A lombik nagyon távolinak és olyan hihetetlennek tűnt egészen addig, amíg bele nem csöppentünk. Onnantól pedig magával rántott a gépszíj. Futószalag 1-2-5 perc és már jöhet is a következő. Rettenetesen le van terhelve az intézet, naponta több százan állnak sorba kisbabáért és megoldásért a váróban. Első alkalommal rutintalanok voltunk és a megbeszélt időpontra, 9:30-ra mentünk, aztán hamar rájöttünk, hogy nincs időpont, szóval mehetnénk már hajnalban és akkor hamarabb végzünk. Először 14:00-kor végeztünk, 4 órát vártunk kint egy pár perces vizsgálatra, majd felírták egy papírra a gyógyszerek adagolásának menetét, UH és mehettünk is dolgunkra. Kicsit furcsának találtam, hogy a szuri beadását senki meg sem mutatta, mintha ápolónő lennék, de aztán a netről bármit meg tud tanulni az ember. A nehézség inkább abban volt, hogy nem előretöltött volt a szuri, hanem az a hagyományos, összerakós, felszívós. Na a szurizással amúgy nem volt nagy gondom, első pár alkalommal még féltem meg remegő kézzel adtam be magamnak, de aztán a férjem nem akarta nagyon átvenni a szerepet, mert örült, hogy én is be tudom adni saját magamnak. Egyre jobban ment, de a tüszőrepesztő felé közeledve már kicsit belefáradtam és hosszú percekig kerestem a megfelelő helyszínt a bőrfelületemen a beadáshoz. Itt-ott kialakultak sárga foltok, egyszer még picit vérzett is, sőt, olyan is volt, hogy a tűt a bőrömhöz érintve fájdalmat éreztem, ezért tovább keresgéltem a helyet, majd rájöttem, hogy annyira éles a tű, hogy minden egyes keresgélés meglátszik a bőrömön...Én béna. A szuris időszak egyébként nem volt olyan vészes, nem voltam rosszul tőle, semmi extrát nem tapasztaltam, már lassan egy közös bevált procedúra volt lefekvés előtt. UH kontrollra 2-3 alkalommal kellett mennünk, kicsit megterhelő volt hajnalban 1 órát utazni majd haza és munka, de kibírtuk.

A leszívástól eléggé féltem, bár altatásban történt, mégis az altatás maga is olyan távoli dolog és megfoghatatlan. Egyszer, tavaly ősszel amikor műtöttek, akkor kicsit más volt az eljárás, mint most. Akkor maszkot kaptam meg minden félét, most semmi ilyesmi nem volt, vénás altatás, szóval csak kitettem a rosszabbik kezem oldalra (pont az kellett..., azon nincs is véna, bár a nővér elég ügyesen eltalálta elsőre, hogy az infúziót be tudja kötni), vérnyomásmérés, egy-két apróság ellenőrzése, infúzió be, majd mondták, hogy szédülést fogok érezni, de ez normális és már húzott is le a spirál, majd képszakadás. A megőrzőben ébredtem fel, ahol akkor vitték be a 4. embert (én az első voltam), így elég hosszan szundikáltam. Mivel sok mondanivalóm nem volt, így inkább tovább aludtam, míg a férjem be nem jött. Kicsit megijedt, mert akkor már mindenki vidáman üldögélt és fecsegett én meg csak húztam a lóbőrt és lassan ébredeztem mellette. Kómás votlam egész nap, délután nagyot aludtam, de éjjel sem volt gondom az elalvással. Leszívás után egyből éreztem hasfeszülést, kellemetlen diszkomfort érzetet, de nem volt komoly, kibírható. 1 napig pihenés,

A folyamatos várakozás, míg beültetés napján (5.nap) kiderül, hogy hány kis pete fejlődik és hogyan alakul az életük, az elég feszült volt, mindig telefonálás előtt remegett a kezem, vajon mit fognak majd mondani...Először 16 petét sikerült leszívni, másnapra 13 termékenyült meg. Utána ebből 8 maradt, majd 7, majd 2. A kettőt visszakaptuk a pocakba.

A beültetésnél kicsit többet kellett várni, mert a doktor úr éppen vizsgált, de aztán szépen sorban minden nő elé járult és megkapta a kis petécskéit / petéit. Nagyjából 5 perc volt a művelet, max 7. Kacsa be, fertőtlenítő törlések (na ez nem volt kellemes), majd hosszú vékony csővel a petéket beengedték a méh felső részébe és mehettem feküdni, pihenni. Fura volt, hogy az inszeminációknál 3 órát kellett feküdni ékpárnával, itt meg kb 1-et semmivel, de én bíztam végig a szakemberekben, ők tudják mi kell. Beültetés előtt megnézhettük a két kis blasztocisztánkat élőben a monitoron, egyikük picit előrébb tartott a fejlődésben, mint a másik, de egészségesnek tűntek. Beülti után sok fekvés, tévézés, filmezés, olvasás. Néha kertben séta, 1-1 gyors főzés, semmi takarítás, kicsi kutyasétáltatás. 2-3 nap után már bátrabban jöttem-mentem, bár akkor sem vittem túlzásba, kedvem sem volt sehova menni, inkább pihentem, volt, hogy délben is aludtam 1-2 órát (sosem szoktam). Szegény kiskutyánk kicsit el lett hanyagolva, mert fura volt neki, hogy otthon vagyok, mégsem vele foglalkozok, de azért elvolt magában is. A második héten azonban nagyon bekeményedett a hasam, felduzzadt és feszít azóta is. Ez hiperstimuláció, közepes fokú. Szerencsére nem ment még rá a tüdőmre, mert kapok levegőt, de éjjel aludni nem nagyon tudok, nyomja a gyomromat és folyamatosan émelygek, szagoktól rosszul vagyok, hányingerem van, még hánytam is. A hasam nagyon fáj a feszüléstől. Az émelygés miatt nagyjából semmit nem tudok megenni, ha mégis valamit legyűrök, az kijön kicsit később, elég ijesztő. A vizet nyomom folyamatosan, hogy ne száradjak ki. Az intézetben azt mondták, ennek az ellenszere a bőséges folyadék és a fehérjedús táplálkozás. Köszi...nagyjából semmilyendús táplálkozásnak mondanám a jelenlegi, 2-3 napja tartó állapotomat. Fehérjeturmixot próbálom lenyelni, hátha az valamit javít a helyzetemen. 

A tesztre holnap kerül sor, már nagyon izgatott vagyok miatta. Várom, hogy engedjen a hasam feszülése és távozzon a víz is. Remélem, hogy egy kis emberke viccelődik velem odabentről.