ránéztem egyik nap az oldalra és meglepve láttam, már majd egy hónapja írtam utoljára. Úgy mennek a napok, hogy hétvégéről hétvégére élünk, este hazaérve ágybadőlünk és reggel kezdődik minden előről, majd megint itt a hétvége, amit mindig nagyon várok. Férjem nagy vállalkozásba kezdtek, így most felújítanak a munkahelyen, totál őrület van még egy hónapig...kibírjuk, hetente egy szabadnappal (amikor kezébe kerül a telefon, már a leveleket olvassa, a laptopon frissíti a forgalmi adatokat, ha eszébe jut valami, egyből jegyzetel, de sokmindent még így is elfelejt...), rengeteg türelemmel és túléléssel. Amióta munkahelyet váltottam, azóta teljesen átérzem a facebookon posztolt jön a hétvége, végre péntek, jajj ne hétfő és ehhez hasonló posztokat...Eddig ilyen érzéseim nem voltak, de most ugyan kevesebbet dolgozom időben, mégis mintha fáradtabban mennék délután haza és kevesebb szabadidőm jutna mindenre, bármire (pl. főzésre). Kedvem és időm sincs a konyhában szórakozni hétköznap, olyankor inkább a legegyszerűbb dolgokat esszük, hétvégén gourmet menü van, akkor kiélem magam és a szabadidőmet is ilyesmi dolgokra fordítom. Hétköznap nincs takarítás sem, de hétvégén mindig full szervíz van, ágyhúzás, új pizsi...stb. Szóval így telnek a mindennapjaink. Már a jobb időt, a tavaszt várom, amikor kicsit hosszabbnak fognak tűnni a nappalok, amikor több kedve van az embernek mindenhez.

Könyvet sem vettem a kezembe egy ideje, de most találtam egyet, ami leköti a figyelmem, szórakoztat és érdekes a sztori is, így újra belelendültem az irodalomba is. Igyekszem megtalálni a tökéletes egyensúlyt a munka és a magánélet között. Vigyázok, hogy ne álljak be a multirobot sorba, nem akarok kiszipolyozott csontváz lenni pár év alatt, így tartom magam a 8 órás munkaidőhöz, bármennyire is nem tetszik ez a folyton túlórázóknak (dehát őket sem ülteti senki a gép elé pisztollyal a fejük mellett...). Persze a munka elég nehéz és néha túl sok és erőmön felül is próbálom megmutatni, hogy mit érek és ki vagyok. Szerintem eddig egész jól haladok, már kezdenek megkedvelni a többiek, de még távol állok az eddig megszokott hangulattól. De már sokkal jobban érzem magam, mint korábban. Csak rá kellett jönnöm, nem feltétlenül kell ragaszkodnom a közvetlen kollégák barátságához, mert ha egyszer nem, akkor nem...Ez van, nem kell erőltetni.