Amit tegnap megtudtam Csernus dokitól, hogy érzelmileg még nem nőttem fel...ez a legfontosabb, amivel az interjúról távoztam tőle. A felnőtté válás egyik legfontosabb lépcsője a szülőktől való függetlenség érzelmileg és anyagilag egyaránt, na ez előbbi nálam még nincsen meg. Ezek után hömpölygött tovább az összes többi "probléma", hogy ha még nem vagyok felnőtt, akkor miért álcázom úgy magam, mintha az lennék, ez önbecsapás. Ráadásul nem saját magamnak akarok megfelelni, hanem másoknak és vágyom a dicséretre, vállveregetésre, szeretetre - ergo "szeretetkurva" vagyok - ergo azért mentem férjhez, mert magam mellett akarok tudni valakit és nem azért, mert szeretem. Ez társfüggőség, az ilyen ember támaszt és nem társat választ. Szerinte. Továbbá a búcsúzáskor azt az ukázt kaptam, hogy gyorsan kapjam össze magam, szedjek össze önbizalmat, magammal foglalkozzak és a saját életemmel és magamnak akarjak megfelelni, mert addig nem lehet rám felnőttként felnézni, amíg ezek nem történnek meg az életemben és nem rendezem magamban. És amikor megkérdeztem, hogy hogyan csináljam azt mondta, hogy okos lány maga, tudja azt már nagyon régen mit kellene csinálnia, csak nem csinálja. Na...hát legalább nem bőgtem el magam...ez is valami, legyőztem a démonokat, már csak magamban kell ezekkel dolgoznom.

- imádom őket! Mindig felvillanyozzák napomat, ezektől leszek igazán ember; ha bizonyítani tudok, elébe állok a kihívásoknak és le is győzöm őket. Így most bátran, felszegett állal várom a ma estét, amikor egy olyan emberrel fogok találkozni, akitől félnek, tartanak nyers, vulgáris, szókimondó, néhol már-már bántó stílusa miatt. De én állok elébe és remélem, hogy a sminkem nem folyik majd el, ugyanis nem waterproof volt a csomagolásra írva...Többen mondták már, hogy megríkatta őket az illető, így aztán tartok tőle valamelyest én is, de azt gondolom, hogy ha ismeretlentől tartunk és nem merünk szembenézni vele, akkor sosem leszünk elég bátrak más feladathoz sem. A doki most a bennem lakók félelmek megtestesítője, a hétfejű sárkány, akinek ma este "rituálisan" bebizonyíthatom, hogy nem, nem félek tőle, és le tudom győzni félelmeimet, ha elég erős vagyok hozzá és ha akarom. Ahogy a bölcs mondás tartja: "impossible is nothing", csak olyan létezik, hogy gyengék vagyunk vagy nem is akarjuk igazán.

Eljött a nagy szüretelések, a mustvedelés és a forralt bor ideje, ezzel egy időben itt a szüreti bálok szezonja is. Volt szerencsém ellátogatni egy igazi falusi eszem-iszomra, bár jobbára csak a szesz folyt. Volt "szendvics" is (kifli az asztalon), ropi és csipsz vagy alma, de a folyékony dolgok jobban mentek.

A zene általam leírhatatlan, egy mezei frissvágású együttes lépett fel elég kevés hozzáértéssel, de annál nagyobb lelkesedéssel és persze a közönségnek is nagyon bejöttek a feldolgozások és a 100 forintnak 50 a fele ésatöbbi hasonló jellegű dallamos mulatós, ami ilyen helyeken szokott lenni. A falu kultúrja kábé, mint a nappalink kétszer, szóval a tömeget ott 50-100 emberben mérhetik. A résztvevők többnyire vagy 20 körüliek diszkószerkóban, vagy 60 felettiek traktorszerkóban. Kedves ismerősöm szerint érdemes ilyen helyekre eljönni, mert máshol ezekkel az emberekkel nem találkozol. Érdemes azonban tanulni is tőlük, mert az a nyugalom és stresszmentesség, ami áradt belőlük, azt publikálni kéne könyv formájában, megtudakolni tőlük; mi a titkuk. Bár nem árulták el, egy erős sejtés szerint a kisfröccs sokat nyomott a latban!

Sokáig ugyan nem tartott a dínom-dánom (számunkra), de a hatás máig nem hagy el. Respect!

Már elég nagyra nőttek ahhoz a kis lurkók, hogy bemutatkozzanak a nagyközönségnek. Bár eléggé félősek még, azért próbáltam elcsípni a pillanatot. Íme a rosszcsontok, akik folyton csincoknak:

Kismausz 1, egy jól elkapott pillanat...Nem egy nagy pózer a csávó:

Kismausz 2, gubó:

Kismausz 3, szimat:

Ismerkedjünk meg mai barátunkkal, a céklával! Ez a zöldség az egyik leghasznosabb mind közül, rengeteg vitamint, nyomelemet és még sokféle hasznos dolgot tartalmaz, amiket most nem sorolok fel, mert majdnem mindenre jó (megfázás, tisztítókúra, gyomorpanaszok, láz, izomépítés, kismamáknak, hangulatjavító...stb). A kiváló festő hatásának köszönhetően (mellyel találkozhatunk a feldolgozás során kezünkön is) festékanyagnak is használható, az ősz és tél egyik kedvelt körömlakk színe lehetne a céklavörös.

Mivel jó olcsón beszerezhető (kb. 100-150 forint kilója) "orvosságról" van szó, ezért érdemes a kezünk bőrét, a ruhánkat és az életünkből 1 órát rááldozni arra, hogy céklasalátát készítsünk. Még mielőtt hozzáfognánk, öltözzünk játszós ruhába, majd vegyünk rá egy kötényt (vagy egy desszantos ruhát, aminek nem árt). Készítsünk a közelbe egy citromot, mert ez kiválóan oldja a festéket a bőrről és mindent pakoljunk el az asztalról, nehogy megfogja a céklalé. Ha megvagyunk és kezünkbe vettük a fekete gumót, felejtsük el a telefonunkat és fehér laptopunkat egy időre...

Meghámozzuk a céklát. Úgy tűnik ezen a héten kifejezetten csonthájasokat válogattam össze, bár a céklát még mindig könnyebb volt megpucolni, mint a birsalmát...Ha megvagyunk vele, jön a munka oroszlán része: a reszelés. Későn jutott eszembe, de erre a célra alkalmas lehet a botmixerek fantasztikus kiegészítője; az aprító is. Vagy ha nem vágyunk nagyon pépes salátára, akkor a nagy lyukú reszelőt válasszuk (fele idő, fele lé...). Lereszeltük a céklákat, minden tiszta vörös, jöhetnek az almák, ezeket is belereszeljük kb. 1-1 arányban a céklával. Aztán ízesítjük, ahogy akarjuk. A háziasszonyok kedvenc szakácskönyvében, a google keresőben rengetegféle receptet találtam, én egy mixelt változatot alkalmaztam: citromlét facsartam a reszelékbe, majd sóztam és cukroztam (mézzel helyettesíthető), borsoztam picikét. Majonézes tormát használtam hozzá ízesítőül, de az elszántabbak le is reszelhetnek egy szál friss tormát, amihez egy 100-as zsepi szükséges. Hűtőben érlelődik egy órát egy dobozkában, a picit kifacsart levét pedig megittam, mert kell a friss vér a szervezetnek! 

Cékla Úr:

Reszelvény:

Itt már összemixeltem az almát és a céklát: 

Egy nagy pohár lé is maradt, fő az egészség!

Na de ki az a nótárius és hol van Peleske? 

Ezekkel a kérdésekkel a fejemben ültem be az esti színházi előadásra. A komédia 2 felvonásos volt, remek zenei betétekkel és jó színészekkel. A darab gyakorlatilag arról szólt, hogy egy faluban elkapnak egy boszorkányt, meg akarják égetni, de a falu vezetője azt állítja nincsenek is boszorkányok, ezért elengedik. Erre a boszi berág és bosszút forral a falu vezetője ellen. A bosszú különböző változatait néztük végig a darab alatt, egy alkalommal bikák vették üldözőbe szegényt, de a juhászok kutyája (aki filcből és fonalból volt fonva! :)) megmentette az életét, majd mérgezés is szóba került. Hihetetlen sztorik zajlottak a színpadon 2 órán át, természetesen a hős mindig megmenekült valamilyen csoda folytán. A boszorkányt nem mellékesen megjegyzem egy férfi játszotta, a bárány fröccsöntött műanyagból volt és a hóna alatt hozta be a juhász, a gulyásfőző tűzrakó pedig elektromos árammal működött. A darab fricskát mutatott nekünk, nézőknek és a komédia legszélsőbb határáig is elmerészkedett, néha már a Besenyő családban éreztem magam...

Nem hagyott nyugodni azonban a két kérdés. A régbeli nótáriust ma közjegyzőnek hívjuk, így nevezzük azt a közméltóságot, aki jogvitákat eldönthet, igazságot tehet, amolyan kisbíró szerűség volt. Peleske ma már nem létező település, anno Szatmár vérmegyéhez tartozó magyarok lakta település. Pölöske amúgy Zala megyében van, híres a szörpről :).

Birsalma, vagy birskörte, bár én ez utóbbi elnevezést még az életembe nem hallottam, de ahogy tegnap közelebbről is megvizsgáltam a gyümölcsöt, tényleg elég nehéz eldönteni, hogy melyik kategóriába tartozzon: alma vagy körte? 

Alattomos növény ez a birs, kívül szőrös, belül meg férges itt-ott. Igazából próbáltam a biológiai okokra rájönni, vajon minek rá a szőr, de arra jutottam, hogy a védelmen kívül más funkciója nemigen lehet, az pedig nem működik - ergó felesleges rá a szőr, amit baromi nehéz még szivaccsal is lemosni. A feldarabolásához minimum egy jó minőségű hóhérbárd kell, de az sem rossz, ha van, aki felvágja helyettünk a szinte már-már csonthéjas kategóriába tartozó gyümölcsöket. Nekem nem volt segítségem a témában, így most szenvedek a jobb mutató ujjam bedagadásával és pár harci sérülést is szereztem. Miután a darabolás és megmosás okozta sokkon túlestünk, a többi már gyerekjáték. Az elkészítés baromi egyszerű, egyáltalán nem tart sokáig és nem is drága, ráadásul sokáig eláll és nagyon finom, illetve egészséges is, már ha benne hagyjuk a héjat, amiben rengeteg a pektin.

Az almák, itt még egyben várják, hogy leszőrözzem őket.

Elhullott a férgese...ez mind ment a komposztba.

Picit ellepte a víz a birs darabokat, kb. 15 perc alatt puhára főtt.

Tettem bele citromlevet és "forralt bor fűszereket" (szegfűszeg és fahéj) is az íz kedvéért, plusz cukrot, majd turmixgéppel leturmixoltam az egészet, miután leöntöttem a felesleges levet. Ez lett belőle, bébipapi.

Egy laza 1,5 órás kavarással egybekötött rotyogás után kiöntöttem a pépeket a formákba. Diótöréshez kaptam segítséget kisférjemtől is, aki még a masszába nyomkodásban is részt vett :). Most már csak várni kell 1-2 hetet és már fogyasztható is a téli csemege (az egy hetet talán megéri az egyikük, de addig is nehezen fogom kibírni a várakozást...).

a legjobb orvosság. Mondják a nagyok, és azt gondolom igazuk van. Tegnap annyit nevettem, mint már régen ezelőtt ilyen rövid idő előtt. Csak azt nem tudom még most sem, hogy "ki találta fel a tangát"? :) 

Egy számomra szinte idegen társasággal találkoztunk tegnap - az apropó pont az volt, hogy kicsit beépüljek végre én is férjem kis társaságába. Szerintem valamelyest ez sikerült is, mert kedvesen fogadtak és abszolut nyitottan, feszengés nélkül nevettük végig a 2 órát, ami alatt annyi nevetőráncom alakult ki, hogy lassan be kell szereznem ez ránctalanító szérumot, mert ez nem állapot...:). A celebeket nem is értem amúgy, mert sokan nem is mernek nevetni, vagy mimikákat sem igen látunk az arcukon - féltik a bőrüket a ráncosodástól. Emellett pedig szépen lassan megrohadnak a savanyú lében, amiben ülnek éveken át. Szánalmas. A nő legszebb fegyvere a mosolya, még ha ezt egyesek félnek is megmutatni. Én is így voltam sokáig, gátlásos voltam azért, mert hézagosak a fogaim, mint Madonnának. Ma már ez a szexepilem és nem is tudom elképzelni magam öreg mamiként, műfogsorral, ahol összeérnek a fogak...szerintem kérni fogom a technikustól, hogy hagyjon szüneteket, még a végén nem ismernek majd meg a rokonok...

Megfájdult a hasam a sok-sok nevetéstől este, remélem izomlázam is lesz, mert ez akkor az igazi, elfeledteti a mindennapok gondjait, bajait, amiket hordozunk, amikkel találkozunk. Nevetni jó, felszabadító!

Nem vagyok egy Beyonce de még Shakira is csak nagyon távolról és sötétben...A két énekesnő is a zumba mozdulatait használja koreográfiáiknál, a videoklipekben. Nyilván én erről már lecsúsztam, de még olyan alakom simán lehet, mint nekik, a jelszó egy szó: zumba!

A második alkalommal már nem voltam annyira béna, mint elsőre, simán 2-3 másodperces csúszások után le tudtam követni a mozdulatsorokat és még az előző heti lépésekre is nagyjából emlékeztem. Este hétkor hétfőn, amikor az embernek satun az agya, azt gondolom ez egész jó teljesítmény. Az arcom kb 15 perc után kezdett égni, na nem a szégyentől szerencsére, inkább a vértől, amit belepumpáltam az ugrándozással és kalimpálással (egyelőre így lehet nevezni azt, amit csinálok :), de nem adom fel, lesz ez még sokkal-sokkal jobb is!).

A zumbáról kedvcsinálóként: olyan zenéket hallasz, amikre kedved támad táncolni, így az inspirációval és a motivációval nincs baj. Főként latinos, pörgős zenéket hallasz, nem csak mozogsz, de igazából jó kedves is lesz tőle. Személyes kedvencem: Pitbull tegnap kétszer is tiszteletét tette nálunk az órán. Megmozgatja az egész testet, bár tapasztalatom szerint elsősorban a lábakat erősíti, illetve kardio mozgás. Nagyon hatékonyan fejleszti a koncertrációt, állóképességet és az karok-lábak összehangolását (aki nem tudja külön mozgatni a kezeit és közben a lábával valami teljesen ellentétes dolgot csinálni, az mindenképpen menjen el zumbázni). Ma, köszönhetően népszerűségének, létezik vízi változat, de lehet súlyzókkal is edzeni. Folyókúrás edzőprogramnak is kiváló, hiszen az órán láthatóan olvad a zsír :) ! 

Imádom a koncerteket és azt a zenei élményt, amelyet ezek a dallamok, az előadás nyújt. Elképzelhetetlen az egyszerű embereknek, hogy egy zenemű megkomponálása milyen nehéz és bonyolult lehet: hegedűk, zongora, gitár, cimbalom, csörgődob, hárfa - milyen hangszerek kellenek ahhoz, hogy a filmben történteket, a látottakat, hallottakat, érzéseket visszaadja az aláfestés?

Este egy 3 órás szimfonikus nagykoncerten voltam, ahol híres filmzenéket dolgoztak fel. A legtöbb dallam ismerősen csengett a fülemben: Armageddon, Robin Hood, Keresztapa, Harry Potter. Volt olyan film is, amelyet még nem láttam: A misszió vagy a Cinema Paradiso - na, hát ezeket majd pótolni kell. A dallamok teljesen olyanok voltak, mintha a filmet nézném, hallanám újra ugyan azt, érezném, amit akkor. Olyan volt, mintha egy egész része lennék én is, amikor megszólaltak a zeneművek. Csodálatos volt, elbűvöl mindig, amikor olyan emberek zenélnek együtt, akik szívvel-lélekkel teszik mindezt és imádom, amikor ismert dallamokat, akár klubslágereket írnak át vonósokra vagy egy komlett nagyzenekarra. Lelki feltöltődés volt számomra ez az este, ahol még a Karib tenger kalózainak zenéjét is meghallgattam, bár én esküszöm végig Tiesto dallamait vártam titokban, de azok most nem jöttek. Kárpótolt a vodka-martini olivával (rázva, nem keverve).

Harry Potter - ugyan ez, ugyan így

A keresztapa - örök klasszikus balalajkával (őszintén bevallom, mindig is így akartam hegedülni, de sajnos a 10 évi szorgalmas gyakorlás sem hozta meg az áhított népszerűséget).

Az őszi megújulás jó úton halad: heti két edzés, mozgás, friss és finom táplálék a konyhából, sok gyümölcs-zöldség és persze szerelem :). Kell ennél több?

A napsütés persze egyre inkább kimarad az életünkből, korán sötétedik és nagyon hideg van. Környékez a megfázás, amit remélem, hogy sikeresen leküzdök még megjelenése előtt. Több időt töltök otthon a kevesebb munka miatt és ez felettébb felvillanyoz. Intézem a családi ügyeket és gyakorlom a friss feleségek életét (mosok-főzök-takarítok - ezek közül leginkább főzök).

Az imidzs váltással rosszul haladok, ugyanis egyáltalán nincs olyan ruha, pulcsi, öltözék, ami tetszene. Nincs olyan cipő, amit szívesen felvennék, nincs egy normális gönc, amit megfizethető áron megszerezhetnék és egyáltalán; nem is tetszik ez a mai, őszi divat. Kábé mintha indiánokra szabták volna a felsőket, nem praktikusak és a színük se az igazi...Ha ősz van és komorság, miért kellene rozsdabarna és zöld vagy fekete ruhákban járnom? A körömlakkjaim közül is már majdnem gáz vagyok, ha csillogó puncs színt kenek fel, mert ŐSZ! van...és?

A mozgás jól megy, azt hittem rosszul fogom bírni és lusta leszek majd, de még nem szállt el a lelkesedésem, szépen járok minden alkalomra. Az izomlázak csak jönnek és mennek folyamatosan. Az alakom még nem változott semmit, de nem adom fel a reményt, hagyok még rá 1-2 hónapot, hogy észrevegye: le kéne ugrania annak a 2 kilónak a derekamról!

A mai napon kisebb fajta közvélemény kutatást végeztem, igazából csak saját szórakoztatásomra, meg azért, mert kissé leesett az állam egy magánbeszélgetés alkalmával. Történt ugyanis, hogy egy ismerősömmel beszélgettem és mivel folyton az új hódításairól papol, volt merszem megkérdezni, mennyinél jár (már ami a szexet illeti). Nos, bevallotta szerényen, hogy 60 (!!!!) körül, de biztos úgysem fogom elhinni, mert senki nem hiszi el neki, pedig tényleg. Szegény, még saját magát is becsapja (hát valóban nem hiszem el)...

Kérdem én: ha be kell vallanod, hogy mennyi az annyi? Akkor mennyi az a szám, ami még elmegy, elfogadható?

Nos, saját nézeteim és hitvallásom szerint ez a szám 10 alatt kell maradjon, bármi történik. 10 alatt még elmegy, hiszen zömmel mindenkinek van valamennyi előélete, mielőtt megtalálja a nagy őt, aki után már nincs senki, mert ő az igazi és nem kell más. De könyörgöm 60??? Az ilyen ember infantilis beteg, aki nem találja sem a maga helyét az életben, sem a másikét, nincs elég önbizalma és bizonyítani akar saját magának is. A szexszel, a csábítással és a csajozással igazából elég könnyen lehet nagykönyveket teleírni, ez talán a legegyszerűbb módja, hogy kitűnj a tömegből - tehát, ha semmi másra nem vagy jó, legalább dugj meg vagy 100 nőt és máris menő leszel! 

A kisebb felmérésem engem igazol, bár a legtöbb válasz az volt, hogy inkább meg se kérdeznék, mert a múlt az múlt, kár taglalni, mert változtatni úgysem lehet rajta, ráadásul "annyira féltékeny lennék az előzőekre, hogy inkább tudni sem akarom, mert megőrülök". 3-12 között az ideális az a szám, amit bátran bevallhatunk, bár egyik páciens azt mondta, hogy szerinte ebben az esetben létezik kegyes hazugság, mert azért a 20-at csak nem kéne megmondani, ha a másik 2-őt mondott...Hát, szerintem kegyes hazugság nincs, csak hazugságok vannak. És ha akinek hazudsz az a nagy ő? Egész életembe lelkiismeret furdalásom lenne, hogy azt mondtam 2, pedig 4. Valószínűleg nem kövezett volna halálra, ha igazat mondok (ha már szóra nyitom a szám, akkor legalább ne balfaszságokat beszéljek). Engem mondjuk érdekelt a téma, simán megkérdeztem kedves most már férjemtől és elmondta, úgy, ahogy én is. Nem köptük le egymást és nem is szörnyülködtünk el, elfogadtuk, hogy ez van, ráadásul mindketten ugyan azt a számot mondtuk, tehát működik a kémia :) (vagy valaki hazudik, aki nem én vagyok...).

Tehát: mondd el az igazat, de ha 10 felett jársz, inkább hallgass és ne hozd fel a témát, bízva abban, hogy a másik sem fogja.

Leizzadt rólam a bugyim is az új sportórán, amit kipróbáltam. Csak most kezdtem, de már a kezdetek kezdetén rájöttem, hogy szerintem sosem lesz olyan jó mozgásom, mint az oktatónak, aki tartotta az órát. Tök merev vagyok és csak topogok jobbra-balra, mint egy nyomi. Na remélem, ezen majd a rutin változtat, merthát gyakorlás a tudás anyja, csak jobban megy majd pár óra után. Meg a memóriám se a régi, a hosszabb koreográfiát nem elég, hogy néha meg se tudtam csinálni, de megjegyezni is nehéz volt, hogy legalább elméletben tudtam volna...Magam védelmére mondom, hogy este 8 órakor össze-vissza ugrálni 8 óra munka után...hát, azért nem olyan könnyű, bár levezetésnek abszolut tökéletes. A kezed teljesen már szögben, irányban és ritmusban mozog, mint a lábad, ráadásul még a csípőmmel is köröznöm kellett volna - áldottam az eget, hogy anno hegedülni tanultam és nem zongorázni...

Az óra zenei összeállítása páratlan volt (Pitbull és társai, Vengaboys és hasonlók), jól kitáncoltam magam, és bevallom a legnagyobb motiváció - azon kívül, hogy vaskos pénzekért megvettem a bérletet - az oktató lány személyisége. Folyton poénkodott, pózolt, viccelődött és úgy pörgött, mint a búgócsiga, nekem is kell a cuccból, amit szed :). Összességében jól éreztem magam, csak a hülye balett tükrök ne lennének ott mindenhol, akkor nem tudatosulna bennem, hogy hótt béna vagyok.

Az embernek kell, hogy legyenek álmai, célja, reményei az életben. Olyan álmok, melyeket éjjelenként átél, melyek miatt mosolyogva ébred, melyek színessé teszik napját. Álmok nélkül céltalan lenne életünk.

Az én álmom az, hogy lesz egy kis helyes családi házunk nagy kerttel és szép fűvel. És cseresznyefával, amely tavasszal illattal és csodaszép rózsaszín színpöttyökkel tölti meg a zöld pázsitot. A kutyánkat (border collie lesz) Mangónak fogják hívni és a cseresznyefa mellett lesz a háza. Lesz 2 vagy 3 gyerekünk is. A terasz a kertre néz majd és félig fedett lesz, egy függőfotel lesz a cseresznyefa alsó ágára erősítve. A kertben lesz még magnólia fa is, mert az a kedvencem. A házunk igazi kis családi birodalom lesz, ahol mindenki jól érzi majd magát. Lesz egy nagy nappali, mellette pulttal elválasztva a konyha, rajta nagy ablakok, melyek a kertre néznek majd. Innen lehet kimenni a teraszra is. A ház másik felében lesz egy hálószoba és a gyerekek szobája. Színes lesz minden és élettel teli, tiszta és modern, élhető és vágyakat, inspirációt adó, lüktető egész. Lesz mindig elegendő pénzünk és évente legalább egyszer elutazunk majd világot látni (Spanyolországba, Párizsba és Provanceba, Egyiptomba, Isztambulba, Jordániába, Marokkóba...). Sosem kell majd azon gondolkoznom, hogy hogyan fizessem ki a számlákat és azon sem, a férjem mikor és kivel fog megcsalni, mert nem fogom elhanyagolni őt sem és magamat sem és tenni fogok a boldogságunkért. Nem akarok később elválni és nem akarom, hogy betegség üsse fel a fejét a családunkban. Ezért is tenni fogok és mindig egészségesen fogunk élni, mozgunk majd és nem eszünk mindenféle szenny kajákat. Megtaláljuk az egyensúlyt munka és magánélet között és mindig lesz időnk kettőnkre.

Ezek szerintem nem elérhetetlen célok, álmok. Csak mindig erősen hinni kell bennük és vágyni kell rájuk és magabiztosan kell menetelni feléjük. Én régóta tudom már mire vágyom, mit szeretnék, mit akarok elérni az életben, és már egy ideje ezért küzdök, ezért dolgozok. Erre vágyom, ezek az én álmaim a világ nagy univerzumában, melyeket immár ketten álmodunk a férjemmel....

A zene ad erőt és inspirációt mindennapjainkhoz

itt van az ősz, itt van újra...Hajnalban kiléptem az ajtón, lefagyott a mosoly az arcomról - mely amúgy sem volt őszinte. Attól féltem út közben, hogy eltörik az állkapcsom, annyira vacogtak a fogaim. Újra itt vannak a hideg reggelek és éjszakák, a fagyos hajnalok és a tél is mindjárt itt lesz. Az ember legszívesebben a meleg szoba ablakából nézné a színesen lehulló faleveleket és azt, hogy játszik velük a szél. Ehelyett útnak vág, munkába megy, fázik egész nap a hidegben és csak vágyik arra, hogy meleg teát kortyolgasson otthonában. A zimankós idő meleg öltözetet kíván - még utána kell járnom, hogy a fenébe lehet csinosan és nőiesen felöltözni hidegben, mert nekem ez nem megy...mivel minimum 2-3 pulcsit magamra kell vennem és sokszor 5 réteg ruha van rajtam, a mamutok pedig nem túl nőiesek...be kell szereznem egy szőrmebugyit és egy polár-bodyt :)!

Megismerem lassan a férfiakat...Utazás közben ugyanis hangoskönyv formájában lassan végére érek A férfi című műnek, melynek hallgatása közben sokszor magamra, magunkra, páromra, környezetemre ismertem. És válaszokat kaphattam, elgondolkozhattam azokon a kérdéseken, amiket eddig nem igazán értettem, de most már közel járok a válaszhoz! 

A férfiakhoz a hasukon át vezet az út - tartja a mondás, és nem is áll túl messze az igazságtól, mert a férfiak olyan egyszerűek, mint a faék, ha érzelmekről van szó - "fehér sasok", csupa realitás és racionalitás. Az érzelmeikhez nem értenek, vagy nem tudnak velük mit kezdeni, vagy már eleve anyuka olyan szinten elkényeztette őket még gyerekkorukban, hogy felnőtt férfiként is érzelmi nullák lesznek, nem lesznek önállóak.

A férfiak többsége nem ért a gyerekekhez vagy a nőkhöz, csak eljátsszák a nagy és erős alfahímet, aki igazából beszari, a papucsra cseréli a Martens bakancsot, amint átlépi a küszöböt. Vagy azzal álcázza EQ-ja nulla felé tendáló szintjét, hogy agresszív lesz és irányító. Vagy egy puhapöcs, ahogy a doki mondta a könyvben.

Az érzelem igenis fontos. A nőknek is és a férfiaknak is, és aki nem tudja kimutatni a másik felé, hogy mi a szitu, ott gáz lesz, le fog lépni a másik (mert igazából ő is igényli, hogy szeressék, hogy dédelgessék, hogy vigyázzanak rá és gondoskodjanak róla). Az férfiaknak merni kell szeretni. Nem nézhetik őket papucsnak érte, mert ez nem az. A papucsság az lenne, ha csicskáztatnám a másikat éjjel-nappal, az meg meg is csinálna mindent, amit kérek...az kicsit más.

Egy ölelés, egy simogatás, egy pillantás és egy puszi is sokat mondhat, néha már többet is minden szónál. Úgyhogy, ha nem vagy erős verbálisan, akkor mutasd meg!

újra gyereknek érzem magam...jó anya főztjét enni, este beszélgetni, reggel együtt reggelizni (azt, amit elém tesznek), sokáig aludni, együtt vásárolgatni, sok mindent elintézni, apával az autóról és a munkáról beszélgetni, este együtt vacsizni.

Ebédet főzni (illetve én itthon csak a kuktát játszom, véééééégre nem én főzök), ebédelni, megbeszélni az élet nagy dolgait, tapasztalatot magamba szívni, kipanaszkodni magam. Visszarepülök az időbe és néha úgy érzem; szívesen lennék még mindig gyerek, aki nem dolgozik, nem nyomják vállát súlyok, csak játszik, éli életét és nincs gondja az életben.

Csak azt tudnám, miért olyan nehéz elszakadni és kimondani néha néhány embernek, amit ki akarok de szinte sose tudok: szeretlek. Tudják és érzik, mondogatni mégse szokás, pedig néha rá kéne kényszerítenünk magunkat, mert amennyire mi szeretnénk hallani, másoknak is ugyan annyira jól esne.

Ma biciklivel érkeztem a munkahelyemre. Ez több okból is nagy szó...egyrészt, mert a munkahelyem 13 kilométerre van a lakásomtól, másrészt azért, mert nem a sportosságomról vagyok errefelé híres (ez annak tudható be, hogy nem ismernek...), harmadrészt azért, mert a héten ez a harmadik teljesítménytúrám. Pilates, 15 kilométeres kalandtúra, majd 26 kilométer bicaj. Nem semmi (tőlem); de ez ugyebár az őszi megújulás projektemnek a része...

Férjhez mentem, ez mára azért már tudatosult is bennem, új életet kezdtem; új szemlélet, új stílus, új frizura, új lendület. Az életmódváltásba a sportolás is beletartozik, szigorúan megígértem magamnak, hogy mostantól rendszeresen mozogni fogok (ha nem veszek bérletet, ez sosem fog teljesülni, így amint visszajövök a pesti melóból máris veszek pilates bérletet, különben soha nem tudom rászánni magam a mozgásra...). Ezt a héten jól belehúztam, de ez a bemelegítés volt, remélem, nem fogy el a lendület. Jövő héten a pihenés mellett 2 napos állás és aktív szellemi jelenlét mellett töltöm majd a napjaimat, így szintentartásképp hétvégére be kell majd iktatni valami lájtos mozgást (lepedőakrobatizmus :)). Az ételeket tekintve az ígéret a több zöldség és gyümölcs és kizárólag házilag készített ebéd (kivéve havonta egy-két alkalommal pizza a barátokkal), Meki nuku, csoki-csipsz-kóla és egyéb egészségkárosító ételek kilőve, helyette majd répát rágcsálok. Több alvás, pihenés, több főzés és családi együttlét, aktív, de kevesebb munka - a terveim között ezek a tényezők szerepelnek...a megvalósítás pedig rajtam múlik.

Ma egy nagyon korai kelés és reggeli frissítő munka után levezetésképp beültem a tüdőgondozóba egy kontroll vizsgálatra (allergia teszt, fúúúúújás majd tüdő vizsgálat).

Már rutinos rókaként vittem magammal újságot, amit vagy én olvasok nagyon gyorsan, vagy semmitmondó az újság, de 2 óra alatt elolvastam...Aztán csak jött a várakozás. Igazából nem értem minek kellett előzetesen bejelentkezni és időpontot kérni, ha érkezési sorrendben hívják be az embereket, de így történt - tanulság: legközelebb felesleges az időpont lefoglalására költeni a telefonszámlám...szóval csak feszülten vártam ott a teremben egyedüli 30 év alattiként. Körülöttem gyanúsan köhögő, lerobbant néni és bácsi (na ezért nem szeretek ilyen helyekre járni - lehet, hogy eddig nem voltál beteg, de most tuti elkapsz valami nyavalyát!). A rendszert vagy én nem értem és nagyon hülye vagyok hozzá, vagy ők rossz logisztikusok, de hogy valamelyik a kettő közül igaz, az 100%!. Odaértemkor 3(!) ember várakozott a teremben, majd rövid alatt ez a szám 8-10-re nőtt. Fél óra alatt senkit nem hívtak be (nagy szerencse, hogy a tüdőgondozó díjfizetős parkoló zónában van), majd rövid idő alatt 2-3 embert is elrendeztek. 3 helyszínen történik a vizsgálat: tüdőröntgenezés, orvosi konzultáció és személyes vizsgálat és a fújó helyszín, ahol az allergiatesztet is végzik. 3 helyszínen szerintem prímán lehetne pörgetni az embereket, szinte futószalagon, de itt valamiért ez nem működik (lehet, hogy nem akarják megbontani az "átkosból" megmaradt jól bevett szokásokat, mint cigiszünet - a tüdőgondozóban...kész agyrém -, ebédszünet, pisiszünet, beszélgető és pletykaszünet ésatöbbi...Ezek miatt a kellemes kis pár perces szünetek miatt lassan már 2 órája várakoztam (az előre foglalt időpontommal), amikor végre szólítottak.

Akkora szakértelmet, amekkorát ezek az emberek tanúsítanak, az valami fantasztikus...Vittem magammal az előző vizsgálatok eredményeit, alapból kontrollra jelentkeztem csak be. Senki nem olvasta el a leletet, minden vizsgálatot újra elvégeztek rajtam (legalább biztosan tudom, hogy jól sikerültek), majd az orvos is megkérdezte: mi a panasza? Hát - mondom én - semmi. Akkor meg minek van itt? - hangzik a válasz. Azért, mert 3 hete már voltam itt, akkor voltak is panaszaim, de most kontrollra jöttem, rajta van a papíromon is. Ja, akkor elolvasom a leleteit - mondja az orvos. Ezt a felkészültséget, öcsém! Még majdnem én hallgattam meg a saját hátam és írtam meg a diagnózist. Az orvos hallgatózott, figyelt, majd kiküldött semmi emberi duma nélkül, majd a leleten el tudja olvasni mi a diagnózis - mondja. Ú dejó, nem tudok latinul és a hülye rövidítéseket sem értem, de majd a google fordító segít ebben is...

3 óra várakozás után a következő diagnózis áll a papíron: Jobban van (komolyan, ez van odaírva, erre vártam egész délelőtt, ráadásul ezt nem is a doki találta ki, én mondtam neki...nagy szakértelem ehhez nem kellett...).

vagyok. A tegnapi nap tanulsága mindenképpen ez magamra nézve, főleg azért, mert erősen el kell azon gondolkoznom, hogy ha egy társaságban mindenki úgy látja, hogy zárkózott és távolságtartó vagyok, akkor valóban annak kell lennem és valószínűleg nem mindenki más hülye, hanem én látom magam más szemmel.

Olyan vagyok, mint egy gesztenye: kemény, szúrós, vastag héj, mely csiszolt, sima, puha belsőt rejt. A kettősség amúgy is minden más élethelyzetben jellemez engem, így most is kiválóan leír  a gesztenye felépítése és jellemzése engem is. Csakhogy a legtöbben szeretnék megismerni a belsőt is, amit még most sem tudtak, így eltávolodtak tőlem. Az emberek csak a héjat látják, azt gondolják távolságtartó vagyok és nem engem közelebb magamhoz az embereket, nem ismerkedek, csak a saját kis dolgaimmal foglalkozok. Pedig én igazából nem is ilyen vagyok....csak még azt nem tudom hogyan mutassam meg. 3 lépés távolság védekező reakció, aztán olvadni kezd a jég (ehhez azért több idő kell), majd láthatóvá válik a belső érték is, amit még a mai nap is csak nagyon kevesen ismernek. Ennek változnia kell, ezt most elhatároztam, mert ez így nem mehet tovább! Új élethelyzet, új életmód, új életfelfogás...Az ősz nálam a változás évszaka lesz! 

Egy újabb erőpróba az életemben. Tudom, hogy másoknak ez nevetségesen hangzik, hogy valaki 15 kilométeres túrát annak nevezi, de számomra az.

Körülbelül középsuliban voltam utoljára ilyen jellegű erdei teljesítménytúrán. A mostani pedig igazából egy erőpróba volt nekem, amire szükségem is volt úgy érzem. Fizikailag és szellemileg is, el kellett szakadnom a mindennapokból azokkal az emberekkel akikkel együtt dolgozom, mégsem ismerem őket. Két csapatot formáltunk: a felfedezők elől jártak, térképpel fedezték fel az útvonalat, nyomokat hátrahagyva az őket követő és kereső nyomkeresőknek. A második csapat egy élelmes fordulatnál elvesztette az irányt és másfele mentek el, minekutána mi 2 órát várakoztunk reménytelenül az erdőben. Nem jöttek-nem jöttek, elindultunk visszafelé megkeresni őket. A tévútra terelő jelünk eltűnt, a többi nem, így tovább indultunk, gondolván: úgyis összefutunk valahol. Hát nem így lett, a célegyenesben találkoztunk csak velük. A közös feladatok egy részét megcsináltuk, de számomra a legnagyobb: megcsináltam a túrát! Az erdőben sétálva őzeket, szarvast, leveleket, gesztenyét, makkot, gombákat, leveleket találtunk és vizsgáltunk. Rájöttem: az erdő valóban csodálatos ősszel, vissza kell majd mennem - de nem egyedül.

Eldöntöttem életmódot váltok, mozogni kezdek. Ennek örömére elmentem pilates edzésre, mert a sok ülő munka miatt javasolt mindenképpen ez a mozgásforma, mely főként a vázizmokat erősíti, illetve sok légzőgyakorlatot tanít meg, van benne kis ezotéria is. Ajánlotta a masszőr is, gondoltam uzsgyi, jó lesz ez nekem! 

Rávenni magam elég nehéz a mozgásra, de ha már útban vagyok, akkor nincs gond, most is elindulni volt legnehezebb. Az óra este volt, így még én is odaértem, rajtam kívül még 5 nő volt a teremben. Mindenki tudta, hogy miről van szó, egyedül még én nem voltam soha ilyen jellegű órán. Rövid tájékoztatás után megtudtam a legfontosabb infókat, kezdődött az óra "könnyű" bemelegítéssel, amitől én már az elején kimelegedtem és elfáradtam...Aztán jöttek az erősítő gyakorlatok, amiben sikeresen megremegtettem a hasizmomat és a vádlim, combom. Hű, ha ennyire kemény lesz, akkor rövid időn belül fantasztikusan fogok kinézni. Az oda vezető út meg kit érdekel mi?! Kibírom. Az óra hamar eltelt, érdekes volt és jó tanulság nekem: vannak izmaim, amiket nem félek használni :) 

A lezárásban légzőgyakorlatokkal lazítottunk, isteni volt, majdnem elaludtam, annyira laza lettem!

Azaz ez a való világ...már a név is egy vicc, mert ez NEM a való világ. Itt nincs koncentráltan ennyi hülye ember.

Szüzek=balf××ok, szenvedélyes nők=kur××k, szépfiúk=izompacsirták, plázacicák=hülye picsák...ezeken az álcázott kategóriákon kívül még vannak bent szőke majmok, hülye parasztok, bunkók és full buták (én még ennyi hülye embert egy helyen nem igazán láttam).

Sikerült frankón összeválogatni megint 10-15 embert az extrovertált fajtából, akik IQ-ja alig éri el a 20-at, de legalább tiszta lesz a levegő odabent a "villában" a sok fotoszintetizálástól. Az egyik lány annyira szőke picsa, hogy már engem zavar...csak nyávog jobbra-balra és igazából kedves meg jó csaj, de annyira buta, hogy már majdnem ugat. A másik fickó 25 éves létére még nem volt sosem nővel, de még barátnője sem volt soha (valószínűleg nem véletlenül...). A csávó full balf×sz, amikor meglátott egy csajt bikiniben, majdnem szétdurrant a gatyája, iszonyatosan erős marketinggel próbálja elveszíteni a szüzességét, amit szerintem lehetetlenség lesz ezzel a fejjel és eszköztárral. A másik csajnak olyan a hangja, mintha eredetileg férfi lett volna, a harmadik meg azzal kampányol, hogy ő a jókislány, de azért bármelyik adódó alkalommal beleül egy idegen fickó ölébe és fantasztikus tehetséggel tekeri a fenekét. Az egyik fickó sittes (ezt ha elfelejtjük, akkor az egyik legértelmesebb csávó bent), a másik meg olyan ronda, mint a bűn. Egy másik fickó annyira beképzelt, nagyképű, arcoskodó kis majom, hogy hiába jóképű, legszívesebben lehánynám, ha látnám. Csak arról tud beszélni, hogy ő mennyire jóképű és helyes és szexi...meg h ő latin...hát, esze az nincs. A csajok közül talán 1 vagy két lánynak vannak eredeti testrészei, a többinek a vagy a melle mű vagy a szája...vagy az orra...szánalmas.

Ettől függetlenül az ember csak nézi, mert kíváncsi rá, hogy miket művelnek ezek odabent, milyen baromságokat hordanak össze és hogyan változtatja meg őket a bezártság...érdekes tanulmány, élő állatkert a tv-ben, ingyen!

nászutat tervezel? Ha rám hallgatsz, nem Szicíliát választod...én ha még egyszer elmegyek romantikázni kettesben a párommal, akkor biztos, hogy nem ide mennék. Szicília Olaszország fekete gyöngyszeme...kalandos, izgalmas, pezsgő és gyönyörű, de nem romantikázásra való hely. Sokkal inkább tudom elképzelni egy haverokkal való utazáson vagy valami kalandokkal teli nyaraláson, amikor megmásszuk az Etnát. Romantikázásra ez a hely nem való. Aki rózsaszín álmot szeretne színekkel, az válassza Velencét, ha már mindenképpen Itália a favorit.

Láttunk rengeteg szép helyet, érdekességet, kóstoltunk fura dolgokat, finomakat ettünk. Voltunk nyüzsgő városrészekben, templomokban, történelmi helyszíneken. Láttuk a tengert, repültünk és együtt voltunk. Találkoztunk parasztokkal, a szállásunk nem volt 5 csillag (nálunk ez turista szálló címen emlegetett nagyjából ez a kategória - 2 csillag), nem volt luxus, csillogás és álomvilág - csak amit mi belül teremtettünk magunknak és egymásnak. Nevettünk, sétáltunk, öleltünk, csókoltunk, együtt - akármilyen volt is az ágy, ami szétcsúszott éjjelente, akármennyire nem tudtunk ebédelni, akármennyire késtek a buszok és flegmák voltak a pincérek és nem fértünk be a zuhanyzóba. Együtt voltunk.

Reggeli után egy gyors kört mentünk a marketben, ahol próbáltunk portékákat becserkészni a maradék pénzünkből.

Áruk: 2 olasz nadrág, 2 nyári ruha, 2 körömlakk, 1 szemspirál, 1 körömdíszítő kő szett, narancs lekvár, hűtőmágnes, limoncello.

Hazafelé a menetrendet próbáltuk megkeresni, hogyan menjünk ki a reptérre, de a buszoknak nincs errefelé ilyesmilye. Valamikor jön - óránként (hogy negyedkor vagy háromnegyedkor...az mindegy - nekik). Rájöttünk ez azért van, mert sose lehet tudni épp mi zajlik a városban, ahol nincsenek jelzőlámpák, rendőri irányítás vagy bármi ilyesmi, mindenki megy, amerre lát...A reptéren se motoztak meg, annyira szigorú ellenőrzés sem volt, mint befelé. Rájöttem, hogy valószínűleg már paranoiás voltam így a 8.napon, mindenkiben azt néztem vajon kinél lehet egy bomba vagy egy macséta, amit mindjárt kiránt a ruhája alól és kaszabolni kezd vele. Tetézte ezt, hogy a gépünkkel utazott egy nagydarab fura ruhás fickó, aki szerintem valamilyen törzsi vezető lehet Afrikában...voltak még különböző nemzetiségűek, rockerek, idősek és ártatlan csillogó szeműek is, akikről szintén bármit el tudtam képzelni. A fantáziám nagyon élénk, szóval nem kell félteni, szinte rettegtem a gépen egészen addig, amíg le nem szálltunk.

A repülő, mint megtudtuk, 9000 méter magasságban repül és nagyjából 800-900 km/h sebességgel száguld végig az égbolton (na ezért nem értem el soha a csíkot a földön futva kiskoromban!).

A hazatérés felemelő volt, megnyugodtam, hogy végre magyar földön vagyok újra. És a földön állok!!! :)