy napunkat. Placebo hatásnak is kiváló, feldobhatja, de akár le is húzhatja a napunkat. Az emberek többsége mégis figyel rá, felhangosítja a rádiót saját csillagjegyénél és érdekli az asztrológia, hiába mondja, hogy hülyeség. Most akkor melyik az ellentmondás?