A gombászás olyan, mint a horgászat, csak nem annyira unalmas. A cél itt is a magányos munkavégzés és végül az elért siker - a zsákmány megszerzése. Csak itt legalább lehet bóklászni az erdőben, hallgatni a város felgyorsult, zajos világa utána az erdő csöndjét, lépkedni a nedves avaron, érezni, ahogy a szederágak végighúzzák a lábadat, leszedni a vizes levélkéket a cipődről. Rátalálni egy-egy megbújó gombára az avar leple alatt, megvizsgálni ehető-e, leszedni, majd a kis kosarunkba tenni és tovább bandukolni a csöndben, saját gondolatainkkal. 2 kiló vargányát szedtem, a többsége fiatal gombácska így eső után, de van 2 elég nagy, öreg gomba is közte. Már csak azt kell eldöntenem mi készüljön belőlük este!

ÉS egy újabb csillag került fel az idei évemre a hegymászás kipróbálásával, bár az igazi nagy bevetés, egy túra még várat magára. Most csak fél órát mászkáltam a tanuló falon, de feljutottam a tetejéig! ÉN! Annyira büszke voltam magamra. Ma meg majd borogatom a bicepszem, mert van ám nekem az is, érzem!

Nem mindig fenékig tejfel...Például valaki felvilágosíthatna, melyik idióta találta ki a megszakításos közösülést...hogy az mennyire gáz??? Semmi, de semmi értelme és még baromi bosszantó is! Épp amikor már kezdene belejönni az ember, hopp 1-2 perc és már vége is, mert itt a férfi diktál. És ha neki a hosszú előjáték felér egy orgazmussal, akkor elég pár perc és végeztünk is. Köszi. A nők nevében fuckolom!

Néha az ember beleun a dolgokba, mennek a napok egymás után és csak forog a mókuskerék. Egymás mellett eltévézgetünk, elfőzőcskézünk, néha egymásra morgunk vagy összekapunk azon, ki vigye ki a szemetet. Heti egy szex elég is, mert inkább alszunk, a napi 10 óra munka után nem mindig van az embernek lelkesedése ilyenekhez. Azt is pár perc alatt lezavarjuk... Mi lesz így később? Te jó ég...pedig azt hittem, hogy rózsaszín ködfelhőben fogom leélni az életem életem párja oldalán. Hát úgy tűnik egy év is elég a köd felszállásához. Most lesz az 1 (!) éves házassági évfordulónk és már most vannak olyan napjaink, amikor kibírhatatlan a másik. De a házasság elfogadásról és kölcsönös segítésről is szól, biztosan még csiszolódnunk kell. Csak sajnos megszoktam szerelmünk kezdetén a nagyon jót és a nagyon odaadást és ebből nehezen engedek...Lehet, hogy menstruálni fogok, azért vagyok ilyen kibírhatatlan és érzelgős...

hogy soha senkiben nem bízhatsz meg 100%osan a mai világban, mert bármikor, bárkiből ellenséged, ellenlábasod lehet. Főleg, ha munkáról és sok pénzről van szó...

Nemrég a munkahelyem konkurenciája épült meg itt a környéken, így aztán mindenkinek sokkal jobban oda kell tennie magát, hiszen nem mindegy, hány vendégből él meg az ember és a vendégeinkből hány pártol át másik helyre. A másik helyre. Olyan emberek közé, akikkel fél éve még együtt építettük álmainkat, ötleteinket, ők most máshol építik tovább az itt félbemaradt ötletet, majd halásszák el előlünk a közösen kitalált szlogennel a vendégeket az orrunk elől. Egyik nap még barátok, kollégák voltatok, másik nap már a megélhetésért küzdve az ellenségeddé válik bárki. Vigyázni kell, mikor-kinek-mit mondasz el. Talán a mai csapzott, lusta és romlott világban csak két valakire számíthatsz: elsősorban magadra és a családodra. A többiekkel mindig légy óvatos, hiszen bármikor hátat fordíthatnak neked, s ellopva az ötleteidet gazdagodhatnak meg máshol, másokkal, majd onnan is továbbállnak...

A legjobb születésnapi ajándék számomra, ha nem kell dolgoznom, nincs semmi gondom pár napig, nem csörög a mobilom, nem kell stresszelnem és azokkal lehetek, akiket a legjobban szeretek!

Kedves férjem tudja ezt jól, hiszen mind a ketten elég hajszolt életet élünk, átérzi a problémát. Bár a kor is kell ahhoz, hogy az ember a szabadidejét jobban értékelje, mint egy ékszert vagy egy drága ruhát. Nos, én jelentem, eljutottam idáig, a szabadidő a legdrágább kincsem. És ezt most majd egy hétig ki is élveztem. Születésnapomra egy 3 napos pihentető szuper kirándulást kaptam. Wellnessel, finom ételekkel, állatkerttel, alvással, meghitt sétákkal, lazulással és szerelemmel fűszerezve. Szuper volt Veszprémben! Köszönöm!

2 napot pedig Budapesten töltöttünk. A szállás és az étkezés is kifogástalan volt, a kishúgom igazán jó házigazda! 24 órás jeggyel a várost szépen be lehet járni, és ha van egy élő GPS-ed, akkor még el sem tévedsz és minden zeg-zugot átnézhetsz. Persze egy ekkora városhoz 1 nap nem teljesen elegendő, hiszen rengeteg mindent megnézhet az ember; Parlament, Színházak, MÜPA, Terror Háza, Bazilika, Templomok, Aquinqum, Citadella, Vár, Halászbástya, Mátyás templom, Andrássy út, plázahegyek. Ezek közül jó sok mindent belesűrítettünk rövid utunkba, a legfontosabbakon túl vagyunk és mondhatjuk, igazán szép fővárosunk van. Már ami az épületeket, látnivalókat és éjszakai panorámát illeti. A minden sarkon fura kinézetű embereket annyira nem komáltam és a buszok, metrók is tele voltak vegyes emberseregekkel, színes kép, az egyszer biztos. Az éjszakai élet meglepően tarka, rengeteg kiülős, sörözős, kávézós, beszélgetős hely van a konszolidálttól az "eldobom az agyam ez meg mi" típusú helyekig. A Vak Póni (komolyan, ez a neve...besz@rás) díszlete (mert azt azért nem mondhatnám, hogy berendezése, mert arra annyira nem alkalmas) olyan, mintha egy vak póni betért volna egy pesti bérházba és mindent szétrúgott volna, ahol érte. Az Instant egy kultikus hely, ide betértünk egyet mulatni. Végül akkora buli nem lett belőle, mert már belépéskor azt hittem álmodok...Szürreális világ a valóságban, mintha csak Dali rendezte volna be a termeket. Cickós, villogó szemű óriásbagoly a plafonon, repülő nyulcsorda damillal egymás mögé fűzve, óriás, vaddisznó pörög a csillár helyén tükörmozaikkal kirakva (diszkógömb gyanánt). Elkápráztatott ez a világ, ugyanakkor a tánc abszolut kiment a lábamból a látottaktól. Rengeteg ember hajnalban az utcákon, sok fiatal enyhén lenge öltözetben korzózik a Nyugati körül, sietnek haza vagy valahova máshova. Az éjszakai buszok tömöttek, alig lehet felférni rájuk. Éjjel-nappal rengetegen vannak az utcákon, bár tudnám honnan van ennyi szabadidejük!

És még Rózsa fagyit is ettünk! Rózsa alakú volt, életemben nem láttam még ilyet, de megszoktam, Budapesten bármi megtörténhet, még az is, hogy jövő nyáron már póni alakú fagyit eszek! Citromos-bazsalikomos (imádtam érezni a számban a furcsa, de ugyanakkor isteni ízeket!) csúcsszuper ízű fagylalt remek tálalásban. Burritó csütörtök és családi péntek!

Bárcsak minden hónapban lenne csak 3 napom arra, hogy így tölthessem el, mint most! De hiányzik a szabadidőm, az önfeledt szórakozás és lazítás, olvasás és sétálás, zenehallgatás, fotózás, bicajozás, trécselés. De tudom, ezek mind még akkor sem férnek majd bele az életembe, amikor babázok, hiszen akkor már sokkal fontosabb dolgaim lesznek, bár akkor minden napom vasárnap lesz. Már alig várom!

Mellettünk a nagy kaszálón él egy fekete macska. Nem tudom, hol lakhat, de minden reggel, amikor jövök és minden este, amikor megyek, a macska a kaszálón vadászik. Csak lesben áll és vár, várja a napi betevőt. Koromfekete bundája van, messziről látni a zöld mezőn. Már vagy 2 hete minden nap látom, magamban még oda is szoktam köszönni neki.Van egy haverja is, a helyi gólyacsalád egyik tagja, ki szintén majd' minden nap itt bóklászik a macska mellett (vagy vele?) a réten és csak úgy, mint sorstársa, keresi a falatokat. Milyen érdekes, hogy az állatok ilyen jól megférnek egymás mellett...bezzeg az emberek?! Elmarnánk egymás elől az utolsó falatokat fennmaradásunk érdekében. Pedig a legnagyobb állatkert nem a mellettünk lévő kaszáló, hanem mi magunk, az emberek vagyunk. És még csak élelemhiány sem kell ahhoz, hogy marakodjunk...érdekes nem?

Miért jó várszínházba menni? Mert fílinges, mert érdekes, mert a csillagok fénylenek a fejed felett, mert nem egy teremben vagy, hanem a nyílt színen, ahol bármikor, bármi megtörténhet. Igaz, most a várszínház csak képletesen, a nevében vár, hiszen nem is egy várban volt (ami átverés a naív emberek számára), mert a várat épp felújítják, szóval egy random helyen alakítottak ki egy régi udvarban egy ad-hoc színi "teremben" volt épp most a komédia, két felvonásban. A többi néző rutinos volt, felszerelkeztek székpárnákkal, pokróccal, paplannal és hősugárzóval...én csak simán jól felöltöztem, de még így is vacogva néztem meg a második félidőt. Számomra felfoghatatlan, hogy a színészek hogy nem fagyták tele a virágmintás, pörgős szoknyájukat...De színészek, csak tudják leplezni, még éneklés közben is a fázást!

megöli a szerelmet...vajon tényleg igaz lehet? Sajnos iszonyúan féltékeny vagyok, erre nevelt az élet és a természet...Eddig 3 komolyabb számba menő kapcsolatom volt életemben tinédzser korom óta, mind a három félelmetes felismeréssel ért véget: az addigi életem párját más nő (lány) karjaiban találtam meg és nem voltam rá felkészülve. Nos, miután ezekből újra felépítettem a lelkem, nekivágtam mindig a következő nagy szerelemnek, de mindig és mindig pofára estem és egyre nehezebben sikerült bizalmat szavaznom a másik nem képviselőinek. Szegény férjem issza most ennek a levét, mert minden apró dolog gyanús. Csetelés, levelezés, telefon, halk beszéd, később jön haza, korábban megy el...minden gyanússá teszi, néha már én magam is úgy érzem üldözési mániám van. Persze ez őt halálosan idegesíti, mondván "ne tegyem őt egy kalap alá balfaszokkal", akik átvertek. Persze, ő más, azért ő a férjem...de akkor is, a többi is más volt először. Lehet én vagyok a naív, de mindenkiről a jót feltételezem és jégverésként ér néha a felismerés, hogy emberek vagyunk és hibázunk, sőt, vannak rossz emberek is. Vajon mikorra fogom kinőni ezt, mikor fog teljesen elmúlni a gyanakvás, a féltékenység, mikorra hegednek össze teljesen a sebek és simulnak annyira el a szívemen, hogy a múlt árnyai soha ne kísértsenek?

Rájöttem, nem igazán csípem a lakodalmakat. A fő kérdésem: mi a szarnak kell ráerőltetni mindenkire a mulatós zenét csak azért, mert az a bevett nagy magyar hagyomány esküvőkön, közben meg a násznép 70%a ki nem állhatja? Miért nem lehet már szakítani ezzel a hagyománnyal?

A másik fő kérdésem: miért kéne nekem kötelezően jól éreznem magam akkor, ha olyan fos zene megy, amit józanul az ember nem bír elviselni?

Tegnap lagziban voltam. Sátras lagzi, igazi fíling! Kár, hogy az eső és a viharos szél teljesen áthúzta számításainkat...a sátor totálisan beázott éjfélre, mocsártenger alakult ki az asztalok és székek alatt. A násznépet ez csöppet sem zavarta, a hideg engem annál inkább, át is öltöztem a ceremóniák után. A színpadon azonban kellemesen elfértünk, bár táncolásból a mulatósra 1 óránál többet nem tudok prezentálni furcsa ellenérzéseim miatt. A bácsi DJ-t játszott: "és most következik egy nagyon régi nóta! Köszönjük a vastapsot!" - ezzel ösztönözve a népet egy kis biztatásra. Nem nagyon értettem minek mondta el minden dal után, hogy jön egy naggggyon régi dal, hiszen mindegyik nagyon régi volt. Amikor a 100 forintnak 50 a fele és az afürediannabálon részhez értünk, akkor értem türelmi határom széléhez olyan hajnali 2kor. Eddig tartott a nézelődés, emberfigyelés, evés-ivás, fázás, gondolkozás. Mert közben kicsit kikapcsoltam az agyam és csak figyeltem, megfigyeltem az embereket. Sokfélék voltak. Voltak a részeges fiatalok, akik csak a whiskey-re utaztak, voltak a kisgyerekek, akik minimum 10 kilométert beletettek lábaikba az éjszaka folyamán, voltak az idősek, akik a sarokban egymással diskuráltak, voltak a barátok, akik táncoltak, pörögtek, ettek-ittak és voltak a középkorú családosok, akik megpróbálták gyermekeiket hátrahagyva lazítani. Sokféle ember egy helyen...már alig várom az egy hónappal későbbi 250 fős falusi lagzit. Kaja-pia, abból biztos nem lesz hiány!

fél egészség? Ugyan, dehogy! Aki lusta, az maximum eltunyul, elhízik és élete végéig kiszolgáltatni akarja majd magát és egy senki lesz belőle. Bár lehet, ez csak az én nagy "namajdmegmutatoménavilágnak" felfogásom és jobban tenném én is, ha nem hajtanék ennyire.

Van egy ismerősöm, aki 23 éves kora ellenére, még 1 percet nem dolgozott életében és hát valljuk be, annyira nem is akar! Nyár van, minden diák lázasan keresi a munkalehetőségeket, akár egy hónapra is, hogy szeptembertől legyen zsebpénz, amit költhet buliban, vehet belőle ruhát, telefont vagy bármit, csak legyen a zsebében pénz, ezzel is függetlenítődve szüleitől. Én már 12-13 éves korom óta igyekeztem pénzt keresni, 21 éves koromtól kezdve főállásban (+1 mellékállásban) dolgozom. Már a fősuli mellett elkezdtem és azóta sem hagytam abba...van pénzem, végre nem kell kérnem, nem kell senkinek megmondanom, mire mikor és mennyit költök, mert én keresem a pénzem. Ez a világ rendje. De ha valaki olyan lusta, hogy nyáron 1-2-3 hétre megemelje a seggét és végre ne délig aludjon, egész nap netezzen és playstatiönözzön, akkor ott már gond van. Nem is igyekszik azon, hogy keressen valamit, bár szerintem eszébe sem jutott ez a variáció ahelyett, hogy "unatkozik". Mert bizony, unatkozik. És ez a szülők felelőssége is, mert én a helyükben már rég kirugdostam volna a szobájából és elküldtem volna dolgozni. Vagy legalább otthon segíthetne ahelyett, hogy a szülei robotolnak, ő meg mereszti a seggét és elvárja, hogy mindenki kiszolgálja...Szánalmas. Felháborító! És akkor mit mondanak a szülők? Hát szegény, épp most lett vége az iskolának, hát pihen. Jesszusom! A külföldi tanulás 1 évig tartó nyaralás! Minden hónapban kirándult valamerre a világban az "ösztöndíjból". Most végre csinálhatna is már valamit, de ez soha az életében nem fog csinálni semmit és tuti, hogy el fog érni mindent, amit akar...

Esküvőre megyünk szombaton. Férjem egyik barátja nősül meg. Természetesen az idő 3 hét 35 fokos melege után épp most romlik el...zsír. Most mi a francot vegyek fel? Nyári ruhát 15 fokba, csak hogy jól nézzek ki, nem fogok venni...nadrágkosztümöm nincs...harisnya és szoknya? Elég gagyi a szandálhoz...vegyek zárt cipőt? Sátras lagzi lesz, szóval még csak azt sem mondhatom, hogy a 20 percet kibírom kint, aztán már nem fogok fázni. Megint a pasik jártak jól, az öltönyt sokféleképpen nem lehet variálni...Mit csináljak, mit vegyek fel? Teljesen tanácstalan vagyok!

halált halt egy fiatal lány. Eltűnt, hazafelé menet szombat éjjel, aztán már soha többé nem jelentkezett. Százszor lepörgött már a szemem előtt a krimikben és thrillerekben látható jelenet, amikor a hugom egyedül megy hazafelé Pesten egy szülinapi buliból, szilveszterkor vagy csak egy egyszerű kávézás után...és többé nem beszélhetek már vele. Összeszorul a torkom mindannyiszor. És most bekövetkezett egy 25 éves lánnyal legvadabb rémálmom...nem is rémálom ez ma már, ez a szörnyű valóság!

A lány még csak nem is Pesten él...gyanútlanul, mint mindig, most is elment sörözni, dumálni egy nyári esten a barátaival, haza azonban már nem ért. A szüleivel beszélt utoljára...majd vasárnap már ki volt kapcsolva a mobilja, hétfőn nem ment munkába. Keresni kezdték. A lakásában, azonban az nyomtalan volt, ott nem járt. Elszökött volna, külföldre utazott volna, vagy csak egyik barátnőjénél van valahol vagy bepasizott? Senki nem tudta, senki nem látta, nyomtalanul tűnt el. Telt az idő és az ország egy emberként fogott össze egy idegen lány keresésében. A közösségi oldalakon 2-3 nap alatt 20.000-es tömeg verődött össze, mindenki őt kereste égen és földön! Angolul, németül, franciául, olaszul, arabul, minden nyelven. Hogy pontosan mi történhetett senki nem tudja még ma sem, pedig a lány meztelen holtteste a lakhelyétől nem messze került elő egy bokor alól. Meghalt...megölték! Valaki csak úgy, megölt egy fiatal lány, kirabolta, megbecstelenítette és megfojtotta. Emberek! Hol élünk??? Ez ma Magyarország? A félelmünk nem alaptalan, bármikor, bármelyik sarkon, akár fényes nappal is áldozattá válhatunk. De sajnos mindenkire nem tudunk vigyázni, még ha a legnagyobb erőnkkel is akarunk. Az, akit akár a legjobban szeretünk már felnőtt, önálló ember, akinek vállára nem tehetjük rá óvó kezünk. Csak izgulunk, szorongunk, reménykedünk, hogy nem esik bántódása, nem esik semmi baja és biztonságosan hazaér minden este, minden nap.

Szomorú lettem, amikor hallottam, hogy a lány előkerült. Holtan. Mintha ismertem volna a lányt. Hogy mit érezhetnek a rokonai, a barátai, azok, akiknek hiányzik? Mérhetetlen fájdalom lehet, mert egy olyan ember ment el, aki előtt az egész élet ott volt, az anyaság minden szépségével, az élet minden örömével s buktatójával. Elment, értelmetlenül ment el...

Életemben nem volt még ilyen sokáig egyben, épségben, lepattogzás nélkül körömlakk a körmeimen. 2 napja egy karcolás nélkül megúszta a 2,5 réteg fedőlakkal. Csak azt nem értem, hogy ha létezik ilyen ellenálló lakk, akkor miért nem csinálnak minden körömlakkot ilyenre? ....

Változásnak indultam...sokkal érzékenyebb lettem, amióta nem szedek gyógyszert. Gyengébbnek (a szó női értelmében véve) és érzelmesebbnek érzem magam. Tegnap például véletlenül lefújtam zsíroldóval a nemrég kapott teafilter tartó dobozomat, amire kedves férjem szalvéta technikával (!!!) ragasztott mintákat. A mókus feje leolvadt, amikor megpróbáltam a pöttyöket eltüntetni...én majdnem elsírtam magam és később is alig mertem bevallani, hogy elrontottam a művét, amit nekem készített, amivel szenvedett...Mi történik velem? Lehet, hogy nem is vagyok olyan kemény kőszikla, mint gondoltam? A jégszívemet minden esetre felolvasztotta a természet.

Immunterápiába is belekezdtem. 100%os parlagfű tinktúrát kell minden reggel, egyre növekvő dózisban a nyelvem alá cseppentenem. Ma már elértem a maximális adagot, innen már csak a szintfenntartás van. Csípett, mint a fene, bedagadt a nyelvem alatt, viszket a szemem egy kicsit és az orrom is eldugul néha. Nem vészes, ki lehet bírni, csak kellemetlen. Remélem használ is valamit, már ha ennyi pénzt és időt, energiát és kellemetlenséget nem kímélve adagolom magamnak minden reggel. Remélem a szintet elérem, és egyre jobban leszek.

Ráadásul fáradt is vagyok. Biztos a hormonok...megint megjött, de legalább tudom, hogy szépen, szabály szerűen működik a szervezetem. És még csak nem is volt olyan vészes (kopp-kopp-kopp). Van peteérésem, vannak piros, fáradt és nyűgös napjaim, amikor egész nap csak feküdnék és aludnék...

Mindig változunk, egyre csak változik a világ és mi is benne, vele együtt. Állítólag 7 évente változik a szervezet és mi is. 7 éves korunkban cserélődnek ki a fogaink, akkor megyünk iskolába, 14 éves korunkban kezdődik a pubertás, szembesülünk azzal a rémisztő ténnyel, hogy bizony szőrösek leszünk és nő két púp a mellkasunkra. Aztán 21 éves korunkban (hát, Amerikában tudják, mi a tuti) felnövünk...elköltözünk, felnőtté válunk, önálló életet kezdünk. Ezeket már tudom, de mi van 28 évesen? Talán szülők, anyák leszünk?

Idő. Ebből van a legkevesebb mostanában az életemben...folyton csak a munka-munka-munka. Mókuskerék! Pedig milyen jó lenne néha olvasni, beszélgetni, az erkélyen borozni, grillezni, sétálni, bicajozni. Nyár van, nekem pedig nincs időm. Még magamra sem...

Nemrég fájdalmasan szembesültem azzal a ténnyel, hogy elhanyagoltam a külsőm...szétállt a hajam, ráfért az epilálás a lábamra, karikásak voltak a szemeim és az alvásnak is jócskán a híján voltam (vagyok). Időmilliomos diplomát kaptam a születésnapomra, de hiába teszem ki a falra, még sincs soha több időm. Semmire. Szeretnék a férjemmel lenni...régen láttam már. Igazából minden este látom, de úgy igazán már régen voltam vele együtt..mindig csak lopott pillanatok, egy-egy óra az, ami kettőnkre jut és abba is belezsúfoljuk az életünket. Egy teljes nap! Ez jutott osztályrészünkül nemrég, és ebben kellett megélnünk magánéletünk minden apró pillanatát. Közös reggeli, autószerelő, fodrász, mosás, takarítás, főzés, ebéd, séta, fagyi, mozi, vacsora, pihenés, beszélgetés, szex, babusgatás és romantika. És akár hiszitek, akár nem, ez mind egy napba fért bele. Bárcsak több ilyen egy napom lenne mostanában! Vágyom az időt, vágyom a férjem! Vissza akarom kapni az életem...

40 fok...tiszta Szahara, legalább megérezhetjük, milyen lehet Egyiptomban élni. Csak itt nincsenek árnyékot adó piramisok és cuki tevék, pedig akkor lehet, hogy könnyebben elviselné mindenki a kánikulát. Hajnalban bezzeg micsoda kellemes hűs az idő, akkor lenne jó igazán élni; sétálni, bóklászni, utazni, bicajozni, napozni. Vagy megfordíthatnánk a napot! Éjjel éljünk 10:00-6ig és nappal aludjunk (vagy próbáljuk elbliccelni a meleg miatt a munkát - jelen pillanatban még a koncentráció is nagyon nehézkes)! Vagy aludjunk az erkélyen...vagy egy réten, vagy az árnyas erdőben. Éjjel nyitott ablaknál aludtunk - sosem szoktunk, én csak csendben tudok aludni, de most ráfanyalodtam erre is. Egész nap nem eszek, az ebédem sosem fogy el...nincs étvágyam, csak a gyümölcs fogy és a víz! Sok-sok víz! De ma találtam a boltban egy hideg vízzel elkészíthető filteres teát, hát nagyon kíváncsi leszek rá, nyárra igazi kincs az ilyen. Még csak lehűteni sem kell a leforrázott teafüvet! Jégkocka bele és mentalevél, egy kis saláta és görögdinnye - ezekkel tudom átvészelni a kánikulai időt.

régen utaztam már. Szinte el is felejtettem, hogy hiába fizeti ki az ember azt a sok pénzt a jegyre, gyakorlatilag utazhatna egy mezei vonaton is, a lényeg végül is ugyan az. Nem kell ahhoz IC! De amúgy meg írhatnék panaszlevelet is a 18 fokos klíma miatt, amitől egybe esett le az arcom, mikor Pestre értem, úgy szétfagyott..de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem kapnék rá választ. És ezt kitől tudom? A legnagyobb arc kallertől, akit valaha is láttam életemben. 

Pár napja 6 órát vonatoztam. Hajnalba Pestre mentem, este meg vissza. Odafelé széjjelfagytam...Nem is klíma volt ez, hanem import sarkvidéki levegő befúvása az óvatlan utasok lábára meg fejére...épp ahol érik. Ha lett volna a kaller zsebében egy jégkocka, még azt is rámdobja, biztos, ami biztos. Visszafelé azonban olyan vicces dolgok történtek, hogy amennyiben 1-2 napon belül nem leszek beteg a 18 fokos levegőtől, jóízűen fogok kacagni rajta még pár napig. Egy anyakorabeli nő ült a helyemen, ahová 380,-ért váltottam feláras jegyet. Nem volt szivem elzavarni, hagytam, hagy üljön csak ott, leültem vele szemben. Roppant kedves és kellemes társaság volt, elszórakoztatott. Elmesélt egy-két iskolai sztorit (tanár volt). A legnagyobb LOL: 5.es gyerekekkel készítettek felmérőt, hogy mi a céljuk az életben, mit szeretnének elérni? - ez volt az egyik kérdés. Egy kisfiútól a válasz: "Én azt szeretném elérni, hogy ne legyek faszkalap!". Igen, ilyen ez a világ! 

A vonathoz visszatérve: hazafelé nem volt klíma. Illetve volt, parasztklíma! Egy külföldi ajkú utas próbálta a felszálló kallernek elmagyarázni, hogy mi a szitu, de az nem értette meg, hogy "airkondísön" plíz. Aztán segítséggel rájött, hogy nincs klíma. De ő segített a maga egyszerű módján a problémán: lehúzta az ablakot. Tessék, klíma! :D LOL. Persze a vénlányok egyből elkezdték szidni a mávot, meg a kormányt, meg Orbánt, meg előhozakodtak a szentekkel, ahogy kell. Meg fenyegetőztek, hogy márpedig akkor minek kell ennyit fizetni, kérik majd vissza a jegyüket! Háhá, és itt jött a képbe a kaller, aki eddig buta arccal meredt maga elé. A következő kis szösszenetet adta elő: "Nyugodtan lehet engem szidni, mondják csak a panaszaikat, lepereg rólam. Már megszoktam, hogy én kapom az ívet. Semmi gond. Tudják mit? Inkább írjanak panaszlevelet az info@akármi.hu címre. De borítékolom, úgysem kapnak választ. Inkább örüljenek, hogy még van vonatközlekedés Magyarországon!" Na, hát igen, mindenki befogta a száját és illedelmesen megköszönte a kabaréjelenetet a jegykezelőnek. Mi is lenne ezzel a sok sínnel, ha nem lenne vonatközlekedés? Kárba menne! Bár szerintem 1 hónap alatt el lehetne adni a méh telepen bontott fémbe. 

Az idei évre megvan a második bevállalt újdonság, amit még azelőtt sosem próbáltam. Ma sárkányhajóztam és élveztem! 

20 ember egy csónakban, egyszerre, dobszóra evez. Ez a sárkányhajó. Nyilván a legjobb, ha összeszokott a csapat, nem árt, ha már "eveztek együtt" akár a munka, akár az élet egyéb nagy tengerén. Csapatépítésnek sem utolsó, meg pancsolásnak sem, mert szárazon nem lehet megúszni ezt a tevékenységet, az 100. Én ma kétszer áztam el, de a 40 fok miatt ez kellemes volt, legalább valami kicsit lehűtötte a kedélyeket. 

A városban még sosem volt sárkányhajó verseny, szerintem sokan most láttunk először ilyet. Evezni meg aztán tutira sokan voltak, akik még életükben sosem eveztek. Rossz esetben vízfóbiájuk van, vagy nem is tudnak úszni. Először rettegtem, hogy bele fogunk borulni. Akkor mit fogok csinálni? A város közepén elterülő csónakázó tóba csak nem kéne belefulladni, elég Darwin díjas halál lenne...igyekeztem első körben túlélni és közben teljesíteni a rám kiszabott feladatot, ami ennyi volt: HÚZD! Én aztán húztam. Bevertem a hajó oldalába az ujjaimat. Többször. Az előttem ülő vicces kedvű fiatalember mindenbe beleszólt és mindent jobban akart tudni mindenkinél és mindenből viccet csinált, ami egy idő után egyáltalán nem volt vicces. A fröcsköljünk le mindenkit úgy, hogy közben majdnem beborítom az egész csapatot mutatványt például kifejezetten nem pontoztam ötösre. Főleg, hogy itt-ott óriáscetek ugráltak ki a vízből. Na jó, csak törpeharcsák voltak, de akkoris! Első próbálkozásra nem sikerült rosszul a menetelésünk, nyertesként szálltunk partra a párharcból. Túltengett bennem az adrenalin! Újra be akartam ülni és húúúúzni, húúúzni. De arra még várni kellett, bár a délután a vánszorgó délelőtt után gyorsan és vidáman telt a hőség és a teli pocak ellenére. Végül középmezőnyben végeztünk, de számomra most csak a részvétel volt a fontos és a tudat, újra kipróbáltam egy olyan új dolgot, amit azelőtt soha, és amihez azelőtt nem biztos, hogy lett volna bátorságom.

És lassan, de biztosan, köszönhetően a 30 faktoros napvédőmnek, elérem a nyári bőrszíntáblázat talán gagyi, de számomra igenis barna skáláját! 

Most én voltam valakinek a meglepetés! És olyan jó volt izgulni, hogy vajon örülni fog-e nekem, amikor meglát?! 

A húgom immáron diplomás felnőtt, bár számomra még mindig csak az én kishúgom, hát félelmetes, milyen gyorsan telik az idő és máris felnőtt nő lett belőle. De ezt is megcsinálta, és annyira büszke vagyok rá, mert nem ám akármilyen kis szaros büfé szakon végzett, ahol az ember azt se tudja az mi, meg egyáltalán mi lett belőle és hol tud majd elhelyezkedni. Nem, ő gyógypedagógus lett, aki a hallássérült gyermekeket fejleszti. Szurdopedagógus egészen konkrétan! Igen, ilyen komoly szakmája van és annyira ügyes! Hmm...szóval neki volt diplomaosztó ünnepsége, ahol a kezébe adják a naaagy diplomát és fehér kesztyűs kézzel kell kezet fogni a dékánnal. De persze szerinte ez egy baromság és még talár sincs, tök gagyi, el ne menjünk! Na, hát én meg lelkiismeret furdalással éltem volna, hogy nem megyek el a diplomosztóra? Felültem a nagy napon a hajnali IC-re és felzötyögtem Budapestre. Közben 3× szétfagytam a klímától, mert a MÁV nem ismeri a klíma fogalmát, szerintem így hibernálják az utasokat, hogy ne tűnjön fel a késés...Na mindegy, egész hamar eltelt az idő (mondom én...amit hibernálva töltöttem), anyáék értem jöttek és együtt mentünk meglepetést szerezni, melynek főszereplője én magam voltam. És amikor ajtót nyitott a kopogás után, akkor örült, és úgy megkönnyebbültem, hogy láttam rajta, hogy örül és nem is érti mit keresek itt és honnan jöttem meg mikor és miért? Együtt mentünk a nagy messzi iskolába, ahol nem volt egy árva lélek se, már gondoltam magamban, hogy "na ez tényleg elég csöves diplomaosztó lesz, sehol egy ember...". Aztán csak vártunk még egy családdal együtt, csak vártunk és nem történt semmi. A terem zárva volt. Elővették a lányok a meghívót és na, akkor ért arculcsapásként mindenkit a felismerés, az ünnepség JÚLIUS-ban lesz és nem júniusban...a többi stimmelt! Nos, hát akkor örültem a meglepetésnek, csináljunk pár képet, mintha mégis most lett volna, aztán menjünk ebédelni. :))))) Ekkora poént, szétröhögtük magunkat! Blama, de minden rosszban van valami jó: egy hónap múlva úgyis Pestre érkezünk szabadságunk alkalmával és épp itt leszünk, szóval el tudunk jönni akkor is. Még jó, hogy nem 1 hónappal korábban volt. 

Túltettük magunkat az első sokkhatáson, szegény csak szabadkozott, hogy ne haragudjunk rá, meg én csak ezért utaztam ma fel Pestre 3 órát, meg kidobott pénz ... stb. Hát nem, nem kidobott pénz! Soha nem kidobott pénz, amikor munka helyett a családommal tölthetem az időt, akiket szeretek és kihasználom még azt a 2 óra pluszt is, ami az ünnepség helyett adódott, hogy velük lehessek. Szóval egyáltalán nem kidobott pénz, együtt ebédeltünk, babát látogattunk, sétáltunk, vásároltunk, felmentünk a várba, a Halászbástyába és csomó-csomó képet készítettünk. És olyan volt, mintha megint kisgyerek lettem volna, gondtalan. 

Este a vonaton hazafelé csak pörgettem az agyammal a képeket, amiket aznap a belső fényképezőmmel készítettem és archiváltam a fotókat, hiszen ilyen véletlen félrenézett dologból ilyen fantasztikus kirándulás kész főnyeremény! 

Városi csatatér a Csótó mellett 3 féle emberrel. Voltak a családosok és friss házasok, kisgyerekesek (=konszolidáltak, vagy csak úgy csináltak). Voltak a gyerekek, szülők nélkül. Ők tömegekben fordultak elő csoportosulva, extra rövid ruhákban, vagy hiányos öltözetben, ittasan, züllött fejjel...pedig nem tűntek rossz családból származónak. Lehet apa-anya úgy tudja, hogy a barátnőnél pizsiparty van...ciki. És volt a szokásos csőcselék,amit nem lehet kikerülni soha ilyen rendezvényeken, főleg, ahol Kozmix szól a dodzsemesnél és a 100 forintosba beszerezhető plüssfigurákat vagy a felfújható baseball ütőket lehet lelőni a céllövöldében (lövésenként 500,-ért, vicc!!! - és ami még nagyobb vicc, hogy még lőttek is!). Szemét hegyek, részeg emberek, rövid szoknyák, beszívott tinédzserek, fáradt nyugdíjasok és sok-sok villogó, berregő cucc, no meg a drága pia és a 1000,- forintos, megmikrózott gyros. Látványosabb lett volna egy óriás máglya a főút közepén, de ez most elmaradt...Szentivánéj, én így szeretlek.

Tegnap korán reggel keltem, aranyat azonban nem leltem, ellenben sok-sok hordalékot és fatuskót igen! Méghozzá a patakban, ahová a kollégákkal közös túrára, élménykirándulásra indultunk, még a hőség betörte előtt. A túra viccesnek indult, a patakban ugyanis nem volt víz, így a néhol bokáig, néhol derékig érő vízben magunk után húztuk a csónakot. A patak alja lépésről lépésre változott, mire már elszántuk magunkat, hogy na jó, kiszállunk (megint!), mert megfeneklett a csónak, egy lépéssel később már derékig merültünk az itt csak csalitnak hívott gányban. Undorító volt...ez is, meg a víz is és büdös is volt, tele fahordalékkal és gátakkal, amit a patak épített sok idő alatt a felgyülemlő koszokból. Még szerencse, hogy most oszladozó állat tetemekkel nem találkoztunk, mert akkor 1-2 rókát lehet én is leteszek a többi alvó mellé.

A víz koszos volt, a lábam felhorzsoltam a gátmászás közben, mert beszakadt alattam a hordalék. Horzsolt lábbal, lebarnult vállal, izzadó fejjel (hajam teli pókokkal és hálóval - az arachnofobiám csak még jobban felerősödött), vizesen és koszosan és büdösen másztunk ki a gátnál 4,5 óra evezés után a patakból. A cipőmet 3 napig száríthatom, tele ment a zoknim és bugyim is salakkal...A fenekem ma annyira fáj a fadeszkától, hogy alig bírok ülni, de a vállövemet is érzem, hogy igen, megvan! Ennyit az evezésről, bár csapatmunkának mindenképpen kiváló volt!

Néha kukacos, pedig kívülről szépnek látszik. Olyan, mint a rossz házasság. Senki nem beszél róla, titkolod, kívülről mindenki a világ legszebb párjának gondol Titeket, pedig belülről már rég rohad, csak magad előtt sem ismered el, mert ciki lehet bevallani, hogy valami nem oké. Pedig már régen érzed te magad is!

Idén rengeteg cseresznyét ettem, nem sok volt közte kukacos...sajnos ezt csak akkor látod, amikor már beleharaptál. A kukac ugyanis, mint megtudtam, a cseresznyével együtt növekszik, fejlődik. Hogy lesz-e kukac a szépen mosolygó cseresznyémben? Majd megpróbálok vigyázni rá, hogy ne másszon bele...

azaz fafűrészelési szakember - ez a pontos meghatározása. Sokáig fogalmam sem volt kit hívnak erre felé gatterosnak, bár elég sok olyan szó van, amit azelőtt még nem hallottam (a tájszólás rémes, a szavak végeit itt-ott elfelejtik kimondani, bár van, hogy az elejét: ementem a boltba...Kettős mássalhangzók használata rengeteg szónál...hüttő. Fujj, hát egész biztos, hogy a gyerekemet én fogom megtanítani beszélni...). A gatteros itt a faluban lakik, az a fickó, aki jön ki hozzánk néha fát aprítani, hogy a törmelékkel felszórjuk az erdei utakat. A gatterost nem tudom hogy hívják, de minimum 150 kiló és nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egész nap olajat cserélne traktorokban, közben pedig 1 hétig ugyan azt a ruhát hordaná. 50 körül lehet, hosszabb, csapzott haja van és sűrű borostája.

A gatteros egyben helyi időjós is! Félelmetes, micsoda pletykák és megfigyelések vannak erre felé. Ha kint áll a gatteros a háza előtt, akkor eső lesz. Ha a felesége áll kint, akkor jó idő. Ez a falubeli megfigyelés. És akármennyire is hihetetlen, de általában bejön. Minden reggel óvatosan fordulunk le a főútról a faluba vezető kis szakaszra, mert ott lakik "A gatteros" és reménykedve lessük, kint áll-e vagy sem. Tegnap a feleségével együtt álltak a ház előtt, ilyen azelőtt még sosem volt, esett is éjjel a hosszú nyári nap után!