Élményt, barátokat, ölelést, mosolyt, vidámságot, mulatságot, meglepetést, kedvességet, puszit, a családomat, kirándulást, együttlevést kérek a születésnapomra. Nem, semmiképp nem kérek semmiféle olyan dolgot, amit nem használok, aminek nincs értelme, amiből már van több is vagy amit nem kértem. Csak figyelmességet és szeretetet kértem...ezt kérek legközelebb is. Számomra a tárgyak csak tárgyak...de a többinek eszmei értéke van, felbecsülhetetlen!
A WC takarítás gondolom senkinek nem tartozik a kedvencei közé. Nekem sem. Most azonban a felújítás keretében megtanultam, hogyan kell könnyedén, gyorsan, koszos kezek és öklendezés nélkül kitakarítani a királyi trónt. Először is kérj meg egy erős és ügyes férfit (esetemben apukámat), hogy segítsen. Ezek után kössétek ki a hálózatról a WC csészét, amíg ez megtörténik, te menj el és vegyél egy új csészét. Mire megjössz, már a folyosón árválkodik majd a régi WC. A régi csésze alatt moss fel, takarítsd ki a helyiséget (szóval moss fel), majd állítsátok be az új csészét és kérd meg az erős és ügyes férfit, hogy akkor ő most rögzítse és kösse vissza a hálózatba. A cserélés időszakában vegyél fel gázálarcot, mert a csatornaszag visszaköszön...És voálá, kész is a vízkőtelenítő, fertőtlenítő és súroló mentes WC tisztítás!
A szülinapom előtt még gyorsan megszabadultam egy kínzó anyajegyemtől. Már legalább egy hónapja feszíti az idegeimet azzal, hogy képes mindenbe beleakadni, minden kis pólószöszbe belekapaszkodni, felszakadni, letépni magát a helyéről és bevérezni. Látszott rajta, nem érzi jól magát a helyén és menni akar. Hát, nem szabtam neki gátat, hagy menjen. Gondos kezek levarázsolták ma a hasamról és végső búcsút vettünk egymástól én és a barna bürkém.
A falak festése gyakorlatilag ugyan olyan, mint a körömlakkozás. Adott egy falfelület, melyet szépen, alaposan le kell tisztítanunk. Majd jöhet a glettelés, azaz az alapozás! Persze a glett is lecsúszik a makulátlanul sima felületről, így az érdes felületet kell előnyben részesítenünk. A glett megszáradása után azonban már sima a felület, melyen dolgozhatunk tovább. Jöhet a szín! Két rétegben a legjobb a tapadás és a szín is akkor jön ki legszebben, így mindenképpen javasolt a kétszeri átfutás. Száradási időt szükséges hagyni a két réteg között. Ha megszáradt, jöhet a díszítés, azaz a stukkózás, a színbetétek alkalmazása. Ha mindennel készen vagyunk, egy kis krémezés, tisztítás (bútorápoló, padlótisztító...) és már csak örülni kell az összhatásnak!
A hálószoba tapétáinak leszedése után a következő felirat fogadott minket a falon:
Robi hülye, ezt már tudjuk...Talán már nyugdíjas is azóta.
A '80-as évekbeli tapétát is megörökítettem az utókornak.
Biztos sokaknak ismerős.
Tegnap elvágtatott az örök sajtmezőkre az egyik Máusz. A társa komoly temetést és gyász szertartást rendezett számára, így emlékezve meg legjobb barátjáról. Persze apa már mióta megérkezett azt várta, mikor patkolnak el mindketten, de erre még egy hetet várni kellett. Az egyik sasvacsora lett - ez volt a javaslat egy hete, amikor látta, milyen ramaty állapotban vergődik az egyik Máusz (hozzáteszem legalább 2-3 hónapja így vergődik szegényem...hát öreg volt már). Apa azt javasolta dobjam ki az erkélyen, a 8.-ról biztosan nem fog földet érni, addig bekapja valamelyik galamb vagy sas (a panelek között!), jó lesz nekik vacsorára.
Az egereket mindenki hülyének nézi, pedig nagyon okos állatok! Miután az utolsókat is kilehelte szegény pára, a társa végig ott ült mellette, átkísérte az utolsó úton, majd a végső szusz után szépen, gondosan betemette forgáccsal és végül ráfeküdt és úgy őrizte végső álmát és nyugalmát. Meghatódtam, milyen kedves kis gondoskodó állat ez az egér. Most egyedül maradt Máusz, egyedül élvezi az összkomfortot a megújuló lakásban, saját kis egérbirodalmában.
A BL döntőt nézni két férfival nőként nem egyszerű. A következő beszélgetés hangzott el köztünk este:
Fiúk: - Na és te kinek szurkolsz?
Én: (hmm, fogalmam sincs ki játszik...) - A pirosaknak, szebb a mezük.
Ennyi :)!
Ez zajlik most otthon. Igazából nem, mégsem, mert például csempét nem verünk, bútorokat nem cserélünk, kábeleket nem húzunk újat a falba és vésni sem vésünk. Csupán a 3 réteg tapétát tépünk le a falról, a legrégebbit még a '80-as évekből...eléggé rá volt tapadva. Aztán glettelünk, javítunk, ajtót üvegtéglázunk, stukkózunk, csiszolunk, festünk és takarítunk. Apa mester nagyon ügyesen dolgozik, én pedig takarítok utána, adogatom a létrára a dolgokat, amiket kér, már megtanultam vonalat húzni a stukkóhoz és még létrával is mentem 1 métert! Főzök finomakat, együtt vacsorázunk nagyokat a nap végén és minden nap kicsit közelebb kerülünk egy szép, új lakáshoz, ami színes lesz és tágas és új!
Néha szívesen lennék én is pitypang, mely elszáll a széllel, messzi tájakra eljut, kalandokat él át.
Mindenki egyenlő - mondják ők, bár mindenki érzi, hogy vannak egyenlőbbek is...Ez persze mindenkinek b@ssza a csőrét, így nekem is. Nem az a baj, hogy nekik több jár, ők többet kapnak, ők többet megtehetnek (vagy épp kevesebbet, de az is épp elég), hanem az, hogy kiteszem szívem-lelkem, dolgozom egy projektért, és az aratja le a babérokat, aki nem is vett részt az egész kidolgozásában, de az eseményen megjelenik és dívaként villog, majd begyűjti a dicséreteket. Egy köszi elég lett volna vagy egy vállveregetés...mi értelme így a munkának?
vagyok szerelmes. Most valahogy nincs időm erre és néha kedvem sincs hozzá, annyira fáradt és nyűgös vagyok nap végén. Erről már tegnap meséltem. De este történt más is...szokásos semmittevősködésünk közben csak ültünk és ültünk, bambultunk, majd elkezdtünk beszélgetni és oda lyukadtunk ki, hogy ezt érzi ő is. Megdöbbentem, iszonyúan rosszul esett és nem is számítottam rá, hogy ő is úgy érzi, nem úgy szeret most, ahogyan régen és valami most elmúlt. Sírni kezdtem, bár magam sem tudom miért, hiszen ha nem vagyok szerelmes ez miért fáj? De...biztosan valahol az vagyok, hiszen én szeretem ezt az embert, csak most nem úgy, nem lángolva, nem 100 fokon égve és nem mindig, minden percben. Pedig a jó házassághoz úgy kéne. Megfogadtuk, megpróbáljuk újra előcsalogatni ezeket az érzelmeket a másikból, mert ha 2 év után érzünk így, hogy még csak hatalmas megoldandó dolgaink sem akadtak, mi lesz velünk később? Talán még nem késő változni és változtatni magunkon, rossz szokásainkon és színt vinni az életünkbe, kiszakadva a mindennapokból.
Sokszor kérdés, mi a fontosabb egy párkapcsolatban: én vagy a foci (/sör/haverok - esetemben most a foci, de volt már a haverok is, még szerencsésnek mondhatom magam, mert nem a sörnél tartunk...)? A napokban eljutott a házasságunk arra a szintre, hogy minden egyes percet be kell osztanunk, amit együtt töltünk, mert mindketten leterheltek vagyunk, sokat jövünk-megyünk, dolgozunk és egymásra kevésbé figyelünk. Tudatosan kell fenntartanunk a boldogságunkat, vagy dobhatjuk a kukába az egészet, mint a hűtőben felolvadt mirelit húst, amit elfelejtünk 2-3 napig megcsinálni. Szóval figyelni kell és résen lenni...aztán, amikor folyton csak figyelsz és fülelsz és próbálod erődnek erejével fenntartani a boldogságod, néha elfogy az erőd és erre már nem marad a mindennapi teher mellett. Akkor kérdeztem meg magamtól: vajon mikor éreztem először azt, hogy elmúlt valami? Elmúlt a szerelem, vagy a boldogságom múlt el? Nem tudom meghatározni, csak érzem, valami elment és már nem a régi, és csak mennek a napok, mint a taposómalomban egymás után, fáradtan hazaesünk - vagy egymás torkának néha...miért nem mosogattál el, miért nincs kaja, ki porszívózzon fel és amúgyis soha nem járok el sehova, mindig csak itthon vagyok, minden szabadidőmet (heti 1 nap) veled töltök. A haverokkal sose találkozok, el kell mennem focizni. És itt meg is érkeztünk a focihoz, ami mára fontosabbá vált az életünkben, mint én magam. Mert ha van egy héten valakinek egy szabadnapja, akkor azt arra a napra teszi, amikor foci van. És nem arra, amikor a feleségének is szabadnapja van. Na ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, valami elmúlt. Színes képzeletemben kicsit más kép élt a boldog házasságról anno, mint amit megélek. Nem mindig színes és nem mindig boldog. Sokat kell érte tenni, dolgozni kell benne, nem csak élvezni. Sajnos a napi rutin és az idő, a sok munka (amikor az fontosabb, mint a másik) felemésztik az embert, nem mindig marad ideje a másikra...de ekkor mindig eszembe jut: vajon ez lesz már mindig? És ha gyerekünk is lesz, akkor még rosszabb lesz a helyzet? Vajon nem lép majd félre, nem un meg (vagy én őt)? Meddig lehet fenntartani a boldogságot? 2 év? Ennyi jár, vagy csak valamit rosszul csinálunk? Vagy túl sokat dolgozunk? Lehet, hogy ez csak egy kis hullám és biztos jönnek majd nehezebb dolgok is, amiket meg kell oldanunk együtt? Rengeteg kérdés van a fejemben és sok közülük megválaszolatlan...csak keresgélek, próbálkozok és majd egyszer kiderül, vajon jó irányba tartunk-e.
Egy különleges, fiatal lánnyal találkoztam és beszélgettem minap. Az a furcsa érzésem volt, miközben interjú készült vele, mintha már ezer éve ismerném és egy régi barátomat hallanám-látnám újra. Olyan deja vu érzés. Fura volt, de olyan jófura, tudjátok...Szóval beszélgettem ezzel a lánnyal, aki izomsorvadása miatt kerekesszékben ül egy ideje és az orvosokat meghazudtolva mégsem halt meg 18 évesen, még mindig itt van közöttünk és előadásokat tart arról, hogyan kell mosolyogni az életben, hogyan kell erősnek lenni, hogyan kell kiélvezni az élet adta lehetőségeket és kihozni belőle a legjobbat. Tudod, Te döntesz! Csodálom ezt az erőt és ezt az önfeledt vidámságot és öniróniát, amivel magáról, életéről beszél. Csak hallgattam és azon gondolkoztam, hogy mennyire jelentéktelen dolgokon töri a fejét néha az ember. Magamban zokogtam. Fájt a fogam, nagyon. De elmúlt, legalábbis nem vettem róla tudomást úgy 2 órán át, amíg az előadáson ültem, majd vele beszélgettem. Csak figyeltem és tanultam. Arra gondoltam, milyen jó lenne tőle megtanulni folyamatosan kedvesnek lenni és mosolyogni (akkor is, ha fáj a fogam és akkor is, ha fáradt vagyok néha). Nem mindig sikerül, de próbálkozom. Mosolykának ez is megy! Szerintem én sokkal hamarabb elfáradok, mint ő...elmegy előadást tartani, egész nap kampányol a városban a 30 fokos tavaszi melegben, majd beszélget két órán keresztül egy fórumon, mesél és dől belőle a szó, aztán interjúkat ad, majd a fáradtságra fittyet hányva elmegy bulizni, moziba. Tényleg csodálom őt és az erejét! Az emberek szeretetéből meríti, de hát min is csodálkozom, egy szeretnivaló, kedves csajról van szó, aki egy vérbeli nő, aki szereti a ruhákat, a sminket, a szép körmöket és ékszereket, rajong a kiegészítőkért és a jóképű pasikért! Remélem, hamarosan újra találkozunk.
A fogaim az én keresztem...úgy tűnik, soha nem múló harcot vívok a fogakkal...Ősszel már leküzdöttem démonaimat és elmentem szájsebészetre, kihúzták 2(!) fogam. Aztán épp hogy túlteszem magam a sokkon, jön a következő, kiesett az egyik fogam. A felnőtt ember ennek nem örül annyira, mint 7 évesen, amikor álltam az étkezőben a tükör előtt és próbáltam egyre jobban kibillenteni a fogaimat a helyéről. Most nem próbáltam, mégis kiesett. Volt (most már múlt időben kell beszélnem róla, mert több, mint fele kihullott) egy fogam, amelyet még 10-15 éve épített fel nekem egy fogorvos. Azt a dokit szerettem. Mindig kiscicámnak hívott, kedves volt és volt kék lézersugara, ami odatapasztotta a tömést a fogamba. Futurisztikus volt a rendelője és az eszközei, érdekeltek. Mindig beszélt hozzám, amíg csinálta a dolgát, megnyugtatott. Több évig jártam hozzá az ügyes-bajos dolgaimmal, majd alkoholproblémái miatt nem rendelt többet...De ezt a fogamat ő csinálta meg egy fogletörés után. Értett hozzá, jól bírta a tömés! De most megadta magát, úgy gondolta nincs többé helye a számban és angolosan távozik, kiköptem hazafelé menet. A tömés akkora, mint egy egész fog, hiszen felépített fogról van szó, szinte 90%a csak tömésből áll(t). És most vége, kihullott, ennek is annyi. Fél év alatt 3 fog és most már megint mehetek szájsebészetre. Kis lelki tréning után megpróbálom felturbózni és rábeszélni magam, hogy neki most távoznia kell...
Alig két hete van tavasz, de már lassan el is múlik, minden varázsával. A repce virágzik, a fű nő és a cseresznye is levirágzott 1 hét alatt. A magnóliákra gondoltam egyik nap, aztán észrevettem, hogy már hullatják szirmaikat, pedig a Fő téren lévő óriási, rózsaszín fát idén még nem is láttam...Félelmetes ütemben tavaszodik, a természet is érzi lemaradását a tél trónfosztása miatt. Pedig milyen jó is a tavasz, idén jöttem rá, imádom, ez az egyik kedvenc évszakom. Ez és a nyár...Csodálatos, ahogy ébred a természet, ahogy csicseregnek a madarak, ahogy kibújhatsz a meleg kuckódból a hosszú tél után és először ülhetsz újra a bicajodra, versenyezhetsz a lágy szellővel, először veheted fel a tavaszi dzsekidet és rájössz, nemsoká szoknya kell, előkerülnek a pólók, a vékonyabb nadrágok és a kiscipők. Annyira gyorsan történt idén minden, hogy nem is volt időm kiélvezni az évszak minden csodáját, minden egyes pillanatát. A tavasz elemi erővel tört ránk és hirtelen 25 fok lett és a szervezetem, az agyam még nem tud ilyen sebességgel átállni, lépést tartani, még nem tudtam vékony harisnyát húzni és a pólókban is hűvösnek érzem a 23-24 fokot...A természet gyorsabb, mint a test. De még talán nincs túl késő megélni a tavaszt...fehér-sárga-rózsaszín virágok, gólyahír, gyermekláncfű, aranyeső, ibolya, sárga táblájú repcék, madarak, kék, színek, hangok, illatok és érzések kavarognak a szemem előtt és a gondolataimban.
és gardróbfrissítés. Tavasszal mindig aktuális. Én(mi) is ezt tesszük a következő 1 hónapban. Válogatunk, selejtezünk, mérlegelünk és döntünk, megválunk és újítunk. Nem csak tavasszal aktuális, de nekem általában a napsütéses órák megemelkedésével mindig előjön a vágyam arra, hogy megváljak az 1 évnél régebben nem gasznált ruháimtól és újakat töltsek helyükre (rendre turkálóból, persze. Amit a pénztárcám enged - és ezt engedi, bár igazából imádom is...keresek, kutatok, találok, vásárolok és közben spórolok, egyedi darabok tulajdonosává válok...ez már egy másik poszt). Nem csak gardróbot kell frissítenünk, hanem időnként más szekrényeket is, így idén, a nagy festés-újítás előtt eldöntöttük, még mindenek előtt megválunk a kevésbé tetsző vagy nem használatos daraboktól (ruha, edény, bögrék, készletek, polcok, virágok, könyvek, kiegészítők...). Ebben a kis lakásban annyi mindent fel lehet halmozni, több kartondoboznyi szemét és lomtalanított holmi gyűlt össze pár év alatt. Most azonban minden ilyentől megválunk és próbálunk belőle hasznot is húzni, hiszen lehet, valaki örülne egyik-másiknak. A megújulás keretében azonban a lomtalanítást érdemes odabent is folytatni, hiszen a tavasz felfrissülés a lelkünket is érinti. Sőt, egyik másik darabbal együtt a múltunk egy része is távozik...de helyette majd új dolgok jönnek! Tavasszal és nyáron megtöltjük az üres helyeket a polcokon és a szívünkben is.
Költői kérdés is lehetne ez, hiszen a férfiak tényleg mindig húst ennének...mert kell nekik az energia, kell az erőnléthez és hús nélkül nem lehet dolgozni - mondják ők. Én ezt nem értem, hiszen én is dolgozok, én is pörgök, jövök-megyek egész nap és a rántott sajt salátával, rizzsel is megteszi. Nincs szükségem folyamatos hús utánpótlásra, szénhidrátokra, finom pékárura vagy csokira...Ezek helyett banánt, almát eszek, persze néha a csoki is jöhet, de a zöldségek és a gyümölcsök sosem maradhatnak el a napból, a hús pedig heti két-három alkalommal is bőven elég részemről. Nem leszek vega, ahhoz túlzottan szeretem a húsokat, a sonkát, kolbászt...de azért vannak részemről és az egészségem részéről határok, amiket a férfiak többsége vagy nem ismer, vagy nem akar ismerni. Az idegentől pedig félnek, így vörös lencsét, atricsókát vagy hasonlóan ízletes dolgokat különösképpen nem nagy rajongással esznek...Nem értem én ezt, persze én nő vagyok, nekem fontos az egészségem és a finom ételekkel is szívesen kísérletezem.
Nézz fel néha az égre. Ne csinálj semmit, csak nézd és szívd magadba azokat a csodálatos színeket, amiket egy tavaszi napon látsz. Türkiz, kék, világos és király...csodálatos volt tegnap estefelé ebben a színkavalkádban gyönyörködni.
Elfáradtam, de közben életre keltem hétvégén. Végre, megnyitottunk, végre itt a tavasz, végre jó idő, végre emberek és végre megint egész napos munka, végre rendezvények, végre pöröghetek. Nem gondoltam volna, hogy valaha is visszavágyom majd a recepcióra, de ez is megtörtént. Nem fáradtam el jobban, mintha 8-4-ig bent ültem volna a meleg, otthonos irodámban és eltelt volna a nap sok papírmunka mellett, sőt! Jóleső fáradtság ült rajtam mindkét nap. Reggeltől estig programok, itt is, ott is fontosnak éreztem magam és önállóan vezényelhettem le a megjelenéseket, arcom adtam rendezvényekhez, vendégekkel, megrendelőkkel találkoztam, diákokat szórakoztattam, későn értem haza, nem volt időm főzni, álmosan zuhantam este ágyba, reggel pedig frissen ébredtem! Végre úgy érzem újra élet költözött belém a napsütéssel együtt és megint van kedvem fotózni és megint van kedvem dolgozni! Visszatértem...végre...Már csak a biciklim hiányzik!
Hogyan kell használni a bajuszgyantát? Pontosan én magam sem olvastam el használat előtt, ezért elmondom hogyan NEM kell! Hát...nem készültem fel a legrosszabbakra és olyan lettem, mint egy rozmár (ahogy apa kitalálta szépen, ügyesen. Bár az az ötlet, hogy a hatás alapján legközelebb a számon kéne kipróbálnom és tádááám, kész is az egynapos feltöltés - elég csalogató :)). Szóval mindenképpen este kell elvégezni a kívánt hatás eléréséhez a gyantázást. Vagy olyankor, amikor nem tervezzük, hogy 1-2 napig elhagyjuk a lakást, vagy emberi érintkezéseket folytatunk. Buli előtt szigorúan tilos, bár farsangra lehet jól jön. Használat előtt szépen meg kell mosni szokás szerint az arcunkat, megtörölni, amikor száraz, akkor használható a gyanta. Ha lassan húzzuk le, akkor kicsit kellemesebb érzés, de a szőrpihe marad az arcon, ezért javasolt a gyors lerántása a csíkoknak. Ez némiképp fájdalmas beavatkozás, de 1-2 percen belül már csak csípni fog, 1-2 nap után a pirosság is elmúlik...A fejünkön ragadt gyantát picit beolajozott vattapamaccsal tudjuk eltüntetni (hidratálásnak sem utolsó). Amikor úgy gondoljuk, túl vagyunk rajta, akkor már csak meg kell várni türelemmel, hogy a duzzanatból épült vörös "bajusz" eltűnjön, illetve a másnap (harmadnap) kialakuló pici kiütéseket, pattanásokat, bőrirritációkat, ekcéma szerű megjelenéseket kell eltűrnünk a fejünk egy érzékeny részén. A türelem előny, az alapozó és a korrektor erősen hátrány...kékszesz ajánlott...
Az 50 árnyalatos könyveket olvasva elmerengtem azon, vajon mindenki életében van-e egy Christian Grey. Nos, rájöttem, minden bizonnyal igen.
Az én életemben is volt egy ál Mr.Grey. A jegyek hasonlóak voltak, mint a könyvben leírtak, de idővel rájöttem, minden csak látszat és igazából se mesés vagyon, se befolyásoltság, se autó, se ajándékok, se jól menő munkahely, se 250 előző barátnő...ezek közül semmi nem igaz, csak a helyes pofi, pedig annyira hitelesen adta elő magát Mr.Grey, hogy be kell valljam, először én magam is bedőltem a kamudumának (meg ő maga is, sőt, ő ebben élt). Nem mintha a pasik pénzére utaznék, annyira nem érdekel, de ő erről papolt...rengeteg pénz a számlán, karácsonyra autó, szülinapomra arany minden. Lenéző stílus, fellengzősség, minden nap kávé-tea-süti a menő cukrászdákban és kávézókban. Hogy miből, arra máig nem jöttem rá...De ő ezt is rafinált módon megoldotta: titkosszolgálati szervnél dolgozik a fővárosban (persze ez titkos, pssszt!)!!! És hogy miért mindig az én autómmal mentünk mindenhova? Nos azért, mert ő korábban egy osztrák cégnél is dolgozott és hazafelé jövet egyik éjjel karambolozott a céges autóval és bevonták 10 évre a jogosítványát. 10 évre!!! De egyébként már megbocsásson az ég, ő tartott nekem vezetéstechnikai tréninget a havas úton, mert amúgy ő a PUMA csoportnál(?) volt oktató korábban (nem tudom mennyivel korábban lehetett, ha az elhangzottakkor 23 éves sem volt és már el is vették a jogosítványát - bár lehet, hogy ez a PUMA csoportot nem érdekelte...). Mondjuk annak tudatában, hogy Mr.Grey-nek 180-as az IQ-ja, nyilván ez már hihető kategóriává válik...A tanulmányai sem voltak teljesen világosak számomra, amikor erről érdeklődtem, akkor terelt, majd bevallotta, annyira szerény, nem akarta elmondani, hogy tanulmányi versenyt megnyerve a Gundel étteremben volt egy ideig alkalmazva...A posztról nem szól a fáma, de gondolom két kézzel kapkodnának utána ma is az éttermek, ha mindez igaz lenne és nem egy teljesen más szakágon tengetné mindennapjait. Amúgy a főzésről is kioktatott, engem, a háziasszonyt, aki akkor már több éve főzött magára, vagy barátokra, pasira. Szétfőzöm a rizst, kemény a rizs, a tészta, túl fokhagymás a paradicsomszósz - asszem akkor kellett volna ráborítanom tányérostól. Persze a párhuzamos univerzumok létét is bizonyítani próbálta, amikor arról hazudott, hol tartózkodik éppen, amikor felhívtam, mert egy másik lánnyal láttam kézen fogva sétálgatni...De mit is vártam attól az embertől, aki első randin egy alap kérdésre, mi szerint mit változtatna meg magán - azt válaszolja (szemrebbenés nélkül), hogy kicsit nagy a farka...egy számmal kisebb is elég lenne :)?!
Vajon mikor jön már el az igazi tavasz? Még csak a csíráját (bimbóját) sem látom sehol...csak a nagy szürke hidegség és a hóvihar mindenütt. A munkahelyem olyannyira el van szigetelve a külvilágtól, hogy mindig 5 fokkal vagy melegebb, vagy hidegebb van, folyton esik, fúj, havazik vagy forróság perzsel, vagy egyszerűen csak szürkeség van...mintha egy másik világba lépnél. Távol a város zajától, a falu szélén áll, külön kis mesevilág külön bejáratú időjárással. Ahogy a főútról lekanyarodsz kifelé, máris egy másik univerzumba léptél...ma például már út közben is érzékelhetően esett a hó, de kint a kerítéseken belül és a környező földeken hóvihar tombolt, vízszintesen esett a hó, fújt a szél és 3-4 fokkal hűvösebb volt, mint a városban, vagy út közben.
Már a madarak is csak tétován mászkálnak, nem találják helyüket a tavaszban....ami tél.
A tavasz még várat magára...pedig már nagyon unom a telet minden örömével és nyűgével együtt...Hó? Hideg? Fagyás? Nagykabát és sízokni? Elfelejteném egy évre és végre köszönteném a tavaszi napsütés első sugarait. Ehelyett mi vár minden reggel? Az északi sark...
Hóban lépked a húsvét idén...még április másodikán is havazik, egyszerűen hihetetlen! Ez a tél csak nem akar elmúlni, pedig tavaly áprilisban már kerültek elő a kiskabátok, a belelépős cipők...erre most, még jó, hogy nem tettem el az első napsugár láttán a hótaposómat meg a meleg csizmám, sídzsekim. Szükségünk is van ezekre, mert 0 fok van jobb esetben és folyamatosan esik a hó...
A sok hó-eső kombó miatt már áradások-belvizek alakultak ki, a legrosszabb azonban az, hogy szabadtéri szórakozóhely lévén még mindig nem tudtuk megnyitni a kapukat a látogatók előtt, kvázi nincs bevétel, pang az üzlet...pedig már dolgoznánk, beszélgetnénk a vendégekkel, segítenénk, pörögnénk ezerrel. Elég volt a télből, az irodában fagyoskodásból, meleget és vendégeket akarunk! Csoportokat akarunk, dolgozni akarunk!
Persze örültem pár nap otthonnak, jó volt főzőcskézni, az első önálló húsvéti teljes menümet elkészíteni! Büszke voltam magamra, persze akadt segítségem a sonkaszeletelésben, a kuktáskodásban. Sonkahegyek, retek, torma, édes és sós kalács, főtt tojás, paradicsom és újhagyma - így kell húsvétozni! :) Festettem tojást is a szerelmemnek, igazi, hozzám illő körömlakkos csodatojást pasztell színekkel, hátha jön a tavasz. De nem jött...pedig még tulipán is került az asztalra tavaszcsalogatónak...
Közben a jövőnkről álmodoztunk, lakásokat, házakat nézegettünk és tervezgettünk...hiszen erre való egy-két nap kettesben.
a Wörti-tóhoz és Beldbe autóztunk, csak egy kis elszakadás a mindennapokból. Végig esett a hó...nem megszokott az ilyesmi március végén, bár felkészültünk rá, hogy a télből a még nagyobb télbe utazunk majd. Havazás, mínuszok, fehérség, köd, hideg, ettünk, krémeseztünk, hajóztunk, harangot húztunk együtt és kívántunk, jól éreztük egymást. Kocsikáztunk, együtt voltunk, kalandoztunk...Jó volt elszakadni.
A bledi kívánságtemplom
Hóban léptünk
Hogy önző lennék-e? Nem gondolom.
Néha azonban mégis, ha nagyon mélyen és őszintén magamba nézek, be kell vallanom, sokszor önző vagyok...Miért is ne lennék néha önző, hiszen ez az én életem, nekem kell tetsszen, én kell jól érezzem magam benne, én, én, én. És ha nincsenek körülöttem azok az emberek, akik miatt jól érezhetem magam benne, akkor talán még jobban előbújik belőlem az önző én, akinek fontos a fizikai szeretet, az ölelés, a puszi, a mosoly, a kézfogás, a másik közelléte. Aki akkor érzi jól magát, ha azok között lehet, akiket szeret és akik szeretik, aki azt tehet, amit a leginkább szeret, aki zenét hallgathat, paradicsomos spagettit ehet, moziba mehet, vagy otthon fekhet a kanapén a pasija oldalán és belebújhat a karjaiba és úgy alhat el este. Az önző én, aki szereti, ha felhívják, ha gondolnak rá, aki nem szeret mosogatni, de annál jobban szeret finomságokat főzni és gondoskodni másokról. Aki szeretné, ha mellette lennének a legfontosabb emberek az életében, amikor az egyik legfontosabb pillanatot éli át az életében...csak mert fél, vagy mert megnyugtató. Szerintem ez nem önzőség. Ezt szeretetnek hívják az én szótáramban. Én bármilyen hasonló helyzetben ugyanígy cselekednék és megtenném a másiknak, amit kér, hogy boldoggá tehessem és ha a boldogságát az én fizikai jelenlétem jelenti, akkor az amúgy is ingyen van...meg amúgyis...értitek...