Egy újabb erőpróba az életemben. Tudom, hogy másoknak ez nevetségesen hangzik, hogy valaki 15 kilométeres túrát annak nevezi, de számomra az.

Körülbelül középsuliban voltam utoljára ilyen jellegű erdei teljesítménytúrán. A mostani pedig igazából egy erőpróba volt nekem, amire szükségem is volt úgy érzem. Fizikailag és szellemileg is, el kellett szakadnom a mindennapokból azokkal az emberekkel akikkel együtt dolgozom, mégsem ismerem őket. Két csapatot formáltunk: a felfedezők elől jártak, térképpel fedezték fel az útvonalat, nyomokat hátrahagyva az őket követő és kereső nyomkeresőknek. A második csapat egy élelmes fordulatnál elvesztette az irányt és másfele mentek el, minekutána mi 2 órát várakoztunk reménytelenül az erdőben. Nem jöttek-nem jöttek, elindultunk visszafelé megkeresni őket. A tévútra terelő jelünk eltűnt, a többi nem, így tovább indultunk, gondolván: úgyis összefutunk valahol. Hát nem így lett, a célegyenesben találkoztunk csak velük. A közös feladatok egy részét megcsináltuk, de számomra a legnagyobb: megcsináltam a túrát! Az erdőben sétálva őzeket, szarvast, leveleket, gesztenyét, makkot, gombákat, leveleket találtunk és vizsgáltunk. Rájöttem: az erdő valóban csodálatos ősszel, vissza kell majd mennem - de nem egyedül.