Sok-sok kérdőjel van a fejemben...hogy lehet az, hogy minket meddő párnak nyilvánítanak? Soha nem gondoltam volna, hogy a világ legtermészetesebb dolgában kellene valaha is segítséget kérnem. De kellett...elindult hivatalosan is a meddőségi programsorozat, melynek nem akarok részese lenni. Egyáltalán nem. Első lépésként most izgulok, hátha mégsem lesz igaza a dokinak és a 6 mm is elég lesz a picúrnak és szeretettel veszi birtokba a pocakomat. A doki szerint ez kevés hozzá, de mindig vannak kivételek. Sokszor bíztam az előző egy évben abban, hogy most ebben, most abban biztosan én leszek a kivétel, de mindig tévedtem. Csupán egy lettem a ma már sok közül, aki gyereket szeretne és nem megy. Mivel csodák mindig vannak, ezért nem adtam fel és a következő 3 napban tovább várom, hogy mégse jöjjön meg...Ha mégis, akkor kezdődik a cirkusz, a vérvizsgálatok, a petevezeték átjárás megatöbbi. Semmi romantika, semmi szerelmünk gyümölcse. Maximum fagyasztott gyümölcse, de én mindig sokkal jobban örültem mindennek, ami friss és spontán. Bízom magamban és bízom a fentiekben is, szeretném, ha végre mellénk állnának és nem lenne szükség ezekre az orvosi cécókra, ami egyrészt tényleg megöl minden romantikát és szenvedélyt, másrészt pedig mindig is úgy képzeltem, hogy életem szerelmével beteljesítjük életünk minden vágyát és egyszer csak ott villog a két csík a teszten. Meglepődöttségünkben és örömünkben egymás karjaiba omolva sírunk és várjuk életünk apró kincsét. Elszállt ma reggel felettem egy gólya, kedves ismerősöm pedig rám nézett és csak mosolygott: neked szállt, ugye tudod? Csak sírni tudtam...