Eltelt fél év, hihetetlen, hogy már 6 hónapja feleség vagyok. A fél éves félévfordulónkat tegnap ünnepeltük kisférjemmel sok-sok pihenéssel, alvással, szaunázással és fürdéssel, finom és kiadós ebéddel, kirándulással és miegymással.

Ez alatt a fél év alatt rengetegszer gondolkoztam el azon, vajon jó döntést hoztam-e, vajon minden jó lesz-e így, vagy esetleg hibásan döntöttem és válás lesz a vége...hogy elmúlik-e ez a varázs 1-2 év múlva. Biztosan össze kellett házasodnunk? Minek? Lehet mégis elválunk majd? Lehet, hogy ez az egész egy baromság volt? Legalább háromszor meginogtam a házasságba vetett hitemben, mert egyszerűen nehéz elhinnem, hogy tényleg működhet...de remélem tényleg működik és remélem, hogy később is jó lesz, ilyen lesz, szerethető és működőképes, kompromisszumokon nyugvó és óvó, féltő, vigyázó lesz. Mármint a kisférjem, hát meg persze én is, hogyne, de én vagyok a nő, rám kell vigyázni, félteni, óvni...na. Én meg gondoskodó vagyok...az meg az én feladatom. Talán idővel minden a megfelelő helyére kerül és megoldódik, helyrebillen az elvárt egyensúly és megbarátkozunk az anyósokkal is mostmár tényleg.