Isten lássa lelkem, szinte minden nap gondoltam rá, hogy blogbejegyzést kéne írni. Aztán már párszor el is kezdtem már fejben fogalmazni, mit kéne írni. De valahogy mindig elmaradt és nem tudom megmondani miért...Annyi minden történik ez alatt a  pár hét alatt, hogy majdnem minden nap írhattam volna valamit, akár csak pár mondatot is.

A várandósság alatt annyi minden változik bennem, rajtam (azon kívül, hogy nő a pocak), hogy néha megrémiszt, néha beparázok tőle, néha nevetek rajta. És persze a lelkemben is zajlik a változás...Örülök neki, hogy nem dolgozok, ez így alakult, elfogadtam. A korábban tettre kész, mindig nyüzsgő lány most valahogy lassabb, nyugodtabb, néha talán unalmasabb is. Számomra is néha furcsa ez a változás és nehéz elfogadnom, hogy hamar elfáradok, hogy előre kell gondolkodnom, mit vásároljak és hol (ahol van kocsi és közel tudok állni a bejárathoz, ahová a kocsit az autóig tolhatom a parkolóban és nyugodtan átpakolhatok - emelni nem emelhetek, de őszintén bevallom, nem is igen tudok).

Nehéz elfogadni, bár közben csodálatos is, hogy változik a testem. A melleim 0-ról 1-re "nőttek", bár állítólag majd szülés után fognak látványosan megváltozni, eddig sokat nem mutattak magukból, maximum néha érzékenyek. A pocak egyre nő és gömbölyödik, meg kell szoknom, hogy nem tudok lehajolni (néha olyan baromságok jutnak eszembe, hogy az valami hihetetlen - például, hogy ha hajolok és nyomódik a hasam, akkor nem fáj-e a babának, nem nyomom-e össze...), nagyobb hely kell az ágyban. Éjszaka 10 percig pakolgatom magam, mire megtalálok egy jó pózt és minden pózváltozáskor felkelek és újra kezdem...párnákkal kiékelve magam, a pocakot elrendezve, félig oldalt, félig háton. Persze amikor megébredek, általában háton vagyok, amit nem javasolnak, ettől kiakadok, hogy miért alszok így, hát még valami baj lesz éjjel és észre sem veszem..Szóval vannak azért érdekességek.

A párkapcsolatunk is változik, hiszen a férjemmel már időtlen idők óta nem szeretkeztünk, de emlékeim szerint még csak nem is csókolóztunk egy olyan igazi, bugyiizzasztót...Ennek sok oka van, a lombiknál vannak erre szabályok, beültetés után nem voltam valami jól, aztán meg egyből kórházba kerültem, ahol 3 hetet pihentem, majd annyira legyengültem, hogy ez esélytelenné vált. Később a vizsgálatokon mélyen tapadó méhlepény miatt tiltottak le minket és így repült el fél év lassan...Emiatt is néha aggódom, hogy én még csak csak elvagyok, annyira nem vagyok megőrülve a szexmentes élettől, mert van más dolgom, de vajon neki mi járhat a fejében? Persze sokat beszéltünk már erről és biztosított róla, hogy nem ez most az elsődleges, mert sokat vártunk a babánkra és a legfontosabb, hogy mindenki jól legyen és nem egy jó szex. Főleg ha nekem fájna vagy nem élvezném, mert akkor meg minek. Ettől még néha félek, hogy ne változzon érdemben és minőségben a kapcsolatunk, amit a kisbabánk új alapokra helyez majd, hiszen anya és apa leszünk.

A mindennapok egyáltalán nem unalmasak (sokan kérdezik, hogy nem unatkozok? Hát nem, sőt, nagyon gáz ezt bevallani, mert korábban a munka éltetett gyakorlatilag, de amióta itthon magamra találtam, nem is nagyon vágyom vissza...Ha valaki fixen fizetne nekem minden hónapban egy kis pénzt, akkor meggondolnám, dolgozzak-e még valaha, vagy inkább a "hátország" legyek a férjem mögött, kis csapatunkban.). Ellátom a háztartást, a takarításban kapok segítséget a férjemtől, de emellett mindent megcsinálok - bevásárlás, mosás, főzés, teregetés, sütés, kenyérkészítés, levélgereblyézés, babaszoba rendezgetés. Előkészítek mindent a választáshoz, hogy este az általam lekeresett 3-5 dologból kelljen egyet kiválasztanunk...Szóval remekül elvagyok és még nem ejtettem szót Rióról, aki gyakorlatilag az életem unalmassá váló részét tölti ki 100%ig...

Rió. Ő egy külön fogalom, egy külön személyiség, egy arca a családunknak. Mert ő is a családunk része, olyan, mintha már most lenn egy gyerekünk. Talán vele kevesebb a feladat, de azért akad bőven tennivaló vele-körülötte. Kinti-benti kutya, nem feltétlenül így terveztük, de így alakult és azóta az életünk is nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Persze egyben dolgosabb is, mert Rió hullatja a szőrét, így minden nap takarítani kell és felmosni is, mert ő nem érti, miért kell a lábát megtörölni bejövetel előtt...De bent okosan viselkedik, megvannak a kedvenc helyei, amiket előszeretettel használ pihenésre, alvásra. Sokat játszunk kint és bent is, folyton beszélek hozzá és tanítom mindenre. Cserébe nála néha elgurul a gyógyszer és olyankor bepörög, játszani akarna, de én már fáradt vagyok a bolondozáshoz...néha kapkod és nagy heves szeretetében néha szinte felborít, annyira örül, úgy akar szeretni. Hitetetlen fazon, nagyon aktív, mégis jól alkalmazkodik hozzám, amikor látja, hogy most pihenés van. Önfejű és akaratos, sokszor irigy, féltékeny. Imádom, amikor álmodik, szeretem nézni, ahogyan alszik és játszik. Vagy amikor reggel felkelek és üdvözöl, elém rohan és 10 percig nem lehet levakarni, annyira odáig van a találkozástól. Vagy amikor elmegyek itthonról egy fél órás vérvételre és hazaérkezve ő ugyan úgy örül, mintha fél napja nem látott volna. Nagyon ragaszkodó, imád minket, mindegy neki mi a program, csak ott lehessen, ahol mi. Nagyon anyás-apás, bújós, hízelgő. A fürdőkádba engedett víz hangjától megőrül, el szeretné kapni a vízsugarat. A porszívót és egyéb mozgó-hangot adó dolgokat ugatja, fél tőlük. Hogy az új gazdija érkezését érzi-e? Állítólag igen, én nem tudnám ezt határozottan kijelenteni, mert csak 10 hónapos kiskamasz...tény, hogy rám kevésbé ugrál és nem is mászik az ölembe, ellenben mindig mellettem van, a lábamra fekszik, jön utánam mindenhova - vigyáz rám? Lehet. Imádnivaló kis ördögfióka kisvizsla. Ha ő nem lenne, akkor lehet, hogy lennének unalmas pillanataim is, bár akkor max többet olvasnék...de szerencsére itt van velünk :).

Paráim...mindig vannak és aktuálisan változnak a hetek múltával. Miért fáj a hátam, miért fáj a derekam, miért fáj a csípőcsontom, becsípődött egy ideg a derekamban - ettől pár napig alig bírtam mozgatni a lábam, miért nem mozog a baba, miért mozog ilyen sokat a baba. Jól van-e odabent, minden rendben van-e vele? Visszeresedik a lábam, fáj is. Húz néha a hasam. Változó a hangulatom, sokszor mint az időjárás, de még ez sem szentírás. Fáradt vagyok.Alacsony a vérnyomásom (mindig), alacsony a vércukrom (mindig).  Most 1-2 hete rémálmaim vannak néha és felébredve parázni kezdek, hogy vajon minden rendben lesz-e (sokszor álmodom azt, hogy a férjem lelép és itthagy minket vagy megcsal, a másik visszatérő, hogy meghalok vagy a baba hal meg - ennek sok verzióját láttam már álmomban, mindegyik elég félelmetes volt ahhoz, hogy utána egy napig ettől fossak folyamatosan). Közeledik a szülés - próbálhatok nem gondolni rá és homokba dugni a fejem, de tudom, ez nem megoldás, hiszen még a férjem választhat is akár, hogy bejön-e vagy sem, nekem nincs alternatíva, én biztosan végigcsinálom. Végig tudom csinálni? Annyi rémtörténetet hallani, hogy saját magamban sem vagyok 100%ig biztos, hogy menni fog, főleg, amilyen kis fáradékony és gyenge vagyok néha mostanában. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy már rengeteg ismerősömnek van gyereke, valami biztosan lesz. Csak remélem, rendben lesz minden. Nyilván a fájdalomtól is félek, de elsősorban attól, hogy meg tudom-e csinálni és a kispicinek meg nekem sem lesz semmi bajunk. A baba ellátásától érdekes módon nem félek, az szerintem simán menni fog, bár biztosan aggódós anya leszek, Riónál is ezt látom magamon (pedig ő "csak" egy kutya, de ha túl sokat alszik, ha soványnak látom, ha nem kakil rendesen, ha fosik, ha hányt, ha megevett egy műanyag tányért...mindenen tudok aggódni vele kapcsolatban is, ez csak rosszabb lesz a saját kisbabámnál). Most egy szülésfelkészítőre megyek, ahol talán sok megnyugtató választ kapok és a félelemoldás is egy külön pont, köszönöm!

Fura és egyben hihetetlen, de 2 hónap múlva már szülők leszünk és itt lesz velünk a kislányunk...el fog rohanni ez a két hónap, de a december az ünnepek miatt egészen biztos. Már várom is nagyon, hogy itt legyen velünk és félek is az ismeretlentől, de bízom benne, hogy ennyi várakozás után már megérkezik hozzánk a kis apróságunk, akire olyan régóta várunk és mint most Rió, ő még 100-szor annyira bearanyozza majd a szürke hétköznapokat (nekem egyébként is minden nap hétvége...haha).