A fogaim az én keresztem...úgy tűnik, soha nem múló harcot vívok a fogakkal...Ősszel már leküzdöttem démonaimat és elmentem szájsebészetre, kihúzták 2(!) fogam. Aztán épp hogy túlteszem magam a sokkon, jön a következő, kiesett az egyik fogam. A felnőtt ember ennek nem örül annyira, mint 7 évesen, amikor álltam az étkezőben a tükör előtt és próbáltam egyre jobban kibillenteni a fogaimat a helyéről. Most nem próbáltam, mégis kiesett. Volt (most már múlt időben kell beszélnem róla, mert több, mint fele kihullott) egy fogam, amelyet még 10-15 éve épített fel nekem egy fogorvos. Azt a dokit szerettem. Mindig kiscicámnak hívott, kedves volt és volt kék lézersugara, ami odatapasztotta a tömést a fogamba. Futurisztikus volt a rendelője és az eszközei, érdekeltek. Mindig beszélt hozzám, amíg csinálta a dolgát, megnyugtatott. Több évig jártam hozzá az ügyes-bajos dolgaimmal, majd alkoholproblémái miatt nem rendelt többet...De ezt a fogamat ő csinálta meg egy fogletörés után. Értett hozzá, jól bírta a tömés! De most megadta magát, úgy gondolta nincs többé helye a számban és angolosan távozik, kiköptem hazafelé menet. A tömés akkora, mint egy egész fog, hiszen felépített fogról van szó, szinte 90%a csak tömésből áll(t). És most vége, kihullott, ennek is annyi. Fél év alatt 3 fog és most már megint mehetek szájsebészetre. Kis lelki tréning után megpróbálom felturbózni és rábeszélni magam, hogy neki most távoznia kell...