Amikor lombikra készültünk, tudtuk, ez nem lesz olyan rózsaszín tündérmese, hogy majd nem jön meg a mensesem és várunk pár napot, majd csinálunk egy tesztet...stb...mint amúgy, normál esetben. Én nagyon vágytam rá, hogy így legyen - most is vágyom rá, hogy egyszer még így legyen - , de na lombik az más világ. Időre termelni kell az anyának és az apának is, a szex az egy eszközzé válik, sőt, gyakorlatilag arra már nincs is szükség. Egy idő után pedig egyenesen tilos, ahogy közeledik a nagy nap. Nálunk ez május közepe volt. Aztán beültetés után pár nappal már elég furán éreztem magam, kicsit féltünk is, hogy nehogy valami baja essen a kis pöttyeinknek odabent, így tartózkodtunk a testi kapcsolattól. Aztán kórházba kerültem 3 hétre, kiderült, hogy lakik odabent valaki. A kórházban teljesen legyengültem és augusztus vége felé kezdtem visszanyerni az erőmet, közben persze folyamatosan vigyáztam a kis picinyünkre. Ez azzal is járt, hogy megintcsak nem szexeltünk. Szeptember végén mentünk a 20 hetes genetikai vizsgálatra, de már a 12. héten is mondták, hogy a méhszájhoz közel tapadt meg a méhlepény, így szex nincs...aztán a 20. hét után sem lehetett. Később meg már annyira a finisben éreztük magunkat, meg nagy volt a pocak, féltünk, féltem, óvtuk, hogy azért nem, majd amikor már szinte rászántuk volna magunkat egy óvatos duhajra, megérkezett Bori. Azóta meg gondolom a kisgyerekes szülők (kutyával kiegészülve még extrémebb a helyzet) úgyis tudják, hogy az ember ölni tudna pár perc alvásért, semmint szexeljen, annyira kimeríti a folytonos szoptatás, ellátás, pelenkázás és önmagam fenntartása. Na szóval így esett, hogy eltelt egy évünk szex nélkül. Őszintén szólva nem haltam bele...nem azt mondom, hogy néha nem hiányzott, hiányzik, nem is gondolok rá, de most tényleg volt és van fontosabb és néha ugyan megfordul a fejemben, hogy vajon erről egy férfi hogyan gondolkozhat, vajon nem nézegeti a nőket, csajokat....de annyira fáradt vagyok és másra kell most az energiáimat koncentrálnom, hogy valóban nem érdekel. A testem elfogadtam olyannak, amilyen, bár a szerencsés kisebbségbe tartozom, szinte semmi nem látszódik rajtam a vágásomon kívül a pocakos időszakból már, így nem panaszkodhatok nagy hurkákra és striákra. Köszi genetika. Lassan azért megérik már a gondolatom arra, hogy vissza kellene térnünk a férfi-nő kapcsolathoz is, mert egy házassághoz nem csak egy édes kisbaba, a napi feladatok, a közös ház-lakás, a pénzünk kell, hanem a testünk és a szellemünk is.