A kedvencem...De csak az az igazi, amelyik nagymamám kertjéből való és bio és nincs rajta se zsír, se olaj, se só se semmi extra adalék. Csak az igazi ízélmény. És igen, tudom, hogy nem famogyoró a neve...de nekem ez már akkor is csak így marad.

Ó én naív, bedőltem a mesének...vártam az indián nyarat, de az nem jött. Helyette a sarkvidék telepedett meg a környéken, ami bevallom, nem esik jól szeptember közepén. Már majdnem a sídzsekin gondolkodtam, de komolyan. Emlékszem, korábban fősulis időkben gólyatábor volt ebben az időszakban, topban, rövidnadrágban járkáltam, meleg volt. Idén nem volt tavasz, de úgy tűnik, hogy ősz sem lesz, a nyár augusztus 20-án éves szabadságra ment és betört helyette a tél. Átmenet és előzetes bejelentés nélkül. Csak győzze az ember követni...Pedig a 600 forintos farmerdzsekim sem volt még rajtam elégszer és mi lesz a félcipőkkel? Lassan az átmeneti kabátok ideje is lejár, nem is fognak talán egy idő után gyártani ilyet, mert felesleges lesz. Helyette jönnek a vastag, szőrös kabátok, mellények, hótaposók és téli zoknik...Mi lesz így a szép őszi erdővel, a sárga, hulló levelekkel, a forralt borral és a sült gesztenyével? Helyette jégvirág az ablakon és fűtési szezon...

Végül is az eszkimók is indiánok, csak máshol élnek...nem?!

Kaptam egy ametiszt, hegyikristály karkötőt a barátnőmtől, aki annyit mondott, hogy "tisztítsam meg" és "töltsem fel". És hogy biztosan jó hatással lesz majd a rohanó, stresszes életemre. Hmm...muszáj volt utánanéznem a neten. Rengeteg oldal foglalkozik kristálygyógyítással, a kövek hatásaival. Fizikai és lelki szinten is stimulálnak, segíthetnek, hogy jobb fogaim legyenek (ha ezt tudtam volna 2 éve!), a fájós lábamra gyógyírt jelenthetnek, segítenek tisztán látni, nyugodtnak maradni...stb. Az a baj, hogy a mai materiális világunkban szerintem semmit nem hiszünk el, amit nem látunk. Például ezt sem. Lehet, hogy az egész csak placebo, de ártok én azzal magamnak, ha hiszek benne és azt gondolom, hogy segít? Nem. Akkor meg miért vagyunk ilyen elzárkózóak? Én bizony megtisztítottam folyó csapvíz alatt a kis karkötőmet, elolvastam a lelki és egyéb gyógyhatásait és feltöltöttem a nap tiszta energiájával. Azon kívül, hogy tetszetős lila és átlátszó színekben díszeleg a csuklómon, még jót is tesz. Gondolom. Most már lassan gyűjtésbe kezdek. Van egy rózsakvarcom, hegyikristály és ametisztem és nemsoká megérkezik a fluorit karkötőm is, ami a tisztánlátás és a bölcsesség, a tudás köve. Ráadásul még a DNS-ekre,a csontokra, fogakra is jó hatással van. Mintha csak nekem találták volna ki! És lehet rám követ dobni (lehetőleg féldrágát :)), én bizony elhiszem a mesét a rezgő kristályokról!

Úgy biztosan szexis leszel...a hajléktalanok körében. Britney Spears nem is fogott annyira mellé pár éve, amikor nullással végigment a fején eszelős jókedvében. Nos, mára már ezrek, sőt, százezrek vesznek példát róla és borotválják le a fél hajukat (vagy "csak" a harmadát. Vagy csak egy kis holdszeletet belőle a fülük mellett.). Azt egészen biztosan elárulja magáról az ilyen csaj a szememben, hogy lázadó korszakát éli, nem akar nővé válni vagy csak simán fogalma sincs, hogyan kellene felnőni. Imádom a hajam, el sem tudnám képzelni, hogy levágassam, hogy rövid legyen vagy hogy felborotváljam??? Ha idáig fogok süllyedni, akkor már egyből pinkre is fogom festetni, de lehet inkább pöttyösre! Persze élnék a szubjektivitás elvével, lehet, hogy valakinek ez tényleg tetszik (valamelyik indián törzs elszabadult férfitagjának, vagy talán azoknak, akik divatba hozták a fültágítót, mert valljuk be, ezzel is csak testmódosítást hajtanak végre magukon a csajok - bár ez legalább visszafordítható), nekem nem.  Egyáltalán. Erről jutott eszembe Miley Cyrus is, aki azon kívül, hogy lassan úgy néz ki, mint egy kisfiú és láss csodát, fel van borotválva a haja(!), még meztelenkedik is legújabb klipjében. Hogy miért? Mert neki már semmi sem elég a magamutogatásból. Hülyét csinál magából az egész világ előtt a seggrázásával...És még buta is, mert még jól sem tudja eladni a negatív reklámot...Jesszusom, valaki állítson már mellé egy PR-ost vagy egy stylistot!

A foci, kifejezetten férfias dolog...Mégis beadtam a derekam és az évszázad meccse 2.0-át megnéztem kedves férjemmel, aki már legalább egy hete rá volt állva a magyar-román meccsre. Nézte hol jár a szurkolói vonat, nézte mennyien mennek ki rá, mennyi volt a jegy, statisztikákat meg miegymást, közben persze az igazolási időszak is lejárt és a Mencseszterből csak elmentek az emberek, igazolt játékos nem igen jött, az idő szaladt és agybajt kellett már kapni az idegességtől, vajon mi lesz így az imádott csapattal? Valahogy mindig csak mosolygok ezeken a szórakoztató jeleneteken és próbálok okosan nézni, nem értek az egészből semmit...Meg amúgy sem érzem át a klubcsapatok fontosságát és a rajongást, a nemzet-nemzet elleni küzdelem jobban átélhető számomra. Így már rá is átragadt a magyar-román láz, amit megelőzött a rajongók összecsapása, a robbantgatás, könnygránátok bevetése, fekete ruhás emberek vonulása és Erdély visszahódítása 3000 fiatal által. Hát igen, nem kicsi politikai felhangja is volt a mérkőzésnek, ezt még egy nő is látta. Mindenki ráfeszült a közvetítésre és bevallom, magam is azt vártam, hogy bedarálják a román focistákat a pályán a magyarok. Ehelyett Marika néni rúgott nekünk egy gólt első labdaérintésből, aztán még kettő következett, a magyarok csak kamilláztak és a terminátor vs. balerina meccs végére csak lekulloghattak a pályáról a mieink. A vereség kiábrándító...hát ezért nem kell Szombathelyre új sportcsarnok, mert minek? Építsenek uszodát, vízilabdában legalább jók vagyunk.

A foci után következett az alakreform edzésem a munkahelyemen, ahol egy egész falnyi tűzifa dőlt le egy az egyben, hálisten pont az ott parkoló céges autóra...Miután azt kiszabadítottuk, jött a felismerés, ez csak akkor nem fog legközelebb is ledőlni, ha az egész falat újraépítjük. Két lány egy fiú felállásban és is beálltam segédkezni a farakásban, még életemben nem csináltam ilyet. Hiába, városi gyerek vagyok. De a kíváncsiságom általában erősebb a hiúságomnál, így fát pakoltam a többiekkel, majd szemetet szedtem gumikesztyűben (!) a parkolónkban, így a nap végére a testmozgás és a közösségi munka is pipalistára került. Ma pedig a derékizomlázon kívül más bajom nincs, raknék megint fát, de felfedeztem az isteni illatokat és színeket a kert végében a szilvafák felől, így lehet ma marad a szilvaszedés, elvégre mégiscsak falun élek, amikor dolgozok!

Nyár eleje óta nem jutott időm magamra. Néha azonban önzőnek is kell lennünk, különben a taposómalomban elveszünk és csak őrlődünk és őrlődünk...Most, hogy vége a szezonnak, végre magamra is jutott időm, két egész nap!  Félretettem a főzést, mosást, takarítást, házimunkát. 13 órát aludtam...ezek szerint fáradt voltam, nagyon. Fizikai feltöltődés tehát megtörtént, ezután nekiálltam lelkileg is töltődni. Az első napot egyedül töltöttem, nem találkoztam senkivel, magam voltam. Bicajoztam, armaszkot tettem fel reggeli után, gyümölcsöt-zöldséget vásároltam, aszaltam, sütöttem, elpakoltam, öntöztem, válogattam, a régóta tervezett szortírozást végeztem, teázgattam, finom turmixokat gyártottam, tervezgettem, olvasgattam, filmet néztem, tévéztem, kottákat keresgéltem és elterveztem, hogy a következő énidős napomon előveszem a hegedűmet. A második napomat a lányoknak szenteltem, így egy kiadós séta keretében turkáló körútra indultunk. Ennyi turiban egy nap még biztosan nem jártam...de megérte! Találtam egy fekete, egyszerű blézert, ami Lakatos Márk szerint egy nő szekrényéből sem hiányozhat (ő már csak tudja :)) és farmer dzsekire is szert tettem, mindezt 1200,- forintért. Vettem egy új testápolót, miután este a szokásos rituálém botrányba fulladt a trüffel illatú babapopsi testápolóm miatt. Megajándékoztam magam egy új frizurával és a lányokkal eltöltöttünk egy közös ebédet is, no meg kaptam egy védelmező hegyikristály+ametiszt karkötőt is, amit az előírtak szerint megtisztítottam a negatív energiáktól és feltöltöttem a nap jótékony energiájával. Mert a második nap végére azért a nap is kidugta az orrát a felhők mögül.

és én még koránt sem használtam ki a jó időt...alig csináltam valami nyári dolgot, nem strandoltam ki magam, nem kirándultam ki magam és még szabin se igen voltam. Olvastam ma egy cikket arról, hogy egy felmérés szerint az év legdepresszívebb hete augusztus utolsó hete. Vissza kell menni suliba, munka van, nincs jó idő és minden visszaáll az eredeti kerékvágásba...Aztán mindenki várja a nyarat októbertől áprilisig. Nekem most kezdődik majd a nyár, de a jó idő elmarad hozzá és ez elég gáz. Egész nyáron dolgozok, sőt, szezonalitás miatt akkor dolgozok legtöbbet egész évben, így nyilván kevesebb időm jut a nyárra. De idén minden eddiginél hamarabb véget ért a meleg, a napsütés, a madárcsicsergés és a szép idő, így szeptemberben kell pótolnom minden elmaradt pillanatot a fagyiktól a panelgrillen át az erkélyborozgatásig.

Karnevál ideje alatt mindig megfogadjuk, egyszer eszünk a kinti sütögetősöknél, mindig olyan jó illat van! Este rászántuk magunkat, kerestünk egy nagyon íncsiklandó helyet, ahol rengetegen voltak (ez biztos jele annak, hogy finom) és beálltunk a sorba. Szedd magad, itt a tányér! 3 kisebb féltenyérnyi méretű csülkit szedtem meg pár krumplit + 2 szelet kenyér. Mindezért 3.700,- magyar forintot fizettünk!!! Rablás...Ennyi pénzből kétszemélyes tálat veszek a Vadászban, a felét pedig hazavisszük másnapra...Micsoda karnevál, azóta nem merek elmenni wécére, hogy tutira minden egyes cseppje hasznosuljon bennem...Aranycsülök, kellett ez nekem?

Tegnap megdicsértem az RTL klubot, hogy na, végre, van valami értelmes elképzelése is! Azok után, hogy húsvét után (is) leadja még kétszer a Reszkessetek betörőket és tömi az agyunkat a szarabbnál szarabb népbutító műsorokkal, no persze ez szinte bármely televíziós csatornára érvényes lehetne...Na, most végre egy jó húzás, leadják Alföldi István, a királyát. Még jegyet sem kell vennünk rá, kultúrtörténeti pillanatnak lehetünk tanúi tök ingyen! Nem jellemző ez a kereskedelmi médiaszolgáltatókra. Bekészültünk este mindketten a tévé elé, szépen bepockolódtunk és vártuk Istvánt. Meg is jött, aztán már épp kezdtem beleélni magam a műbe, erre nem megszakítják egy Snickers reklámmal? Azt hittem eldobom az agyam...mire lement a Cofidises is, már nem emlékeztem hol tartottunk a darabban...Bakker, ezt még kétszer eljátszották, bár lehet ők is érezték, hogy 15 perccel a nyitány után reklámozni kicsit húzós, a következőt csak kb 40 perccel ezután adták le. A reklámok alatt annyira eluntam magam, hogy 11 körül már elaludtam az így már vontatottá vált darabon, amihez azért hozzátenném, annyira nem volt szar, mint ahogy sokan előre fikázták Alföldi érdekes látásmódja miatt. Szerintem jó volt...Stohlt nem értettem...a vézna kis hangjával ide kevés volt, Feke Pál jól hozta a figurát, Novák szerintem csúcs volt és a lelőtt fószer is nagyon ott volt a darabban. De ezek a rohadt reklámok szétzúzták a pár nappal ezelőtt jól felépített illúziót bennem, hogy lehet ma még az ünnepi műsor is szép a tévében. Hát nem lehet...ma még nem. István meg szegényem csak forog a sírjában...

Felvilágosítást kaptam a ceruzás mértékről a cicik tekintetében. Eddig ezt a mértékegységet nem ismertem, de bevallom, van létjogosultsága...Szóval a ceruzás mérték a cicik lógósságát mutatja, hány ceruzát tud valaki megtartani a cicijei alatt...

Nullás cici = feszes, talán tenyérnyi méretű (vagy kisebb), nem lóg (persze lehet nagyobb is a nullás cici, de ahhoz már plasztikai sebész keze is hozzájárulhat).

Egy ceruzás cici = picit lógós, kicsit nagyobb méretű cici, vagy kis méretű de már anyai mell, abszolút helytálló méret és lógás tekintetében, olyan természetes cici kategória.

Kettő vagy több ceruzás cici = állapotos anyák hirtelen megnövekedett cicijei alá férhet be 2 vagy több cerka, vagy csak valakinek túl nagyok a mellei.

Bevallom, érdekesnek találtam a 75B kosár után a ceruzás mértéket, így magam is besorolást nyertem, szemlátomást nullcerkás cicim van. Kicsi, de legalább nem lóg és gömbölyű. Kíváncsi leszek, várandósságom alatt hány cerkásra növök...

A zsír, az nagyon fontos! Főleg, amikor egy csapatnyi fiatal csaj veti rá magát a sült szalonnára, na az a legszebb látvány! Nem sokszor lát az ember ilyet...mi azonban a kollégákkal egy laza szalonnasütést terveztünk kolbászkákkal, hagymával, kenyérrel, paradicsommal, csak úgy, parasztosan. A teliholdat jósolt kollégám azonban tévedett, a telihold elmaradt, vele együtt az erdőt beborító világosság is, így kénytelenek voltunk a tűz mellett fejlámpákkal szalonnát sütni. Volt, aki a parázsra esküdött, a türelmetlenebbek (és éhesebbek) a nyílt láng használata mellett tették le voksukat. Én az utóbbiak táborát erősítettem, így hamar lekerült a finom, húsos szalonna a hasamba, a kolbászkákkal együtt és persze a csepegtetett kenyér sem maradt el hagymával megszórva. Rég vágytam erre a fílingre...a hazatérés utáni füstszagra, amit a hajam áraszt, a hagymaszagra, a telipocakra a szalonnától. Merthát valljuk be, azért mi, lányok is vágyunk néha a zsírra, a rosszra, a bűnbeesésre. Persze kompenzáltunk több kiló paradicsommal.

Az előző napok, hetek legfrissebb és leghasznosabb beszerzése egy turmixgép volt. Még sosem volt turmixom, pedig imádom a leveket többféle formában is. Például leves nélkül el sem tudok képzelni egy étkezést. A leves nagyon fontos...őszintén szólva ellennék leveseken is akár 1 hónapig is. Aztán itt vannak a teák, amiket szintén imádok! Zöld tea, gyümölcsös tea, herbatea, fekete tea - bármelyik jöhet. Szeretem a tejes-joghurtos turmixokat is, banánnal, almával, gyümölcsökkel, mézzel, vaníliás cukorral. És most végre kipróbálásra került több dolog is, hála az új masinának, így smoothie-t és jégkását, no meg frissen készített szeder fagyit és ananászos-limoncellós gyümölcsös sorbetet is csináltam. Egy hét alatt többféle levet is ittunk és szerencsére még kisférjem is rávehető, hogy elfogyassza ezeket. Már csak ezért is hasznos volt ez a vásárlás, mert így megeszik egy nap 1 bögrényi gyümölcsöt, amit magától sosem tenne. No azért biztosan vannak neki is határai...például spenótos zöld turmixot szerintem nem lehetne leerőltetni a torkán. Jó dolog ez a turmix, minden nap ittam gyümölcslevet, tej nélküli verziókban egyelőre, csak 100%os gyümölcslével készítve, hígítva. A végtelenség tárháza készíthető el vele, lehet barackos, szilvás, szedres, banános, almás, narancsos, ananászos, sárgadinnyés, hogy az elmúlt napokat soroljam csak fel. A nyár egy kánaán, remélem, hogy télen is megtaláljuk majd azokat a forrásokat, ahonnan friss alapanyagból finom reggeli készíthető. Már csak a zöldséges smoothie-k és levek hiányoznak...de azokat is kipróbálom majd!

Régen volt érkezésem "vizsgadrukkot" átélni. Mert drukkból több is van, nem ugyan azt érzed egy tű láttán vagy egy randi előtt, mint egy fellépés előtt vagy egy castingon. A minap az utóbbiban volt részem, castingdrukkom még úgysem volt, szóval gondoltam kipróbálom. Egy komolyzenei koncert gálaestjére kerestek háziasszonyt és mivel rég volt mikrofon a kezemben, anélkül pedig hosszú távon nem bírom, így ezt az előző 1 hónap hiányt pótolnom kellett...Ennyire komolyra mégsem számítottam, kint volt a tévé, újság, fotósok meg minden, ami egy nagyobb felhajtáshoz kell. Remegett is a lábam, még ilyet nem is éreztem igazán. Biztosan a kamera és a színpad teszi, talán maradnom kéne a kaptafánál...mikrofon a kézbe és egyedül egy szobában beszélgetek a hallgatókkal. Vagy mégsem? A sok jelentkező közül az első 8-ba kerültem be. Majd a két legjobb között maradtam. Akkor már még inkább izgultam és a kölcsön magassarkúmat is le kellett cserélnem, hogy az egész napos drukkéhezés miatt állni tudjak. Fel is tűnt a tisztelt zsűrinek, hogy cipőcsere történt. Persze hozzá kell tennem, hogy hosszas dilemma után döntöttem a mérsékelten csinos, de már talán kitűnőbb ruhadarab mellett, miután hátrahagytam a kisestélyimet és magassarkúmat. Gondoltam, ez csak egy casting, biztosan senki nem fog kiöltözni. Hát de...sőt, mindenki kiöltözött rajtam kívül...így kölcsöncipőbe remeghetett a lábam a színpadon. Az utolsó kettőből végül csak második lettem, bár a lokálpatriotizmust, melyről városunk oly híres, most nem találtam, egy makói lányt választottak. Bevallom, jó választás volt, hisz a csajszi csinos, magas, vékony, helyes arcú, visszafogott, szépen beszél és kedvesnek tűnik. Ráadásul még fuvolatanárnő is, így ismeri a Varázsfuvolát...hát, talán a távolság is döntő szerepű volt (szerencsétlen csak ezért utazott el idáig...5 és fél óra!), de szerencsére Makó mégsincs olyan közel, hogy többször viszontláthassuk a leányzót, talán akkor jön majd el az én időm, a következő színi fellépésem.

Sokan keresik azt a diétát, melyet folytatva olvadnak majd a pluszkilók. Jelentem, megtaláltam...sok minden nem is kell hozzá, csupán 40 fokos hőség és hipp-hopp eltűnik az éhségérzet, csak inni fogsz, akár napokon át és tömöd magadba a gyümölcsöket, zöldségeket, salátákat, lájtos leveseket. Még az is ráfanyalodik ezekre az ízekre, aki húsevő ragadozó...mindenkit megfertőz a hőguta, ami már több hete tart és a méregtelenítés szépen, csendben zajlik odabent, bennünk.

Szeretek utazni, de még inkább látni. Látni egy új várost, embereket, kultúrát, történelmet, sziklákat, vizet, szóval mindent. A gasztronómia is fontos, így enni is szeretek, kóstolni is. Van, aki külföldre megy, neki az a nyaralás, van, aki belföldet választja. Nem mondom, hogy persze, pénz kérdése, ki mit engedhet meg magának, mert ez nem igaz...nyilván külföldön talán kicsit drágább az élet (Párizsban vagy Londonban), de az országunkban is vannak olyan helyek, ahol luxuskörülmények között pihenhet az ember - már, ha megfizeti. És ha már itthon...annyi rengeteg hely van az országban, ahol még nem jártam és jó lenne látni, hogy felsorolni is nehéz lenne. Persze tök király lenne elmenni New Yorkba nyaralni, de beérem egy közelebbi célponttal is, jó néha ráeszmélni milyen szép helyek vannak az országban (néha eldugva).

A bakancslistámon olyan helyek szerepelnek, amelyeket vagy a környezetéért, vagy a tanultakért kell látnom még az életem során. Így muszáj valaha eljutnom Athénba, Párizsba (ahol már jártam, de vissza kell térnem, annyira romantikus), Londonba, Amszterdamba, a Plitvicei-tavakhoz, a Medveölő-szurdokhoz. De ha már Magyarország, akkor a Fertő-tóhoz, Hévízre, a Szalajka-völgybe. És nemrég kipipáltam a szögedi halászlé helyszínét, Szegedet. Pár napot töltöttünk csak el a városban, de a rettentő hőség ellenére mi jól éreztük magunkat. Lótuszvirágokat néztünk, szurikátákat lestünk és gepárdtól ijedtünk meg, megkóstoltunk isteni fagyikat az ország egyik legjobb cukrászdájában, tereken, parkokon át vezetett utunk a Tisza partjára. A lassan hömpölygő vízről eszembe jutott az irodalom és néhány vers, szóval elnosztalgiáztam kicsit a parton álldogálva. A halászlét is kipipáltuk és bár én erősködtem, hogy ha már egyszer itt vagyunk, akkor halászlé, végül a férjemnek jobban ízlett, mint nekem. Idén még 1-2 helyet kihúznék a listámról...

Nyáron mindenki kivetkőzik magából, így nyilván több alkalma, lehetősége van az embernek felmérni a körülötte élőket, az utca embereit és néha elszörnyülködni, miket látni néha...

Egyes embereknek egyáltalán nincsen önkritikájuk, olyan dolgokat művelnek testükkel, amiket nagyon nem kéne. Aki pedig megtehetné, mert szép, formás, karcsú alakja van, az fogyózik és elrejti testét, mert szerinte ronda...hova halad ez a világ? A dundi, nagydarab lányok miért préselik bele magukat 36-os forrónadrágba, hogy haspólóval kidobhassák a nadrág által kívül szorított hájréteget? A másik fontos kérdés: ezeknek az embereknek tényleg senki nem mondja meg, hogy nem kéne? Ennyire nem tisztelik a másik embert, hogy nem szólnak neki, ha valami nem áll jól? Ezek az esetek mondjuk már túlmennek a "nem áll jól" határán, ezek már az "elfordulok, hogy ne lássam" kategória. Forrónadrágot és miniszoknyát sem kellene boldog, boldogtalannak hordania...a hájas fenék megmutatása, sőt, mutogatása nálam közszeméremsértésnek számít...2-3 gyermekes anyáknak amúgy sem illik azon felül, hogy nem áll jól...kivéve, ha Victoria Backhamnek hívják az illetőt, aki minden gyermeke születése után fél évvel már újra 50 kiló szín izom volt. Az átlagnő nem ilyen. Én sem vagyok tökéletes, párductestű, de az 55 kilóm mellett is erősen elgondolkodtam, kidobjam-e megmutatni a kínos részeken látható enyhe narancsbőröm, vagy sem. Persze felőlem mindenki azt visel, amihez kedve van és mindenki úgy röhögteti ki magát, ahogyan akarja, de azért némi tükörteszt és jószándékú "ejj, ez nem áll jól, ne vedd fel" azért néha nem ártana.

mi a dolguk az életben. Minden évben lelkesen kísérem figyelemmel a falusi gólyafészket. Először csak örülök, amikor megérkezik az első gólya, jelezve ezzel a tavasz érkezését. Aztán megérkezik egy rakat gólya, az út szélén állnak, vidáman keresgélik a betevő falatokat, aztán ül a gólyamama a fészekben és várom, hogy kikeljenek a fiókák. Együtt örülünk a kollégákkal, amikor megpillantjuk a kis fekete csőrű, tátongó apróságokat. A gólyák tudják, mi az élet rendje..fészekrakás, fiókanevelés. Minden fészekben 2-3 kisgólya van. Közöttük nincs meddőség? Ez náluk nem divat? ...Ma már ott tartunk, hogy négyen együtt vadásztak a mellettünk lévő lekaszált réten. Az egész család. Nemsoká tovább repülnek majd, jön az ősz és jövőre újra várni fogom a gólyák megérkezését...Repül az idő, nemrég keltek csak ki és már kint vadásznak...észre sem veszem, úgy telnek a napok egymás után. Azt sem tudom néha, hogy hétvége van vagy hétköznap...a dátumokat pedig tényleg nem figyelem...Csak egy dolgot nem tudok, hol van a tavalyi fekete macskánk? Azt idén egyszer sem láttam a mezőn vadászni...átvették tőle a gólyák az uralmat.

7 év telt el azóta, hogy a rádiónál dolgozom. Sok mindent tanultam az lemúlt 7 évben: barátságról, munkáról, kollegalitásról, segítségről, tanításról, alkalmazkodásról, alázatosságról, a sztárok nyelvéről, a főnökökről, a változásról, a korán kelésről, az előnyökről, a média világáról, a hallgatóság igényeiről, az ingyen jegyekről, a vasárnapi rituálékról, a törvényszerűségekről, a technikáról, a hangomról és másokról. Köszönettel tartozom mindenért, mert közben felnőttem. Ugyanakkor szomorúság van bennem...este együtt köszöntünk el utoljára a hallgatóktól, akik még éjfél előtt pár perccel is még írták az üzeneteket és küldték nekünk a dalokat. Éjfélkor elhangzott az utolsó szó is: köszönjük, viszont hallásra! Felcsendült az LGT slágere, a szól a rádió és mi mindannyian megkönnyeztük...nem a dalt, hanem a pillanatot. Hiányozni fog! Valami véget ért...

5 napot késett...sosem szokott, egyszer késett egy év alatt, akkor is gyógyszeres kezelés alatt álltam rakoncátlankodó fogaimmal. De most? Semmi nem indokolta, hogy késsen, mi pedig már lelki szemeink előtt láttuk aranyfürtű, angyalarcú csemeténket, aki végre, hosszú idő után megérezte, mennyire várjuk már. Erre megjött...letört a lelkesedésem. Ha megjött, akkor miért késett? Pedig már azt hittem rácáfoltam a nődokira és sikerült összehoznunk a kis trónörököst, aztán mosolyogva visszamehetek hozzá és az orra alá dörgölhetem, hogy mennyire hülyeségeket tanítanak az orvosin és vannak kivételek. Hát, ez nem jött össze, szóval mentem hormonvizsgálatra. A terhesvérvétel osztályon persze feszengve ültem a sok nagypocakos kismama között, akik bájosan elcsevegtek egymással a gyermeknevelésről, várandósságról. Szomorúsággal vegyes csodálat ült az arcomon. Azon gondolkoztam, vajon hogy csinálták, hogy nekik összejött...Nem tudtam meg. A hormonjaimra egy hetet várnom kell, aztán jöhet a többi...addig meg marad a mégpempő meg az aviva torna...hátha segítenek ezek is a hormongyógyszerek és a stimulációk helyett.

Megszűnik a hobbimunkahelyem. Mert nekem két munkahelyem is van...egy főállású és egy hobbi, amiért ugyan kapok persze pénzt, de elsősorban a szerelem miatt csinálom. És most megszűnik...Elég szomorú vagyok miatta, főképp, mert ez volt az első igazi munkahelyem és már hét éve ott dolgozom. Hét év...vicces mi? Már elkezdtem azon gondolkozni, mivel köthetném le magam a maradék (elég kevés) szabadidőmben és hová mehetnék el hódolni legkedvesebb elfoglaltságomnak, a rádiós műsorvezetésnek. Talán hülyén hangzik, de imádom csinálni és már most hiányzik. Talán kell is ez a kis változás most az életemben, hogy valami új történjen, ami talán maga után hoz egy másik, még jobb (?) dolgot, aminek később még örülni fogok!?

Sok-sok kérdőjel van a fejemben...hogy lehet az, hogy minket meddő párnak nyilvánítanak? Soha nem gondoltam volna, hogy a világ legtermészetesebb dolgában kellene valaha is segítséget kérnem. De kellett...elindult hivatalosan is a meddőségi programsorozat, melynek nem akarok részese lenni. Egyáltalán nem. Első lépésként most izgulok, hátha mégsem lesz igaza a dokinak és a 6 mm is elég lesz a picúrnak és szeretettel veszi birtokba a pocakomat. A doki szerint ez kevés hozzá, de mindig vannak kivételek. Sokszor bíztam az előző egy évben abban, hogy most ebben, most abban biztosan én leszek a kivétel, de mindig tévedtem. Csupán egy lettem a ma már sok közül, aki gyereket szeretne és nem megy. Mivel csodák mindig vannak, ezért nem adtam fel és a következő 3 napban tovább várom, hogy mégse jöjjön meg...Ha mégis, akkor kezdődik a cirkusz, a vérvizsgálatok, a petevezeték átjárás megatöbbi. Semmi romantika, semmi szerelmünk gyümölcse. Maximum fagyasztott gyümölcse, de én mindig sokkal jobban örültem mindennek, ami friss és spontán. Bízom magamban és bízom a fentiekben is, szeretném, ha végre mellénk állnának és nem lenne szükség ezekre az orvosi cécókra, ami egyrészt tényleg megöl minden romantikát és szenvedélyt, másrészt pedig mindig is úgy képzeltem, hogy életem szerelmével beteljesítjük életünk minden vágyát és egyszer csak ott villog a két csík a teszten. Meglepődöttségünkben és örömünkben egymás karjaiba omolva sírunk és várjuk életünk apró kincsét. Elszállt ma reggel felettem egy gólya, kedves ismerősöm pedig rám nézett és csak mosolygott: neked szállt, ugye tudod? Csak sírni tudtam...

Este fél8-kor hívott fel kedves férjem, van-e kedvem bringázni egyet. Hát, volt, bár én úgy gondoltam, hogy a Fő térig és vissza, annyival bőven beértem volna. Ehelyett eltekertünk 8 kilométerrel arrébb egy faluba emelkedőn (persze nyilván engem kellett mindig bevárni, nem is tudom mire gondoltak az országútival meg a hegyibringás haverokkal...), majd vissza. A visszautat már bőven élveztem, akkor már a fekete bogarak sem ragadtak rám, olyan gyorsan száguldottam. Megdőlt a bringás gyorsasági rekordom, 34 km/h-val suhantam a domboldalon. Igazából elég jó volt, még sosem mentem ilyen gyorsan bicajjal! Lobogott a hajam, de még a szempillám is és suhantam, suhantam...és már majdnem madárnak éreztem magam.

Imádom a roppanós, piros, édeskés cseresznyét! Az eper, málna és a cseri a kedvenceim. Egy dolog tudja elvenni a kedvem, a kukac. Megtaláltuk férjemmel a megoldást a problémára: ne nézegesd, csak edd! Egybe bekapni, magot kiköpni, cseresznyét lenyelni. Nyami :)

Ha lesz gyermekem, akkor Radnóti Miklós kedves verse, a Bájoló Szabó Balázs féle megzenésített verziója lesz altatódalunk, melyre remélem, csakúgy, mint én, ő is megnyugszik majd a pocakomban vagy a karomban.

Csak, mint én.

Apa is ezt mondta: - Nézd csak, hoztam Neked virágot szülinapodra. Borzas Kata. Olyan, mint te. Sokszínű!

És sokáig szép maradt, kitartott. Ránézésre kicsit szúrós, kicsit hegyes, de a szirmai puhák és aprók. Egyszerű és tündöklő. Csak, mint én...

Teljes aspektusból

Kiragadva