este, amikoris újra színházba merészkedtünk. A tesóm által kedvelt kifejezés pontosan kifejezi, mit éreztünk a darab végén (2,5 órával a kezdés után). Lezsibbadt az agyam, gondolkozni se voltam képes és asszem bepillantást nyerhettünk abba a világba, amit a drog-alkohol kettősének mámora vált ki emberekből, egy szürrealista, beteg álomvilágba csöppentünk. Talán még a színészek sem lehettek teljesen józanok (vagy nagyon jó színészek), talán csak a kisfiú, aki max 10 volt. Mondjuk ez is elég felháborító, hogy egy ilyen kis gyerek egy f@szom, bazmeg, köcsög, "levágom a pöcsödet" típusú darabban szerepel. Hát, a káromkodással nem lesz gondja az életbe, az egész biztos. Vagy én nem vagyok elég elvont, vagy nem tudom mi lehet a baj, de sajnos én a letisztult, érthető és követhető darabokat jobban szeretem, mint a több szálon futó, színház a színházban típusú opuszokat, ahol gyakorlatilag követhetetlen a konkrét esemény. Csengőkre szerelt egykerekező famajom, orángutánnak öltözött valami (semmi szerepe nem volt szegénynek, meg se szólalt, csak leült a színpad elejére), fehérre maszkírozott emberek pantomim gumiarccal énekelnek és fehér maszkos figurák gépfegyverrel az oldalukon. Egy olyan darabban, ahol a század eleji japán jelenik meg és egy nagyon fontos, drámai és szomorú szokás elevenítenek fel. Tudniillik a Narajama ünnepéről szólt az előadás (lényege az, hogy amikor eljön a tél, a 70 éves embereket felkísérik gyermekeik a hegy tetejére, ahol otthagyják meghalni némi élelemmel - hisz már úgyis öregek, a fiataloké a jövő). Szóval ismerve a sztorit felkészültem egy százaszsepivel és gondoltam, szét fogom bőgni az agyam a darab végére, de inkább csak felháborodottan és értetlenkedve ültem, hogy egyrészt miért kell elcseszni ezt a szomorú témát egy hülye plusz szállal (talán pont azért, hogy ne legyen annyira drámai??!), illetve a megjelenítésen, az oda nem illő, "Dali" típusú képi világon és történetvezetésen is lesokkolódtam.

Hát, lehet, hogy színház az egész világ, de én inkább a magam életében játszom a szerepem...és lehet, hogy itt tényleg "játszottak" és megelevenedett a színhát, de én megint nem tudtam elvonatkoztatni...

"...Színház az egész világ,

és színész benne minden férfi és nő:

fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár

életében..."

/Shakespeare: Ahogy tetszik - Szabó Lőrinc fordítása/