Fontos felismerést tettem az előző napokban...rájöttem, hogy mi az, amit tényleg szenvedélyjel csinálok és szeretem...nem...imádom! Hogy mi számomra a flow (lsd. Csíkszentmihályi Mihály írásait a flow-ról). Szervezés, beszéd és kommunikáció. Ez minden formában és mértékben. Színpad, reflektorfény, játék, emberek, néznek, izgulok, már nem izgulok, feloldódtam. Rádiózás, tv-s forgatás, filmkészítés, reklám készítés, játék a hangokkal, a hangommal. Fényképek nézegetése és álmodozás arról, egyszer én is ilyen jó képeket gyártok. Amikor a semmiből végül lesz az én szemeim, az én szűrőm alapján egy valami. Létrehozni valami igazán szépet és maradandót...valamit, ami én vagyok. Elképzeltem, ahogyan a saját időbeosztásom szerint élek, a magam ura vagyok, reggel nem kell 7kor kitápászkodnom az ágyból és rohanni a munkába, mert nem követeli meg senki. Elképzeltem, hogy saját magam irányítom, saját ötletek alapján dolgozok és én, ÉN vagyok az, aki kitalálja mi legyen és hogyan. És megvalósíthatom őket mind egy szálig. Na ezek azok a dolgok, amik engem boldoggá tesznek és amik során elfelejtek minden mást. Ezzel akarok foglalkozni és ezt akarom csinálni...mindig, most és később is. Mernem kell nagyot álmodni, különben más álmodozik helyettem és nem szeretem, ha ellopják az álmaimat, vágyaimat.

Ma egy grafológusnál jártam és meghallgattam milyen vagyok, hogyan ismert meg engem az írásom alapján. Egy levelet adtam le neki...ebből számára nem a levél tartalma, hanem az íráskép és a betűk hurkai, kapcsolása érdekelte. Kérdezte, hogy mire vagyok kíváncsi, mit mondjon, vagy van-e valami kérdés bennem, vagy csak mondja magától mit lát, utóbbit kértem.

Ez alapján egy olyan összefoglalást adott rólam, mintha az anyám mesélne rólam, a vágyaimról, az álmaimról, a jó és rossz tulajdonságaimról, a munkához való hozzáállásomról, emberi kapcsolataimról, szerelemről, családról...Talán még ő sem ismerne ennyire, hiszen olyan dolgokat is hallottam magamról, amiket még magamnak is nehezen vallok be, vagy nehezen fogalmaznék meg magamban is, de csak halkan és csendben.

Amit az írásom alapján kiderítettek rólam 10 perc alatt: domináns típus vagyok, olyan embereket keresek magam köré, akik hasonlóan temperamentumosak hozzám és "törtetőek", pörgősek, de a gyeplőt nehezen engedem ki a kezeim közül. Ez igaz minden baráti, családi kapcsolatomra. Önfejű vagyok és makacs, de amit eltervezek, azt végre is hajtom. Mindennek a végére szeretek pontot tenni. Vagy fekete van, vagy fehér, nehezen találom az átmeneteket. A baráti kapcsolataim és egyéb emberi kapcsolataim nehezen alakulnak, tartom a 3 lépés távolságot. Nagyon távolságtartó vagyok, de ugyanakkor nagyon odaadó. A szeretetem eléréséhez sok idő és kitartás kell, de ha valakit közelebb engedtem, azt megtartom és óvom. Néha a szeretetem és a féltésem már-már görcsös ragaszkodásba megy át, ezen javítanom kellene. Precíz vagyok és pontos, szeretem a szabályokat és a határokat, amiket kis-kis kitérőkkel, de be is tartok. Mindig van egy b vagy c tervem, szeretek több lábon állni. Nem szeretek egy helyen ülni, olyan munkára van szükségem, ahol mozoghatok, nyüzsöghetek. A munkába és a feladatokba nagy vehemenciával vetem bele magam, de ha elfogyott az érdeklődésem, akkor hamar elfogy a türelmem és ha valaki nem tartja fennt, akkor annak a feladatnak annyi. Hamar lezárom, átnézem és túllépek rajta. Megbízható vagyok, de egyszerre több helyre próbálok figyelni és koncentrálni, folyton jár az agyam, ez rejthet hibalehetőségeket is.

Minden fontos benne van az írásomban...még jó, hogy ide "csak" gépelek...különben már túl jól ismernétek.

ami mindig otthon marad...bezzeg vannak olyanok, akik mindenhova magukkal hordják. Be kéne szereznem egy kis fogselymet.

Ma reggel olyan történetet kellett felidéznünk a munkatársaink számára, amit a többiek nem ismerhetnek rólunk/tőlünk. Szinte semmi nem jutott eszembe...sok-sok apró kis szilánk az életemből, de egy egész történet? Alig emlékszem valamire az általános iskola 4. osztály előtti időkből. Az agyam blokkolta ezeket az időket...amikor egy teljesen új környezetbe kerültem, amikor én voltam a kitaszított az osztályban, akit lehetett csúfolni, lehetett idegenként tekinteni rá. Külföldi születésemet ellensúlyoztam a kiváló tanulmányi eredményemmel, hogy megmutassam: valamiben azért mégis jó vagyok, már ha nem is ott születtem, ahol mindenki más körülöttem. Aztán szerencsére ez kikopott, ahogy nőttem és ma senki az égvilágon nem kíváncsi rá, hol születtem és miért itt vagyok és hol vannak a rokonok és gyerekkoromban mi volt...

Az volt, hogy nem volt jelem az oviban. Meg az, hogy a falból nyíltak le az ágyak. Meg Emőkének szólítottak helytelenül. Meg elvertek. Aztán tudom, hogy olyan kályhánk volt, amelyiknek a csöve lyukacsos volt és lehetett benne sütni krumplit héjában. Emlékszem a húgom álmában mosolygott, amikor pici volt. És arra is emlékszem, hogy kisgyerekként második lettem egy megyei szépkiejtési versenyen és nyertem egy Fekete István könyvet. A Lutra hónapokig a kedvencem volt. Német versenyen is voltam, Bumfiedelre máig emlékszem (Bumfiedel wünscht sich eine Puppe. Er wünscht sich etwas zum sielen. Die Mutter sagt: "Das meinst du doch nicht ernst?" Die Kinder lachen: "Bumfiedel wünscht eine Puppe..."). Emlékszem arra, amikor a technika szertár előtt várakoztunk és hangosan énekelte az egyik osztálytársam, hogy mindenki csótány, én is az vagyok. Emlékszem, hogy kilöktem a padtársam a padból, mert nem hagyott figyelni. És emlékszem arra is, hogyan puskáztam a szorzótáblát a tábla felett lévő festményről. Igazgatóit is kaptam egyszer, mert le "román kurváztak"...nem köszönte meg az illető, amit kapott. Emlékszem rá, amikor hosszú idő után kimehettünk meglátogatni a rokonokat és az utcában sétálva én ismerhettem meg nagymamám házát. Alig emlékeztem már rá. Emlékszem, amikor egyik iskolai farsangon megnyertük a fődíjat, egy tortát és az okostojás osztálytársam futott vele be a terembe a folyosóról és elesett és az egész torta széthullott a földön. És arra is emlékszem, hogy egyik szünetben indultam sorakozni és fejberúgtak egy labdával. Pont szembe talált el, egészbe leszakadt a torkomon a negró...És arra is emlékszem, hogy egyszer majdnem megfulladtam a Tiszában, amikor "csak még egyet lépek, csak még egyet lépek beljebb", aztán elfogyott a lábam alól a talaj. Talán kettőt vagy hármat tudtam felrugaszkodni a víztükör fölé, hogy észrevegyenek...Azóta sem szeretem a vizet.

Emlékfoszlányok a múltból...apró homokszemek, szilánkok. Biztos megvan az egész is, valahol jó mélyen, de már nem jön elő, helyüket elfoglalták új élmények, az új életem.

 Ma, 2 hét után (ami valljuk be, az előző egy év legdzsuvásabb és legundorítóbb szutykos, hómutyis ideje volt) felmostak a lépcsőházban és még a körülbelül 2 hónapja az ajtó mellé ledobott száradt falevél is eltűnt, amit tesztnek tettem ki, amikor gyanakodni kezdtem, hogy a takarítás rendjével valami nem stimmel. Nem is értem mi a f@szomnak fizetünk havonta majd 20 ezret közös költségre, amikor még csak az alap dolgok, amitől az ember kicsit jobban érzi magát sincsenek megcsinálva...Ez gáz. A fűtőtestből fél emelettel feljebb csöpögött a víz és már hozzánk kúszott le a vízcsík a lépcsőfokokon. Nyilván senkinek nem tűnt fel, így mi hívtunk szerelőt szombat este. Vasárnap aztán meg is csinálták a problémát magyar módra: leszerelték az egész radiátort és azóta sem szereltek fel újat...Kevesebb a fűtésszámla, gondolhatnánk, persze ez a számlákon nem látszik meg...Hát, így élünk mi. A felső szomszédra már nem is lehet ezeken felül panaszom, persze este 6-7 között szombaton muszáj hallgatnia tuc-tucot és a kisgyerek is folyton sír, ráadásul húst klopfolnak éjjel-nappal és a gyerekeknek is van óriás fa legójuk, amikkel háborúznak egész nap. De ezek már eltörpülnek a diszkomfortom mellett...Magyarország...

 Megtaláltam a tökéletes paradicsomos húsgombóc szószt. Köszönöm a blog írójának. Íme: 

http://kockasterito.blog.hu/2009/08/12/klasszikus_paradicsomos_husgomboc

Ma este kipróbáltam, megcsináltam. Szép színű, csomómentes és pont olyan lett, mint a menzán :) Naggyon könnyű elrontani a szószt...de az a kulcs, szóval már többfélét próbáltam, de ez lett a legjobb és legfinomabb és legpirosabb! 

Mindannyian írott vagy íratlan szabályok szerint élünk. Ja, nem, van, aki nem szabályok szerint él, vagy a saját szabályai szerint, ami másoknak elfogadhatatlan, vagy egyszerűen érthetetlen...Tegyük fel elmegyek vendégségbe egy barátomhoz. Hogyan viselkedek ott, ha már szívességet tettek nekem azzal, hogy vendégül látnak? Meghúzom magam, elfogadom az ő szabályaikat és úgy élek 2-3 napig (amíg ott vagyok nálunk és szállást adnak meg kaját), ahogyan ők ezt elvárják. Lábujjhegyen járok ki éjszaka pisilni, félve húzom le a WC-t, de még azt is kétszer meggondolom, hogy egyáltalán kimerészkedjek-e. 

Hát...kérem, van, aki egyáltalán nem követi azt nyomon, vagy nem veszi figyelembe, hogy mások mit csinálnak, hogyan élnek. Történt, hogy meglátogatott egyik kedves barátom, aki pár nappal ezelőtt felhívott, hogy lenne errefelé egy kis dolga, alhatna-e nálunk. Csak két éjszaka. Szívesen fogadtam, mert nászajándékba mi is teljes ellátást és meleg vendégszeretet kaptunk tőlük. De aztán fordult a kocka. Én egész hétvégén hajnaltól dolgoztam, ergó eléggé zombiban nyomtam már minden este, de próbáltam kitenni magamért: spagettit csináltam, hamburgert (este 10-kor), omlettet reggelire és még sorolhatnám. Ő gyakorlatilag tényleg csak szállásadónak gondolt minket, mert egész nap nem láttam (mondván ő inkább hagy pihenni, majd este találkozunk). Második este borult ki a bili, amikor felvetette ötletnek; menjünk el bulizni, mert retró party van és ő táncolni akar. Közöltem, hogy "öööö...2 napja 5kor kelek, szóval inkább valami teázós csajos dumapartynak jobban örülnék". Hát, ő mégis a tánc mellett tette le a voksát, semmi gond, elmegy egyedül...de neki a tánchoz pia kell, mert anélkül nem megy. Van valami piátok? - öhh...persze, tessék, igyál csak...fogyott a Beherovka rendesen, közben finoman megkérdeztem van-e még valami, amivel szolgálhatok kényelme érdekében...Hát, még egy bulis felső kellett, mert azt nem hozott, szóval azt is adtam. Ez még mind semmi. Fél 5kor (!!!) hajnalban jött haza egy idegen faszival (!!!), majd miután félálomban ajtót nyitottam közölte, hogy na akkor ő összeszedi a cuccait és a csávónál alszik ma este. De azért köszi mindent, a szállást meg mindent. Hát, mivel köpni-nyelni nem tudtam hajnal 5-kor ezt hallva, ezért csak rázártam az ajtót miután 3 perc alatt mindent összepakolt és elhúzott. Visszabújtam az ágyba, aludtam tovább...és közben azon gondolkoztam, hogy vajon én vagyok a hülye és ez tök normális dolog, vagy mivan...

Másnap találkoztunk. Mintha mi sem történt volna, elmesélte milyen volt a buli, meg hogy köszi tényleg mindent. Aztán elment. Én meg néztem utána és csak járt tovább az agyam azon, vajon miért nem ismerik az emberek a szabályokat és vajon én miért nem tudom elfogadni egy vendég saját szabályait...

Fahéjas csiga a No Salty receptjének képén: 

Fahéjas csiga a konyhámban: 

Feladat: keresd a két kép között a hibát...Sajnos be kell vallanom valamit: egyáltalán nem értek a sütéshez, nem tudok sütni, nincs hozzá se kedvem, se motivációm, se tehetségem. Még magamnak is nehezen vallottam be, de eljött az idő, immár férjes asszonykaként, hogy nekiveselkedjek a sütik készítésének. Ma este megpróbálkoztam az első nem muffinommal, ez lett belőle. Csokis-fahéjas csiga, amit rögtön fényképezéskor átkereszteltem csokis kalácsnak, mert legalább annak jó lesz, de elsőre majdnem kidobtam a kukába. Több helyen is elcseszhettem a receptet...az élesztőnél, a tej melegségénél, a liszt mennyiségénél...stb, stb. A kelesztjük, amíg kétszeresére dagad rész nálam már el sem érkezett, mert kb nulla kelesztést tapasztaltam, szóval 1 óra múlva meguntam és elkezdtem a nyújtást, ami szintén nem sikerült téglalap alakúra (leginkább nagymagyarország alakú lett). Aztán jött a következő sokk: túl folyékony lett a töltelék...király, pedig 1 óráig fagyasztottam az erkélyen...Miután a fele töltelék betöltötte a konyha kövezetét, leragadt a tészta a nyújtódeszkára és tönkrement a szivacsom is, gondoltam a f@פm....kidobom a francba az egészet. Aztán erőt vettem magamon és szép kalács formába rendeztem, majd kisütöttem. Immáron csokis-fahéjas kalácsként mutatkozik be első saját készítésű süteményem. És utolsó.

Végeredmény: 

Elefántembrió alakú kalács maja motívummal.

Ez is egy olyan "ünnep", ami előtt értetlenül állok...akik eddig is nyáladztak, azok most is fognak, akik nem nyáladztak, most sem fognak, akiknek pedig nincs kivel nyáladzniuk, azok meg csak még rosszabbul érzik magukat. Kinek kell ez? Egy normális, boldog párkapcsolatban minden nap "szerelmesek napja", amikor együtt vagyunk. Ha meg nem ilyen az életed, akkor mélyen nézz magadba, mert ha ajándékokkal kell a másikat meglepned ahhoz, hogy azt érezd, hogy szereted, vagy szeret, akkor az nem valami vidám. Nyilvánvalóan minden egyes lyukból azt súgják, hogy nekünk ez kell, a sok maci, szív, süti meg csoki...meg a szív alakú plüss párna meg a léggömb a rózsával. De kérdem én: MINEK? Porfogónak, talán. Valóban, én is örülök a meglepetéseknek, szeretem a virágokat, de hálisten' nincs szükség ehhez se valentin napra, se semmi másra, hogy megajándékozzuk a másikat akár egy finom vacsorával. Ez csak a társadalom hülye elvárása az emberek felé, hogy a karácsony és a nőnap között legyen miből megélnie a virágárusoknak és a csokigyáraknak meg a plüss szívek meghímzőjének (minden szeretlekre jut egy fuck...).
 

Elkészültek az első fotók, amiket már talán meg is merek mutatni a nagyérdeműnek. Nyilvánvalóan nem vagyok profi fotográfus, sem specialista, sem művész, csak egy elvetemült fiatal lány, aki gondolt egy nagyot és meg szeretné valósítja álmait...szép képeket gyártani és megörvendeztetni ezzel családját, barátait, a körülötte élőket. Nagyjából ennyi, semmi más, még mielőtt a képekre nézve mindenki elszörnyülködik, mekkora arcom van...még nincs, mert nincs mire, de remélem év végére már lesz :) ! 

Aranyló téli út

Nyomok a hóban

Naplemente a Balatonon

A helyi börtönnek szól a kívánságműsor minden este...enyhe  túlzással, de tényleg. Múlt héten több ízben megbizonyosodhattam erről, bár esküszöm igyekeztem úgy csavarni az üzeneteket, hogy a legkevésbé se derüljön ki, hogy a 16-osba vagy a 17-esbe szól az üzenet és hogy ezek biza' nem kollégiumi szobák. Már az egész családot fejből ismerem, hiszen mindenki kér neki a csáládból dalt, nem is csak egyet...Az üzenet feladójának nevéből vagy hangjából rájövök arra, hogy kinek és hova szól a felvétel...A Sonda-Ipsos ott kellene hallgatottságot mérjen, 100%os lenne a találati arány...

Mozgásba lendültem. Levezetem a feszültséget és fél év alatt félmaratont fogok futni. Ebbe a projektbe kezdtem bele közel két hónapja. A zumbaőrülettel kezdődött, majd jött a futás, amelybe még csak belekóstoltam, de úgy érzem menni fog. A legnagyobb cél: nyárra bombaformába lendülni, eltüntetni az állítólag nem is látható úszógumit, ami engem baromira zavar, szóval a terv a következő:

május elejére leadok 5 kilót (igaz, ezt említettem először, de az se zavarna, ha maradna a súly, csak izom formájában - mivel biológiailag lehetelen a zsírt izommá alakítani, ezért gyanítom, hogy a diéta majd megfelelően megteszi hatását), felszedek egy kis izmot, jó lapos hasam lesz, eltűnik a láthatatlan úszógumim és fitt és energikus leszek. Továbbá még több zöldséget és gyümölcsöt eszek és csak heti egyszer eszek csipszet (ami számomra nagyon nagyon nehéz lesz, merthogy tudniillik imádom a csipszet..de ezt már 3 hete jól tartom!). Május végére képes leszek lefutni 20 kilométert egyhuzamban.

A legfantasztikusabb motivációs eszköz számomra: a kafa fitness rucik és cipők és a csini kiegészítők. Talán picsásan hangzik, de ettől mindig megjön a kedvem egy kis mozgáshoz :) Háhá, szóval projekt mostmár tényleg beindult, remélem lesz energiám és időm mindezt végigvinni!

szereplője voltam ma, de csak átvitt értelemben. A következő történt: megálltam vásárolni egy bolt előtt a céges autóval (de erről meg is feledkeztem), majd odajött hozzám egy egész kedves és illedelmes csöves, aki kérte, adjak neki némi aprót, mert szeretne bemenni venni valamit. Hát, volt nálam némi apró, odaadtam neki. Ő pedig hosszas ajnározásba kezdett, hogy én milyen kedves vagyok, dehát a férjem is ugyan ilyen kedves, ő is mindig adni szokott neki valami aprót éshát nem véletlen, hogy mi egymásra találtunk, merthát mind a ketten olyan rendes emberek vagyunk. Én pedig lesokkolva hallgattam, hogy ez honnan ismer engem vagy a férjem? Ő is észrevehette ezt, mert heves magyarázkodásba kezdett, hogy hát ismeri az autót, mi meg itt lakunk valamelyik házban, mert mindig itt szokott állni a kocsi is neeeem? Ja, mondom, hogy úgy, szóval kedves kollégám lenne a férjem, akinek a céges autója kölcsönben volt nálam pár napig. Áhhá! Összeállt a kép, a koldusnak pedig csak annyit mondtam, átadom az üdvözletét a "férjemnek".

este, amikoris újra színházba merészkedtünk. A tesóm által kedvelt kifejezés pontosan kifejezi, mit éreztünk a darab végén (2,5 órával a kezdés után). Lezsibbadt az agyam, gondolkozni se voltam képes és asszem bepillantást nyerhettünk abba a világba, amit a drog-alkohol kettősének mámora vált ki emberekből, egy szürrealista, beteg álomvilágba csöppentünk. Talán még a színészek sem lehettek teljesen józanok (vagy nagyon jó színészek), talán csak a kisfiú, aki max 10 volt. Mondjuk ez is elég felháborító, hogy egy ilyen kis gyerek egy f@szom, bazmeg, köcsög, "levágom a pöcsödet" típusú darabban szerepel. Hát, a káromkodással nem lesz gondja az életbe, az egész biztos. Vagy én nem vagyok elég elvont, vagy nem tudom mi lehet a baj, de sajnos én a letisztult, érthető és követhető darabokat jobban szeretem, mint a több szálon futó, színház a színházban típusú opuszokat, ahol gyakorlatilag követhetetlen a konkrét esemény. Csengőkre szerelt egykerekező famajom, orángutánnak öltözött valami (semmi szerepe nem volt szegénynek, meg se szólalt, csak leült a színpad elejére), fehérre maszkírozott emberek pantomim gumiarccal énekelnek és fehér maszkos figurák gépfegyverrel az oldalukon. Egy olyan darabban, ahol a század eleji japán jelenik meg és egy nagyon fontos, drámai és szomorú szokás elevenítenek fel. Tudniillik a Narajama ünnepéről szólt az előadás (lényege az, hogy amikor eljön a tél, a 70 éves embereket felkísérik gyermekeik a hegy tetejére, ahol otthagyják meghalni némi élelemmel - hisz már úgyis öregek, a fiataloké a jövő). Szóval ismerve a sztorit felkészültem egy százaszsepivel és gondoltam, szét fogom bőgni az agyam a darab végére, de inkább csak felháborodottan és értetlenkedve ültem, hogy egyrészt miért kell elcseszni ezt a szomorú témát egy hülye plusz szállal (talán pont azért, hogy ne legyen annyira drámai??!), illetve a megjelenítésen, az oda nem illő, "Dali" típusú képi világon és történetvezetésen is lesokkolódtam.

Hát, lehet, hogy színház az egész világ, de én inkább a magam életében játszom a szerepem...és lehet, hogy itt tényleg "játszottak" és megelevenedett a színhát, de én megint nem tudtam elvonatkoztatni...

"...Színház az egész világ,

és színész benne minden férfi és nő:

fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár

életében..."

/Shakespeare: Ahogy tetszik - Szabó Lőrinc fordítása/

A tél egyik nagykövete megérkezett (február közepe felé...kissé elcsúszott idén). Eddig csak fagy volt és szél, hideg és csupaszság mindenütt a természetben, a hó pedig sehol. Hiányzott a téli látképből a fehér szín, főleg, hogy már novemberben elég hűvös volt. De a tél is sokaknak nem a hótól tél, de akkor meg mitől? -20 fok éjjel, -5 nappal - fehér karácsony lassan már csak a mesében létezik (bár idén szerencsések voltunk, hisz a Mátrában láttunk egy kevés havat), zimankó, iskolaszünet, síelés, nátha, lefagy a fülem, lassan megyek az autóval és teszek sapkát is. Tényleg megjött a tél. Bár én már a tavaszt vártam!

Eltelt fél év, hihetetlen, hogy már 6 hónapja feleség vagyok. A fél éves félévfordulónkat tegnap ünnepeltük kisférjemmel sok-sok pihenéssel, alvással, szaunázással és fürdéssel, finom és kiadós ebéddel, kirándulással és miegymással.

Ez alatt a fél év alatt rengetegszer gondolkoztam el azon, vajon jó döntést hoztam-e, vajon minden jó lesz-e így, vagy esetleg hibásan döntöttem és válás lesz a vége...hogy elmúlik-e ez a varázs 1-2 év múlva. Biztosan össze kellett házasodnunk? Minek? Lehet mégis elválunk majd? Lehet, hogy ez az egész egy baromság volt? Legalább háromszor meginogtam a házasságba vetett hitemben, mert egyszerűen nehéz elhinnem, hogy tényleg működhet...de remélem tényleg működik és remélem, hogy később is jó lesz, ilyen lesz, szerethető és működőképes, kompromisszumokon nyugvó és óvó, féltő, vigyázó lesz. Mármint a kisférjem, hát meg persze én is, hogyne, de én vagyok a nő, rám kell vigyázni, félteni, óvni...na. Én meg gondoskodó vagyok...az meg az én feladatom. Talán idővel minden a megfelelő helyére kerül és megoldódik, helyrebillen az elvárt egyensúly és megbarátkozunk az anyósokkal is mostmár tényleg.

Löttyedt kukik arzenálja fogadott ma minket...na jó, nem, igazából szaunázni voltunk...de az emberek nem szégyenlősek és a jóízlésüket is messze otthon hagyta mind.Vagy lehet, hogy csak én vagyok szégyenlős? Szaunalepedőbe tekertük magunkat, úgy vágtunk neki a forró kalandnak kisférjemmel. Maga a hely egész jó, tiszta, rendezett, sokféle szauna van (infra, finn, finn kő, gőz, aromás gőz, herbária - bár én itt esküszöm semmi szagot nem éreztem, tepidárium - na ilyen meleg van nálunk otthon is, jégkamra 16 fokkal). Kneipp taposó, amiben olyan rohadt hideg víz volt, hogy nem tudtam belemenni, de láttam, én vagyok a nyomi, mert mások simán végigmászkáltak a jeges köveken. Az aroma gőzkabin volt a legjobb, kieresztettem magamból az összes méreganyagot a 10 percben amit el tudtam viselni. Meztelen terület a szauna, szóval elég sok szétvetett lábat és szőrös segget, továbbá a kukik elég széles skáláját láttam, kár, hogy többnyire 60 felett. Szóval volt ott szőrös, csupasz, vékony, mini, vastag, hosszú, lógó, plöttyedt, kissé meredező...ésatöbbi. És ezeket nem direkt skubiztam, hanem belenyomták az arcomba!!! A nők sem semmik...kábé 3 olyan csaj volt, akik nő létemre is elismerem, jól néztek ki a maguk 30 évével és szép, formás cicijével. A többség azonban az előzőekhez hasonlóan elég idősek és lógós cicijűek voltak. Csodálkozunk, hogy este már az embernek a kedvesével sincs kedve összemelegedni egy pásztorórára??? ...

a következő napokban, annyira hideg van. Állítólag 20 éve nem volt ennyire hideg Magyarországon, mint az idei télen, ebben a 2 hétben. -15 fok éjjel, nappal sincs -3nál több, és ez még jónak számít, szegény Nyíregyháziak megnyerték a -20at (és lehet, hogy jövő héten már nyugaton is ennyi lesz...bele se gondolok). Befagy az orrom, befagy a seggem és még a vizezett benzin miatt is lebuknak a kutak, mert reggel nem indul az autó a megfagyott üzemanyag miatt (meg a hideg miatt leszívott akku miatt). Vezetni nem könnyű - felváltott kézzel, 2 ujjal fogom a kormánykereket, különben odaragad a kezem! Én el se tudom képzelni, hogy valaki ilyen időben élje le az életét, még szerencse, hogy nem eszkimónak születtem...bár a fókabőr dzseki biztos sokat segít, dehát állatvédő vagyok, szóval mégis...na.

Tegnap egy csodás égi jelenségnek lehettem tanuja, amit sekélyes fényképező tudásom miatt még nem tudtam megörökíteni...sajnos. Holdudvart lehetett látni az égen, és annyira szép volt! Az élet apró örömei :)

Igaz nem nyár van, mégis most tűzte színpadára a Szentiván éji álom című (számomra tragikomédiára sikeredett) darabot a helyi társulat. A rendező elvont gondolkodása miatt feltételezem szegény Shakespeare forgott rendesen a sírjában...Nem azzal van a baj, ha egy rendezőnek, fotósnak, művésznek elvont az agya, mert hát valljuk be, a művészlélek kifejezés épp ezért született meg - de hogy ezt rá is kell erőltetni szegény nézőkre?! A darab nyitóképében olyan füst volt a színpadon, hogy nem is láttam hányan vannak fent...3 vagy 4 nejlonba bugyolált emberalak egy bazivastag kötelet cipelt át a színpadon, a végén nem volt semmi...értelmét nem találtam, sehogy nem kapcsolódott a darabhoz a kis játékköz. Nálam már itt elvágta magát az egész, ha így visszagondolok. A félidőnél (ami 2 óra hatalmas agymunkát jelent nekem, hogy megfejtsem miről is van szó és felfogjam a történetet a félmondatokból, amiben az eredeti mű csak nyomokban volt felfedezhető) járva arra gondoltam, ha most elindulunk haza, még a Való Világra épp beérünk...Egy bor vagy feles jól jött volna a szünetben. Először azt hittem, hogy vége, de aztán felocsúdtam: nem, csak szünet van...A második félidőben sem vett új irányt a sztori, sok felesleges sallang, sok nem odaillő monológ és semmi kerettörténet. A látványvilág érdekes volt és egy szuper technikai háttérnek köszönhetően a darab 70%ában esett az eső a színpadon. Ezt értékeltem, de összességében is a 10ből csak 4et kap tőlem a darab és ebbe beleszámoltam a hatalmas ötletet, amellyel a zenét és a hangázvilágot megoldották egy felemelt mini színpaddal a háttérben, a zenészek rengeteg érdekes tárgyat felhasználtak a mennydörgés, lépkedés, pofonok és egyéb "megjelenítésére".

Biztosan van, akinek tetszik és imádja, tőlem távol áll az ilyen szintű elvontság és "modernizálás", jobban örültem volna egy jelmezes darabnak, dehát ez van, ez a színház, ahol bármi bármikor megtörténhet. Még emésztenem kell ezt a 3,5 órát....

Ezt a kérdést feszegettük tegnap ebéd közben kollégáimmal. Rólunk tudni kell, hogy az ebéd az a szex és a szar témaköre körül forog az esetek nagy részében. Nyilván erről a kérdésről mindenki máshogy vélekedik, de részemről azt kell mondjam (és most nyugodtan meg lehet kövezni), hogy a szex nagyon fontos, de heti 2-3 alkalom, sőt, ha úgy adódik, akár heti 1 is elég lehet ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát. Este, fáradtan, összeesve, nyűgösen sokszor csak arra vágyom, hogy vízszintesbe helyezzem magam és mint egy kiscica, bebújjak kisférjem karjai közé és pihenhessek - na akkor már nem kell szex, egy kis simogatás, ölelés elég a lelkemnek.

Ez csak azért fura, mert mi, friss házasként ezzel az élettel bőven elbújhatunk a helyi gondnok mögött, aki hitvallása szerint "ha már nem bírja reggel és este, akkor fejbe lövi magát". Az illető 50 körül jár, hát nem friss házas, de ha "az asszony nem bírja, akkor el lehet menni máshova, vagy lecseréli, mert ebből a korból már kettőt kap". Hát...érdekes meglátás, bár véleményem szerint csak nagy a szája, de ha nem, akkor meg dúrva, nem tudom, szegény felesége ezt a hajtást hogy bírhatja, mert ezaztán hajtás kérem szépen. Napi kettő??? Ki bírná ezt?!

Babázós programom volt este. Az egyik kolléganőm kisfiát látogattam meg, aki már 4 hónapos és nagyon édi. Érkezésemkor egy adag kakival fogadott, majd tisztába tételekor még ráadásnak egy nagy adag pisit is nyomatott a pelenkázóra. Persze ő csak bájosan mosolygott mindehhez. Játszottam is vele, dumáltunk sokat (hát, ő csak gagyogott meg pofákat vágott, de be nem állt a szája). Próbáltam szokni a fogását, a súlyát, az érzését, az illatát, mert gyanítom lassan mi is belevágunk majd a baba projektbe...:)

Provence! 

Csodálatos, gyönyörű, francia, levendula illatú nyarat akarok sok-sok élménnyel!

Újra visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Újra dolgozni kell, újra itthon van, akinek itthon kell lennie, újra estig minden percem foglalt, újra csak ketten vagyunk...szövögetem álmaimat az idei évről, a feladataimról, az új kipróbálandó dolgok listáját tervezem. Klettersteigezni fogok és síelni, már ami az extremitást illeti, és festeni fogok és fényképezni, már ami a művészetet. Remélem, nem ébreszt fel senki...

van. Mert végre nem vagyok egyedül, bár bevallom azért jó volt ez a 3 és fél nap, amikor nosztalgiázhattam a régi sihederéveim emlékével és a munkával! 

De most végre olyan emberekkel vagyok, akik nagyon nagyon fontosak nekem és akiket imádok, hiszen egyszerre ért vissza kisférjem (épen, egészségesen és megvan keze-lába) a sieléssel egybekötött messzi tréningből és a kishugom is meglátogatott 3 napra. Szóval van program és van sok-sok sztori, ölelés ésaminden, amiből feltöltődhetek a következő 1 hónapra! 

Voltunk kirándulni Keszthelyen, ettünk-ittunk kedvenc japán éttermünkben, ahol annyit magunkba tömtünk, hogy már majdnem rosszul lettünk. Volt ott édes-savanyú leves, szusi temérdek, tavaszi tekercs, szezámos csirke és általunk összeállított pirított zöldség rákkal és husival. Kókuszpuding, ananász és isteni limonádék és házi jázmin tea egy kis fadarabkával a pohár alján. Séta a mólón, fényképek, emlékmorzsák és a Balaton illata a fagyott kacsákkal.

Ma meg portyáztunk a városban, turikban :)

Ma reggel játszottunk egy kicsit a kollégákkal. A játék neve: hol van a zebra? A feladat logikai, sokat kell vele szórakozni...5 házban 5 nemzetiségű ember él, mindegyiknek van valamilyen állata, mindegyik iszik valamit és cigizik. A piros ház mellett macskát tartanak, a német vizet iszik, a madarat tartó mellett jobbra pall mallt szívnak... - ehhez hasonló mondatokkal, segítségekkel kellett eljutni odáig, hogy összeálljon a kép és kiderüljön: hol tarthatnak zebrát. Na, hát mondanom sem kell sokat gondolkoztunk rajta, de én, ÉN megfejtettem a feladványt és annyira büszke voltam magamra!!!Végig jegyzeteltem a mondatokat és az összefüggéseket és végül megtaláltam a zebrát. Persze ezt hiába mondtam a többieknek, mert nem figyeltek rám eléggé, lehet, jobban kell érvényesíttetnem ezentúl a mondandómat. De akkor is megfejtettem, és ami az egészben a legjobb: most én lehettem mindenki közül a legjobb és ez jó érzés!