Bori már 6 hetes! Annyira repül vele az idő, hogy az valami félelmetes...Ezt a napok változatlanságának és folytonosságának tudom be és annak, hogy gyakorlatilag a szibériai február végi fagyok és a rettentő hideg és hó miatt be vagyunk zárva a házba, még a kertbe se mentünk ki a -10 fokban. Eléggé unom már a bezártságot és a magányt, még úgy is, hogy gyakorlatilag sosem vagyok egyedül, hiszen itt van velem Bori és Rió is, akik szolgáltatják az egész napos elfoglaltságot. Mégis nagyon jól esne néha egy-egy felnőtt szó. Ez a veszélyeztetettségem miatt elég régóta fennálló dolog, már nyár óta itthon vagyok, a terhességem utolsó 2 hónapját majdnem végig itthon töltöttem hasonló körülmények között, kivéve, hogy akkor jobb idő volt valamivel és a pocakomat simogattam. Nos, hamarosan érkeznek majd a látogatók is, mindenki a legkisebb családtagra kíváncsi. Az én napjaimban a változatosságot a férjem déli ebédidőben való hazajövetele jelenti, illetve mindig várom, hogy este megérkezzen. Legjobban persze (egyelőre) Rió tudja kimutatni feltétlen szeretetét és örömét a gazdája irányába, már 1 órával azelőtt a lábtörlőre helyezkedik, hogy Gábor hazaérne és ott várja kitartóan és rendületlenül az ajtóban, majd amikor megérkezik vad ugrálásba, csaholásba kezd, körültáncolja és már hordja is hozzá a játékait sorba. Ő a legboldogabb kutya a világon és ő az első is, aki köszönti apát, a többiek csak ez után érkezhetnek...Persze én is roppant boldog vagyok, de egy kutyánál vagy később majd egy kisbabánál jobban kimutatni ezt nem is lehet.

Az első hónap teljes eufóriában és adrenalinnal telve telt. Mindenen paráztam (parázok) és sok mindenben bizonytalan vagyok. Vajon miért hörög és szörcsög evés után, most fázik, vajon melege van, mennyi ruhát adjak rá, mikor vigyem ki sétálni, mikor etessem, most éhes vagy bepisilt...? Rengeteg kérdés és a legtöbb általában megválaszolatlan marad, csak találgatni szoktam és próbálgatom a lehetőségeket. Sajnos többször volt már hasfájás is és talán a frontokra is érzékeny, mert amikor jön hó vagy hideg, akkor előtte napokban folyamatosan éhes vagy sír (vagy ezeket felváltva).

Filozófikus alkat lévén nagy gondolataim szoktak lenni, amiken sokat merengek. Például, mivel Bori még nagyon picike és nem tudja kimutatni az érzelmeit, de még kommunikálni is elég nehezen lehet vele, így sokat agyalok azon, vajon szeret-e engem. Nagyon remélem, hogy igen, bár állítólag ez úgy megy, hogy aki enni ad a piciknek, szeretgeti őket, vigyáz rájuk, felveszi őket, ha sírnak, öltözteti, tisztába teszi őket, azokat szeretik. Ez elég hervasztó, bár remélem saját magam miatt is szeretni fog, majd ha megismer és felér hozzá, hogy el tudja dönteni. Fura volt számomra az is, hogy sok mindenki mesélt a megszületett és első látásra szerelem érzésről. Nálam ez nem jött el. Lehet a túl hirtelen történések miatt, vagy csak nem voltam még rá felkészülve, esetleg egyszerűen ilyen típus vagyok....de nálam ez folyamatosan alakul ki.

Hihetetlennek tartom, mennyi jó emberrel ismerkedtem meg Bori által. Sok kismama, anyuka kapcsolódott be az életembe, akikkel akár még barátság is kialakulhat. Fura, de a korábbi barátaim (akiknek nincs gyerekük még) valahogy sokkal kevésbé keresik a társaságomat, mondván nem akarnak zavarni, pedig olykor nagyon is jól jön egy kis csajos dumálgatás, csevely és pletyizés. De ez van...majd a babázókkal találkozom a jövőben. Ezért is hálás vagyok, hiszen egyre többféle embert ismerek meg az életemben és szélesedik a látóköröm, nyitottabbá és szerintem kedvesebbé, segítőkészebbé válok én is általuk.