Szeretek utazni, de még inkább látni. Látni egy új várost, embereket, kultúrát, történelmet, sziklákat, vizet, szóval mindent. A gasztronómia is fontos, így enni is szeretek, kóstolni is. Van, aki külföldre megy, neki az a nyaralás, van, aki belföldet választja. Nem mondom, hogy persze, pénz kérdése, ki mit engedhet meg magának, mert ez nem igaz...nyilván külföldön talán kicsit drágább az élet (Párizsban vagy Londonban), de az országunkban is vannak olyan helyek, ahol luxuskörülmények között pihenhet az ember - már, ha megfizeti. És ha már itthon...annyi rengeteg hely van az országban, ahol még nem jártam és jó lenne látni, hogy felsorolni is nehéz lenne. Persze tök király lenne elmenni New Yorkba nyaralni, de beérem egy közelebbi célponttal is, jó néha ráeszmélni milyen szép helyek vannak az országban (néha eldugva).

A bakancslistámon olyan helyek szerepelnek, amelyeket vagy a környezetéért, vagy a tanultakért kell látnom még az életem során. Így muszáj valaha eljutnom Athénba, Párizsba (ahol már jártam, de vissza kell térnem, annyira romantikus), Londonba, Amszterdamba, a Plitvicei-tavakhoz, a Medveölő-szurdokhoz. De ha már Magyarország, akkor a Fertő-tóhoz, Hévízre, a Szalajka-völgybe. És nemrég kipipáltam a szögedi halászlé helyszínét, Szegedet. Pár napot töltöttünk csak el a városban, de a rettentő hőség ellenére mi jól éreztük magunkat. Lótuszvirágokat néztünk, szurikátákat lestünk és gepárdtól ijedtünk meg, megkóstoltunk isteni fagyikat az ország egyik legjobb cukrászdájában, tereken, parkokon át vezetett utunk a Tisza partjára. A lassan hömpölygő vízről eszembe jutott az irodalom és néhány vers, szóval elnosztalgiáztam kicsit a parton álldogálva. A halászlét is kipipáltuk és bár én erősködtem, hogy ha már egyszer itt vagyunk, akkor halászlé, végül a férjemnek jobban ízlett, mint nekem. Idén még 1-2 helyet kihúznék a listámról...