Azt hiszem a blogomnak ezennel lőttek, ha csak nem kapom össze magam és turbózom fel bejegyzésekkel. Azokból a fejemben van bőven, jó lenne kiírni őket és újaknak átadni a helyet, de az is jó lenne, ha lenne a fejembe szerelve egy mindenlátó kamera, ami 0-24 ben rögzíti a kislányom minden pillanatát és bármikor visszanézhetem őket. Mégsincs. Mármint kamera a fejemben...motivációm azért van az írásra, egyedül időm nincs. Most is főzhetnék, felmoshatnék vagy elpakolhatnék. Akár alhatnék is Borival egyet, nem esne rosszul, sőt! De a nemrég elkezdett olvasmányomat is folytathatnám...szóval na, az a helyzet, hogy úgy elment a nyár, hogy nem tudom mikor tűnt el a szemem elől, de már szeptember itt van a kertek alatt és az egyik bokrunkról már a levelek is lehullottak. Nem akarom tovább ragozni, fáradt vagyok, pörgök egész nap, mint akit felhúztak, mindenre figyelek, egy logisztikus hozzám képest kutya f@sza...1 óra alatt rendbe vágom a házat, előkészítem az ebédet, elpakolok, elrendezem magam, eszek, kutyázok. Nem semmi teljesítmény úgy gondolom. Nem cserélnék senkivel, ne értse félre, aki olvas. Nem panaszkodni szeretnék, bár mentegetőzni sem szeretnék. Egyszerűen mások a prioritások...azért majd próbálok időt szakítani és lejegyzetelni pár gondolatot, ami foglalkoztat.

Első gyerekként én magam is olyan vagyok, mint egy gyerek, rácsodálkozok minden apróságra...Borinak vannak mindig apró heppjei, korábban a berregés, a buborékfújás, majd a kiabálás torka szakadtából, aztán a köhécselés, a sikítás. Ezek olyan édes kis dolgok, amiket mindig megcsodálok és örülök, amikor tanul valami újat és felfedezi önmagát. A mozgásfejlődése is bámulatos, forgás, mászás, néha kúszás, mindenre felmászás és leesés, ide-oda fejbekoppintás...hihetetlen, hogy nulla félelemérzettel vág neki egy nála magasabb párna megmászásának.

Vajon szeret engem, vagy csak "kihasznál"? Ez is sokszor eszembe jut...nyilván én látom el teljes mértékben és elégítem ki minden igényét...de vajon azon kívül, ha kell valami, ott van anya és kész, vagy vajon önmagamért is szeret? Ezt nem tudom, remélem, megszolgálom, hogy utóbbit kiérdemeljem.

Persze vannak olyan dolgok is, amik anyaként már az agyamra mennek. Például, ha az emberek nem értik meg, hogy ne fogdossák össze, puszilgassák (áááááááááááááááá) a gyerekem kezét-lábát, mert folyamatosan a szájában matat...Vagy hogy levegye a cipőjét mindenki a szőnyeg széléig a bejáratnál, mert minden reggel felmosok-felporszívózok. Ha nem teszem meg én, megteszi helyettem Bori és annak annyira nem örülök. A folyamatos összehasonlítgatástól is dobok már egy hátast. De az XY már ül, de a másik gyerek már ott aludt egyedül a nagyanyjánál, most szoktatják be...Nem értem, miért nem lehet megérteni, ha én máshogy képzelem el a gyereknevelést, mint az, aki örül, hogy megszabadul tőle és lépten-nyomon lepasszolja. Egy 6 hónapost...Hát az én gyerekem nem fog egyedül senkinél aludni egyelőre, az fix. Főleg, hogy szopizik még, szerencsére emiatt is van mire fogni, miért nem vigyázhat rá a nagymama egész délután. Mert nem szeretném, nem vagyok én magam sem felkészülve arra, hogy mással legyen a gyerekem több órán át. 1 óra, max 2 az rendben van. Na de fél napokra vagy egy egész éjszakára? NEM. A bezzeg te meg a másik nem ilyen gyerekek voltatok (pl. sírás anya után)...mások a mai gyerekek és Bori egyébként sem én vagy a férjem...ő Bori. Nem szokott csendben Burdát lapozgatni a járókában, és türelmesen várni, míg én főzök...és nem szoktam a kertben egy plédre letenni, míg kapálok vagy leszedem a málnát. Hát ez van, ez a generáció másra termett. Ráadásul a szemlélet is más, mert míg én alkalmazkodok a gyerekem igényeihez (és akkor főzök, amikor ő alszik), addig régen az volt a menő, hogy született egy gyerek és minden megy tovább, mint eddig, ő meg majd alkalmazkodik a család életéhez. Mindkettő járható út, sokan most is így vannak vele (pl. aki szeretne magára több időt elkölteni, vagy akinek muszáj dolgozni és letenni a babáját bölcsibe, rokonnál, bébiszitternél). Én viszont nem ebben hiszek, ráadásul piszok sokat vártam a gyerekemre, minden pillanatát ki szeretném élvezni az anyaságnak és teljesen tisztában voltam vele, hogy a következő éveim vele fognak telni, nem sírok minden alkalommal, hogy miért nem csinálhatok mindent úgy, mint régen. Imádom őt, imádom a vele töltött időt, akkor is, ha rettentő fárasztó olykor.

Az erőszakosságot viszont nem imádom, sőt. Pl. amikor a nagymama látja, hogy a gyerek ki van akadva, ha kimegyek a látótérből és azonnal anyát akarja, akkor szerintem kár erőltetni, hogy minél több közös kettesben töltött program legyen, mert így nagyon anyás lesz a gyerekem (attól, hogy velem van, nem lesz anyásabb...amúgy meg kivel legyen?). Senkinek nem lesz jó, ha a baba minden alkalommal ordít fél órát a közös program alatt...Ezt aki nem a kötődő nevelést vallja (mint én), az nehezen fogadja el, hogy más szemlélet szerint nevelem a gyereket. Nyilván fog sok időt majd a nagyszülőkkel tölteni, amit megérett rá és szeretne. Amíg anya kell neki végtelenítve, addig nem fogok angolosan távozni, mert nem szeretnék. Természetesen lehet vele lenni bármikor, bármennyit, csak közben én is itt vagyok a közelben és ha hívnak, megyek. Voltak már próbálkozások amúgy anyaszabadidőre, volt amelyik jól sült el, volt amelyik teljes kudarc volt. Persze az sem mindegy, ki van vele és ki hogyan viszonyul a kisbabámhoz, mert van, akivel jól elvan és van, akinél sír.

A szoptatásról is kell pár szót ejtenem, bár nem akarok magamról dicshimnuszt zengeni, mert az öndícséret büdös, tudom...de azt meg kell mondjam, rendkívül büszke vagyok magamra, amiért 7 hónaposan is szoptatom a kisbabámat igény szerint és elég is a mennyiség. Életemben nem gondoltam volna, hogy erre képes leszek, de biztosan lesz még pár olyan dolog, amire magam is rácsodálkozok majd, hogy jé, ezt is meg tudtam csinálni...

A napirend...az mindig változik. Az, hogy mennyit és mikor alszik például Bori, teljesen kiszámíthatatlan. 5 perctől a 2 óráig bármi lehet. Az evési idők általában 2,5-3 óránkéntiek (igen, még 7 hónaposan is...). A séta este fix, egyedül az idejét kell eltolnom a sötétedéssel párhuzamosan. Épp mire valami kezdene kialakulni és hozzászoknék, elkezdenék biztonsággal mozogni benne és megszokni, már hopp, meg is változik megint. Hihetetlen, de én amúgy szeretek a komfortzónámban maradni, így ez a folyton változó légkör számomra is jó tréning.

Az alvás. Nos, bevallom jól esne egy egyhuzamaban 8 órás alvás. De egy 7 órás is megfelel :). Talán az alváshiány a legnehezebb, emiatt sokszor érzem magam zombinak és amikor az alvásidőben elvégezhető feladatok nem tornyosulnak a fejemre, akkor 1-2 alkalommal már én is ledőltem pici mellé szunyókálni.

Bori már 7 hónapos...nem hiszem el, hogy már nemsoká 1 éves lesz, hipp-hopp repül az idő. Olyan, mintha felgyorsították volna a napokat! Csak kapkodom a fejem, nézem a kis próbálkozásait, tanítgatom, szeretgetem és csak remélni tudom, hogy jó anyukája leszek.