Sokszor kérdés, mi a fontosabb egy párkapcsolatban: én vagy a foci (/sör/haverok - esetemben most a foci, de volt már a haverok is, még szerencsésnek mondhatom magam, mert nem a sörnél tartunk...)? A napokban eljutott a házasságunk arra a szintre, hogy minden egyes percet be kell osztanunk, amit együtt töltünk, mert mindketten leterheltek vagyunk, sokat jövünk-megyünk, dolgozunk és egymásra kevésbé figyelünk. Tudatosan kell fenntartanunk a boldogságunkat, vagy dobhatjuk a kukába az egészet, mint a hűtőben felolvadt mirelit húst, amit elfelejtünk 2-3 napig megcsinálni. Szóval figyelni kell és résen lenni...aztán, amikor folyton csak figyelsz és fülelsz és próbálod erődnek erejével fenntartani a boldogságod, néha elfogy az erőd és erre már nem marad a mindennapi teher mellett. Akkor kérdeztem meg magamtól: vajon mikor éreztem először azt, hogy elmúlt valami? Elmúlt a szerelem, vagy a boldogságom múlt el? Nem tudom meghatározni, csak érzem, valami elment és már nem a régi, és csak mennek a napok, mint a taposómalomban egymás után, fáradtan hazaesünk - vagy egymás torkának néha...miért nem mosogattál el, miért nincs kaja, ki porszívózzon fel és amúgyis soha nem járok el sehova, mindig csak itthon vagyok, minden szabadidőmet (heti 1 nap) veled töltök. A haverokkal sose találkozok, el kell mennem focizni. És itt meg is érkeztünk a focihoz, ami mára fontosabbá vált az életünkben, mint én magam. Mert ha van egy héten valakinek egy szabadnapja, akkor azt arra a napra teszi, amikor foci van. És nem arra, amikor a feleségének is szabadnapja van. Na ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, valami elmúlt. Színes képzeletemben kicsit más kép élt a boldog házasságról anno, mint amit megélek. Nem mindig színes és nem mindig boldog. Sokat kell érte tenni, dolgozni kell benne, nem csak élvezni. Sajnos a napi rutin és az idő, a sok munka (amikor az fontosabb, mint a másik) felemésztik az embert, nem mindig marad ideje a másikra...de ekkor mindig eszembe jut: vajon ez lesz már mindig? És ha gyerekünk is lesz, akkor még rosszabb lesz a helyzet? Vajon nem lép majd félre, nem un meg (vagy én őt)? Meddig lehet fenntartani a boldogságot? 2 év? Ennyi jár, vagy csak valamit rosszul csinálunk? Vagy túl sokat dolgozunk? Lehet, hogy ez csak egy kis hullám és biztos jönnek majd nehezebb dolgok is, amiket meg kell oldanunk együtt? Rengeteg kérdés van a fejemben és sok közülük megválaszolatlan...csak keresgélek, próbálkozok és majd egyszer kiderül, vajon jó irányba tartunk-e.