A 9. hónapba léptünk a pöttömmel a pocakban. Hihetetlen, hogy 1 hónap múlva megérkezik a kisbabánk, néha még most sem hiszem el teljesen, hogy tényleg megtörténik velünk is a csoda.

Az utóbbi időszak kicsit nyűgösebben telik. Fáradt vagyok (van, amikor tudok aludni, van, amikor nem és csak forgolódok - már a forgolódás is egy kész logisztika, mert a kezeimmel kell segítenem a csípőmnek arrébb menni...), az időjárás sem az igazi, már szerintem a legtöbben a napsugarakra vannak kiéhezve, fáj itt, fáj ott. A korábbi has alsó szakaszán érzett fájdalmam tovaszállt (vagy csak hozzászoktam), de mostanság leginkább enyhe menstruációs görcshöz hasonló érzeteim vannak és az is csak akkor, amikor Bori nagyot nyújtózik és kidudorodik a pocakban. Normál mozgásoknál nincs semmi ilyesmi. Éjjel sem kelek fel óránként pisilni, sőt, általában egyszer sem kelek fel éjjel pisilni. A lábam nem vizesedik, nem görcsöl, a visszereim egészen kordában vannak tartva, nem lettek rosszabbak, inkább javultak, szinte nem is látszanak. A fogaim nem romlottak el, nem szédülök, nincs hányingerem, nem ég a gyomrom (csak nagyon ritkán fájdul meg). Szóval összességében egészen rendben vagyok. Ami nálam előjött, az a mérhetetlen derék és hátfájás. Pedig még pocaktámaszt is hordok, ha állok vagy járkálok (ülésnél nagyon kényelmetlen). Egyik éjjel elfeküdtem vagy nem tudom a derekamat bal oldalon és azóta minden nap hol jobban, hol kevésbé, de fáj, szúr. A hátam nagyon gyorsan elfárad. Kifulladok és nehezen kapok levegőt és néha az orrom is vérzik. Hát ennyit a panaszokról. Talán összességében egészen jól vagyok, ahogy így belegondolok.

A névválasztásunk után végre mindenki a nevén hívhatja a kicsi babánkat, Bori - ezt választottuk (Borbála hivatalos papírokon). Jó ez a Bori név, nem kell nagyon túlragozni a becézést, nem kell variálni, aranyos, helyes, kedves kis név. Nem túl hosszú, könnyen megjegyezhető, magyar név és nem tegnap találta ki valaki. Én személy szerint Borinak, kis Borinak, Borkának és ritkán Borikámnak szoktam hívni. A család szerintem jól fogadta a névválasztást, azóta mindenki gyakorolja, szokja :).

Többen mesélték, hogy "játszanak" a babával, ide teszik a kezüket a hasukon, oda böknek picit és a baba vissza jelez. Hát, én kipróbáltam, de nem véltem felfedezni ilyesmit. Inkább, amikor érzem, hogy valahol dolga van odabent, akkor szoktam beszélgetni hozzá, vele, ráteszem a hasamra a kezem (és lassan az összes még jó ruhámat boholytalanítanom kell pocaktájékon...). Azért nem adom fel, állítólag a babákkal mindent meg lehet beszélni, így továbbra is beszélgetek vele, énekelek neki, elmondok neki mindig mindent, épp mi történik velünk otthon, vagy ha megyünk valahova. Ezt később sem fogom abbahagyni, szerintem így szépen fejleszthető a beszédkészsége is. Elég kis aktív baba egyébként, sokat mocorog. Hol dudorodósat játszik és teljesen eldeformálja a hasamat, vagy nagyokat dörömböl itt-ott, vagy húzogatja a végtagjait a hasfalamon. Azt, hogy mások hogyan állapítják meg, melyik testrésze ez vagy az, fogalmam sincs, ebben sem tudtam tapasztalatra szert tenni eddig, maximum tippelek.

Elkezdtünk szülésfelkészítőre járni apával/férjjel. Lelkesen jár ő is, bár néha munkából loholva, késéssel rohanunk és esünk be 1-1 foglalkozásra. Amúgy nem rosszak ezek az alkalmak, lehet találkozni más kismamákkal és az ember rájön, nem csak ő parázik mindenen, nem csak neki fordult meg ez vagy az a fejében. Kaptam egy szülésfelkészítős hanganyagot is és a tavalyi autogén tréningen tanultakhoz a pszichológustól kaptam pár plusz formulát, melyet a várandósság és akár a vajúdás alatt is alkalmazhatok, így szoktam napi szinten relaxálni, lazítani.

Apropó, szülés és vajúdás. Próbálok felkészülni belőle és tanulni a biológiai hátterét, hogy mindennel képben legyek (valahogy engem megnyugtat, ha tudom mikor mi és miért történik), illetve a szülésfelkészítőn, ismerősökkel beszélgetni a témáról, hogy minél jobban oldódjon bennem a feszültség. Szerintem aki nem fél vagy nem ideges, az hazudik. Szerintem mindenkiben van valamennyi félelem, főképp az első babánál, hiszen az ember megtanulhatja, megnézheti, elolvashatja mi vár rá, de nem érezte még, nem tudja neki, vele milyen lesz. Én sokféle oldalról közelítem meg a dolgot, de igyekszem kicsit holisztikus szemlélettel is tekinteni az előttünk álló nagy találkozásra. Korábban leginkább az alkatom miatt voltam bizonytalan saját magamban, hogy egyáltalán meg tudom-e csinálni, képes vagyok-e rá. Miután a csípőm közel 20 centit szélesedett és gyakorlatilag minden reggel majdnem kiugrik a helyéről a csípőm, úgy fellazultak az izületeim, így próbálok erre koncentrálni. Tudja, mi a dolga, készül a testem is. Arra nem nagyon tudok hatni, de az elmémre igen és persze lehet röhögni, de szerintem sok minden dőlhet el fejben, most nem szabad görcsösnek lennem, nem szabad mereven ragaszkodnom sem az elveimhez, sem a z elképzeléseimhez...Mindenben partnernek kell lennem és Borival is megbeszélem majd, hogy ügyesen ketten megcsináljuk. Remélem apa/férj jó támogató és jó partner lesz majd ebben és mellettünk áll majd végig, türelmesen és nyugodtan.

Készül a kisszoba is, apa kifestett, nagyon ügyes volt, szép lett! A bútorokat összeraktuk, már csak a polcot kell feltennünk és a kislámpát a falra, meg takarítgatni kell és szortírozni pár dolgot a könyvespolcnak nevezett, jelenleg nagyjából raktárként üzemelő darabon. A kisebb dekorok is nagyjából elkészültek, de azért még kellene varrnom 1 garnitúra ágyneműt rácsvédővel és minden kisrucit ki kell mosni és vasalni. A mosás oké, de vasalni nem igazán szeretek, így ezzel a következő minimum egy évre meg kell barátkoznom...

Rió...nos, ő nagy kérdőjel számomra. Annyira szeretem és úgy aggódok érte mindig, amikor valami baromságot csinál és olyan büszke vagyok rá, amikor ügyes és okosan megoldja a feladatokat, amiket kap vagy csak belátja, hogy most az az idő van, amikor pihenni kell és békénhagy. Nem tudom, mi lesz majd, amikor megérkezik Bori és a mindennapjaimat nem Rió szórakoztatásával töltöm majd, ráadásul nyilván nem kanapékutyáskodhat naphosszat kénye-kedve szerint idebent és nem szórakoztathatom egész nap őt. Próbálom rászoktatni, hogy ellegyen a kertben egyedül pár órát, kint lehessen hagyni. Az igazat megvallva, ha bedugok egy füldugót és beveszem a leszarom tablettát, akkor nem zavar, csináljon, amit akar. De ha őszinte akarok lenni, baromira idegesít, hogy nem tudja feltalálni magát egyedül és nem akar kint megmaradni...egész végig az ajtót rágja, kaparja, ugat, vonyít és a kert teljesen érintetlen...Nem értem ezt. Néha, amikor nagyon zombi vagyok a fáradtságtól, egyáltalán nincs türelmem-kedvem az ő kedvét kiszolgálni...ilyenkor vagy megérti, vagy egész nap rajtam lóg és nem hagy nyugton...a kisszobába ő nem jöhet be, rács is van az ajtón, de amikor én bent pakolok és ő épp türelmetlen, akkor ugat, hisztizik...nem tudom, a szoptatást és altatást hogyan fogom nyugodt körülmények között így kivitelezni...mert az sem megoldás, hogy kizárom és kész, addig nincs bejövetel, mert az is idegesítő, hogy közben szétugatja a ház ajtaját...nehéz lesz egy picibabával és egy kamasz, önfejű kis cuki döggel egy fedél alatt...Remélem, hamar megtaláljuk majd a közös hangot így hárman-négyen (vele együtt) és hamar megszereti majd Borit is és nem lesz rá féltékeny és ráadásul még szépen alkalmazkodik is a helyzethez és türelmes lesz (kicsit nagyok az elvárásaim?)...

Már csak 1 hónap és találkozunk Borival! Annyira kíváncsi vagyok már rá és arra, milyen lesz az életünk így együtt!