megöli a szerelmet...vajon tényleg igaz lehet? Sajnos iszonyúan féltékeny vagyok, erre nevelt az élet és a természet...Eddig 3 komolyabb számba menő kapcsolatom volt életemben tinédzser korom óta, mind a három félelmetes felismeréssel ért véget: az addigi életem párját más nő (lány) karjaiban találtam meg és nem voltam rá felkészülve. Nos, miután ezekből újra felépítettem a lelkem, nekivágtam mindig a következő nagy szerelemnek, de mindig és mindig pofára estem és egyre nehezebben sikerült bizalmat szavaznom a másik nem képviselőinek. Szegény férjem issza most ennek a levét, mert minden apró dolog gyanús. Csetelés, levelezés, telefon, halk beszéd, később jön haza, korábban megy el...minden gyanússá teszi, néha már én magam is úgy érzem üldözési mániám van. Persze ez őt halálosan idegesíti, mondván "ne tegyem őt egy kalap alá balfaszokkal", akik átvertek. Persze, ő más, azért ő a férjem...de akkor is, a többi is más volt először. Lehet én vagyok a naív, de mindenkiről a jót feltételezem és jégverésként ér néha a felismerés, hogy emberek vagyunk és hibázunk, sőt, vannak rossz emberek is. Vajon mikorra fogom kinőni ezt, mikor fog teljesen elmúlni a gyanakvás, a féltékenység, mikorra hegednek össze teljesen a sebek és simulnak annyira el a szívemen, hogy a múlt árnyai soha ne kísértsenek?