Amit tegnap megtudtam Csernus dokitól, hogy érzelmileg még nem nőttem fel...ez a legfontosabb, amivel az interjúról távoztam tőle. A felnőtté válás egyik legfontosabb lépcsője a szülőktől való függetlenség érzelmileg és anyagilag egyaránt, na ez előbbi nálam még nincsen meg. Ezek után hömpölygött tovább az összes többi "probléma", hogy ha még nem vagyok felnőtt, akkor miért álcázom úgy magam, mintha az lennék, ez önbecsapás. Ráadásul nem saját magamnak akarok megfelelni, hanem másoknak és vágyom a dicséretre, vállveregetésre, szeretetre - ergo "szeretetkurva" vagyok - ergo azért mentem férjhez, mert magam mellett akarok tudni valakit és nem azért, mert szeretem. Ez társfüggőség, az ilyen ember támaszt és nem társat választ. Szerinte. Továbbá a búcsúzáskor azt az ukázt kaptam, hogy gyorsan kapjam össze magam, szedjek össze önbizalmat, magammal foglalkozzak és a saját életemmel és magamnak akarjak megfelelni, mert addig nem lehet rám felnőttként felnézni, amíg ezek nem történnek meg az életemben és nem rendezem magamban. És amikor megkérdeztem, hogy hogyan csináljam azt mondta, hogy okos lány maga, tudja azt már nagyon régen mit kellene csinálnia, csak nem csinálja. Na...hát legalább nem bőgtem el magam...ez is valami, legyőztem a démonokat, már csak magamban kell ezekkel dolgoznom.