Tegnap kezdődött a havazás, de még most is esik, mintha nem is akarna elállni. Ekkora havat talán 3 vagy 4 éve láttam utoljára, amikor emlékszem, a munkahelyemen még a sátor tetejéről is lapátoltuk le a kollégákkal a havat. Attól féltünk, beszakad a hó súlya alatt a ponyva. Lapátolás, kaszkadőrmutatványok és forró tea, illetve hevederek és egyéb biztonsági felszerelések között telt a délelőtt, a ponyva megmenekült. Ma ugyan ilyen a helyzet.

Reggel fél 6-kor indultam dolgozni, kicsit korábban lementem autót takarítani, hogy időben beérjek dolgozni. Az első probléma az volt, hogy még a járda sem volt ilyen korán letakarítva, úgyhogy mire elértem a parkolóig, addigra már a cipőm is majdnem átázott. Boka fölé ért a friss hó. Gázoltam a hóban, hopp, második probléma: melyik az én autóm? A nagy hókupacok alatt nehezen találtam meg a kocsit, még szerencse, hogy este felhajtottam az ablaktörlőket, így könnyebben megismertem a kis Buborékot. Letakarítani azért sem volt egyszerű, mert 15 centi friss hóban gázolni közben, szélfújásban, ide-oda szakadó hóban ácsorogni és közben lefagyatni a kezem...gáz. Az ajtó kinyitásával is akadtak problémáim. A szélvédőre fagytól megóvó fóliát tettem, hogy megkönnyítsem a helyzetem a reggeli induláskor. Hát nem könnyítettem meg...mivel az ajtókat nem tudtam kinyitni, így még le se tudtam venni a fóliát...(amin 15 centi hótakaró volt...). Egy laza 20 perces szabadban töltött testedzés után felmelegedett úgy az autó (és én is), hogy végre le tudtam venni a fóliát, kinyílt az ajtó. Elindultam, a városban még sehol nem tolták el a havat az utakról, a járdák is havasak voltak, jobb híján a kamikaze bicajosok és a gyalogosok is az autók nyomvonalában közlekednek, így aztán igencsak nehézkes a haladás az utakon. Legjobb lenne egy sítalp a kocsikra, eléjük be lehetne kötni egy-két lovat...persze a Mikulás szánjára még nem tettem szert.

Bentről egyébként kellemes a havazás. Szép fehér minden, csak a fekete rigó marad feketének - ahogy kedvelt versem is mondja. Öröm az ürömben: szép hópihés képeket makróztam!

Mottó: Esik a hav, én téged lav. :)

A legújabb újdonság körülöttem a gél lakk. Karácsonyra a tesóm kapott tőlem egy gél lakk készletet, mellyel egyből az én körmeimet is vadi újjá varázsolta. Ferrari piros - illett az új Ferraris táskámhoz is. Aztán 2 hét múlva thermo zselé lett a körmömön, a hőmérséklet hatására színét változtatja. Azta, micsoda csoda egy olyan embernek, aki nem tud ellenállni a lakkok tengerének és imádja a szép körmöket!

Magamnak is beszereztem egy készletet azóta, így most már rajtam a sor, mit valósítok meg a kívánságaim közül és mit nem. Egyelőre még csak két színnel dolgozom, de majd bővítem a palettát...Türelemjáték és kézügyesség kérdése, az biztos (főleg a leszedés...), de a végeredmény szép. Kár, hogy a körmöm annyira gyorsan nő, hogy 2 hét alatt muszáj újrafestenem, de ennyi fáradozást megér.

1 hónap teljes elcsendesülés és behavazódás után újra munkába álltam tegnap. Még elég keményen bele kell rázódnom a 8 órás munkarendbe, úgy érzem. A reggeli felkelés az rettenetes, az egész napos egy helyben ülés az irodában szintén elviselhetetlen a hátsó fertályam számára...zsibbad, ég, eltompul. Mint ahogyan az agyam is egész napos munkaidőben. Őszintén? El tudnék még viselni 1-2 szabad hónapot otthon, csendben, főzéssel és egyéb háztartási dolgok elvégzésével, olvasással, zenehallgatással és édes semmittevéssel. Elég kreatív vagyok, így az idő eltöltésével nem lenne gondom. De mivel a decemberem a főállásom leállása alatt is munkával telt - hiszen a mellékállásomban helyettesítettem - így kipihent sem vagyok és 100%-osan elégedett sem a leállás idejével. Persze én csesztem el, lehettem volna önzőbb és nem kellett volna annyit dolgoznom másodállásban...de mindennek megvan a maga ideje és helye, az egyik január elsejei fogadalmam szerint idén sokkal önzőbb leszek és több időt töltök magammal, magamért (kevesebb plusz munka, biztosan kifizetődőbb lesz az egészségem és a kipihentségem számára).

szilveszterkor végül négy helyen is voltunk "bulizni". Egyik kedves barátunk családjánál pálinkáztunk, majd pezsgőztünk és sokat nevettünk. Aztán anyósomékkal is koccintottunk, majd a fő térre vettük az irányt. Meghallgattuk a polgármesteri köszöntőt és megnéztük a tűzijátékot is. Végül egy kiskocsmában múlattuk az időt barátainkkal. Aztán otthon is koccintottunk kettesben és filmet is néztünk...hááát, olyan ötig bírtuk szusszal, végül aludtunk egy nagyot.

Az évet egy hét teljes ellazulással, szabadsággal töltöttük. Wellnesspihenés és családi látogatás a szülőknél a jó levegőn, a Mátrában. Kipihentük magunkat reggel, délben és este is, lazultunk a gyógyvízben és élveztük a remek gasztronómiát ötcsillagos kiszolgálással és ételekkel. Szarvascomb erdei gombaraguval, lazacpástétom, narancsos sütőtökkrém leves...hát, degeszre ettük magunkat és utána nagyokat aludtunk. Így jó az évet kezdeni, kipihenten, a szeretteink körében. Otthon is ötcsillagos kényeztetésben és all inclusive ellátásban volt részünk, sokat beszélgettünk, pihentünk tovább, iszogattunk, tvztünk, ettünk, jókat mulattunk. Megnyílt otthon a manikűr szalon is a gél lakkozás rejtelmeivel, és kipróbáltunk egy hőmérsékletre színét változtató körömlakkot is, amin még ma is elcsodálkozom. Gyermeki énem sajnálta, hogy haza kellett jönnünk otthonról, de ez az élet rendje, vége a szabadságnak és megint vissza kell zökkennünk a dolgos mindennapokba.

mit csináljunk? De komolyan? Ez a bulizzunk, táncoljunk nekem kötelező jelleggel nem jön be. Ez van, kinőttem már a táncparkettről a 16 évesek közül, akik bizony átisszák/bulizzák/éneklik/táncolják magukat a jövő évbe, nincs ezen mit szépíteni. Otthon, a meghitt légkörömben egy jó film és társ mellett elborozgatva vagy pezsgőzgetve, virslit majszolva és lencsét vacsorázva és reggelizve jól elleszünk mi így is. A bulizást idén kihagyom...csak lájtosan, otthon, majd egy nagy éjféli sétával megünnepeljük az előző együtt töltött évet is és örülünk majd együtt egymásnak. Nekem már ez is elég.

az az érzés, mikor úgy érzed, hogy elengedheted a mindennapok gondjait, amikor nem számít az, hogy mennyit dolgoztál és mennyire vagy fáradt, mert azokkal vagy, akiket szeretsz és akik megnyugtatnak, akik jelenléte gyógyító elixírként hat szervezetedre. Ezt éreztem karácsonykor is, amikor a családom körében lehettem. Feleségként meg kell hozni sok-sok kompromisszumot. A szenteste csak a mienk, kettőnké, a kis családunké. Másnap már jönnek a szülők, tesók, keresztgyerekek, nagyszülők, unokatesók. Szenteste közös főzés-sütés és elkészülés után elfogyasztottuk az ünneplőbe öltöztetett vacsoránkat a szépen feldíszített fánk mellett, az új étkezőnkben. Borozgattunk, beszélgettünk, csodáltuk a fát. Ajándékot bontottunk, apróságokat, meglepetéseket találtunk a fa alatt, együtt örültünk, fotózgattunk, próbálgattunk. Reggel pedig indult a látogatás, elmentünk anyósomékhoz ebédre (ahol 16!!!! féle sütemény volt - ezt nem értettem eddig sem és most sem értem minek kell ennyifélét csinálni, az esküvőn is a legfontosabb számára a sütikérdés volt. Máig nem jöttem rá mi ez a nagy felhajtás a sütemények körül, mert megértem, ha valaki édesszájú és szeretik a jó sütiket, de azért 16 félét mi a francnak kell csinálni??? Legyen akkor 4-5 féle és kész passz, mindenki akkor is nagyon elégedett lenne, így csak rájuk fog romlani a végén, mert ennyit senki az ég világon nem képes megenni, ráadásul gyomorrontást kapnak, meg előtte is csak napokig a sütéssel foglalkozik és dolgozik-dolgozik, felesleges időpazarlásnak és munkának tartom...), ahol ott volt az egész rokonság, szóval egy nagy kupacban mindenkivel találkozhattunk. Aztán irány a naaagy út haza, a Mátrába. Egész nap már ezt vártam izgatott szívvel, hogy végre hazamehessek, az én otthonomba, nem máséba. Ahol várnak, szeretnek és ahol szintén sok étel és süti várt (na azért nem 16..."csak" 4-5 féle, maradjuk a realitások talaján, kérem!). Sok-sok finomság, sok-sok fény, öröm, csillag, szeretet, ölelés és mosoly. Ebből töltekeztem pár napra, mert szilveszterkor újra útra kelünk, hogy rövid karácsonyi kettesben töltött wellnessezés után folytassuk a pihenést és töltekezést otthon.

Hogyan lehet úgy készülni nyugodtan a karácsonyra, hogy még szenteste napján is délig dolgozol hajnalos műszakkal? Hát nem valami hangulatos, az biztos. Az ajándékok nagy része már megvan, de még csomagolva nincsenek...talán majd holnap. Még pár képeslapot kellene készítenem (mert én idén kézzel készült képeslapot adok szeretteimnek), az talán majd ma délután. Közben baráti találkozók és céges évzáró bulik szinte minden este, másnap reggel pedig folytatódik a munka...A december az egyik leghúzósabb hónap, még mézeskalácsot sem volt időm idén sütni! Pedig a főállásomban leállás van, egy hónapos. A másodállásomban meg szabadságolások, így aztán nekem is ki kell vennem a részem a jóból. De én pozitív vagyok, legalább lesz karácsony után egy kis megtakarított plusz pénzem. Lehet figyelni a januári leárazásokat :)! Persze nyilván minden otthoni munka a nőkre hárul most is, pedig én nem is nagyon panaszkodhatok, kisférjem besegít ebbe-abba, ha kérem. De az oroszlánrésze ránk, nőkre hárul. Az ajándékok megvásárlása (és kitalálása), bevásárlás, menü kitalálása, takarítás, lakás díszbe öltöztetése. Fárasztó meló nőnek lenni...

a világvége. Elég elképzelhetetlennek tartom, hogy csak úgy, a minden nélkül vége legyen egy bolygónak. Ahhoz valami nagyon nagy dolognak kellene történnie. Mondjuk egy másik bolygóval kellene összeütköznie. Vagy nagyon hosszú idő alatt leépülhetne a civilizációnk és jégkorszak kezdődhetne a globális felmelegedés kapcsán, esetleg árvíz és egyéb, filmekből jól ismert katasztrófák után az emberiség elpusztulhatna. De nem egy adott dátumon, egy adott percben...Szerintem az ufok sem fognak eljönni értünk, szarnak ezek rá ott, a távoli kis életükben, hogy pont rólunk gondoskodjanak. A dinók nem fognak feltámadni és mamutok sem mászkálnak majd a panelek között...Legelképzelhetőbbnek az elmémben az időjárás megváltozásával kapcsolatos elméletek állnak...de talán ahhoz is még rengeteg időnek kell eltelnie, talán még az unokáink sem fogják látni. Egy napkitörés vagy egy globális áramszünet mondjuk biztosan jócskán megtizedelné a lakosságot 1-2 nap alatt...de a krach beüthetne a számítógépek által, amik szinte egész életünket irányítják. Lélegeztető gépek, életbentartó masinák a kórházakban...1 nap alatt elfogyna a pótáram a generátorokból. De a bankrendszer összeomlása is hozhatna egy kis lázadáshullámot: gondoljunk csak bele mi lenne, ha minden egyes fillérünket zárolnák a bankok! Egyből anarchiába csapna át az élet a világban és egy globális anarchia azért valljuk be, nem tenne jót a lakosságnak.

A legjobbat minden esetre akkor tesszük magunkkal - világvége ide vagy oda -, ha eldobjuk óránkat és függetlenedünk valamelyest az időtől, így nem élünk majd időhiányban. Sokat vagyunk magunkkal (mert akárki akármit is mond, a magunkra fordított idő is nagyon fontos) és szeretteinkkel és nyugalomban, feszültségek nélkül éljük mindennapjainkat.

A világvége arra is jó, hogy mindenkinek, aki tényleg fontos, elmondhassuk, mennyire szeretjük és fontos nekünk. Én nem vagyok ez a "szeretlek"-mondogatós típus, de azért tegnap megengedtem magamnak, hogy minden családtagomnak elmondjam, fontosak számomra. Nem mintha tartanék a világ végének eljövetelétől, de akkor is. Ez fontos. Évente legalább 1-2 alkalommal. Nehéz kimondani amúgy...legalábbis nekem az. Én inkább kimutatni szeretem a szeretetemet és a hálámat, mert a szavak elszállnak, meg ezek amúgy is csak szavak...Sokszor akár üres tartalommal is lehetnek, de amikor hallod a másik hangján, látod a csillogó szemén, hogy na, ez most nagyon is komoly, akkor a szavak is megmozgathatnak egész hegyeket legbelül.

Már ma reggelre kikerültek a karácsonyfagyűjtő konténerek a lakókörzetekbe. Miért? Vajon tényleg jön a világvége és előre gondolkodtak? Vagy leállázs lesz a boxkihelyező részlegen karácsony után? Vagy csak gondolták, háta valaki már 4-5 nappal szenteste előtt megunta a potyadozó fenyőt, hátha ki akarja dobni? ... Jönakarácsony!

imádok főzni. Főzéssel kapcsolatos blogokat olvasni, tippeket ellesni másoktól, új recepteket kipróbálni, tesztelgetni és Jamie Olivert nézni...Nincs mit tenni, bő szabadidőm eltöltése céljából fejlesztem főzőtudományom. Már a húslevesem is majdnem elég jó! Legutóbb csirkecombcsontból készítettem, mert épp az volt kéznél, no meg a lefilézett combokba se igen kellett a csirkepaprikásba. Mert azt is tudok én! Igazi kis házitündér leszek, attól félek...Egy valami aggaszt igazán: a sok mosatlan és felfordulás, amit a főzés okoz a konyhában, ami nagyjából 2 nm2. Mindenhol csak a szennyes edények, folyik a tejszín, hullik a padlóra a hagymahéj, kikönnyezem a szemem is közben, teli a kuka (később már folyik ki a kuka tartalma, pedig még nem végeztem és ezt is beletömöm még itt!), már megint kikavartam a főzeléket a tűzhelyre, azt is moshatom le megint. Aztán lassan minden a helyére kerül: a levesem a fazékban vidáman forr, a tepsiben sül a hagymás-tejszínes csirkemell, a padló tiszta, a szemetes továbbra is tele, a körömlakk pedig újra felkerült mosogatásban elszenvedett harci sérülései után méltó helyére: a körmeimre. Hát igen, ez háziasszonynak még erre is gondolnia kell...a lepattogzott körömlakkokra...

És ami a legbosszantóbb: a főzésre fordított idő 1/10-e alatt fogy el a készített menü. Bár egyben ez a legjobb is az egészben! Minél nagyobb a hányados, annál finomabb a menü (vagy annál éhesebb a férjed).

újdonság az életemben egy tablet. Nemrég újítottuk be kisférjemmel. Most teszt fázisában vagyunk vele, de igazából nem egy rossz dolog...sokáig bírja az akksi, kis helyen is elfér és könnyen "letehetem" asztalra az olvasnivalómat. Nem rossz rajta olvasni könyveket sem, már teszteltem 300 oldalon egy új bestsellerrel. A szemem sem fájdult meg tőle, a fejem sem. Gyorsan reagál a helyzetekre. Ha netezgetni, levelezni, képeket nézegetni, jegyzetelni és olvasgatni akar valaki a gépjén, akkor tökéletesen megfelelhet az igényeinek egy olcsóbb kiadású táblagép is. Nekünk legalábbis tökéletesen megfelel.

bevásárlások, körömlakkok, arcpakolás, hajpakolás, csacsogás-csacsogás, teázás, forralt borozás, pizzázás...és persze szeretet. Ebben volt részem a napokban a nagy Budapesten a tesómnál. 2 nap alatt bejártunk a város majd minden DDA-ját, diszkontját, rossmannját és turkálóját. Vásároltunk, olcsóságokat kerestünk, körömlakkokat kutattunk, felpróbáltunk minden lehetséges és tetsző ruhadarabot a turikban és a naaagy vásárban is fagyoskodtunk a -10 fokban. Olyan szép volt minden, kivilágítás, hangulat és fények, illatok. Beszívtam jó mélyen Budapest illatát és persze a tesómét is, jól elraktároztam, hogy elég legyen karácsonyig.

A vonaton is régen utaztam már...meglepődtem, hogy az IC megállt Répcelakon és azon is, milyen drága a jegy. Meg azon is, hogy részeg embereket, akik Németországba igyekeznek jegy nélkül, nem szállítanak le a vonatról és a mákosok egészen Szombathelyig, vagy még tovább jutnak tervük megvalósításában...érdekes. Legközelebb majd én se veszek jegyet...azért mégis 5000,-, aztán kíváncsi vagyok eljutok-e Csornáig...

Leállás van a cégben! Egy hónapos. Már mindenki nagyon várta, hogy a nyakába szakadjon a tél, de leginkább nem is a telet, hanem a szabadságot, a szabadidőt vártam. Annyi szabad időt, amennyit el sem tudok tölteni! Ma megkezdtem jól megérdemelt téli mackópihenésem, vele együtt megjött a hó és a fagy is...reggelre 5-8 centi friss hó hullott. Élvezném is, ha nem lenne -5 fok, de így inkább csak dideregtem kint. A szabadságot egy reggeli korán keléssel és rövid munkával indítottam, majd könyvvásárlásba csaptam át és gyümölcsökből-zöldségekből is bevásároltam. Főztem-olvastam-takarítottam-mosogattam és aludtam egyet délután. Annyira jó szabadnak lenni és pihenni, úgy eltölteni az időt, ahogyan nekem tetszik! Szeretem, ezt vártam már régóta. Elfáradtam...de most kipihenem magam és a nyár minden fáradalma kiszáll belőlem...majd 1 hónap múlva, újult erővel, feltöltődve kezdődhet az új év!

Sopron - a kis utcák, körforgalmak (amik ki sem látszódnak a földből; látszik, Sopronban még a körforgalom is kicsi) és a családi házak városa. Panel alig, egy irányú utca annál több! Sok osztrákkal a határ közelsége miatt. És, ami a város nagyságát és fontosságát jelzi: van H&M! Kedves ismerősöm segítségével hamar végeztünk feladatunkkal, kicsit megismertük a várost (legalább is iskoláit), a látnivalókat (távolról) és a sok fizetős parkolót. A hangulat kisvárosi volt a nagy városban a szűk utcácskák és az alacsony házak miatt. Szerettem. Akár ide is elköltöznék...de a sorrend tovább is a következő: Gyár-Veszprém-Sopron.

15 perc - ennyi elég számomra ahhoz, hogy ébredéstől indulásra készen álljak. Már feltéve, ha nem csörög reggel a telefon és elalszom és muszáj helyzet áll elő...akkor bármire képes vagyok, smink-haj-outfit - semmi nem marad el és még így is negyed óra alatt elkészülök menetre készen! Ez az idő más esetekben arra elég, hogy egyáltalán mutassak némi hajlandóságot arra, hogy kikeljek a jó meleg ágyból...De néha a szükség rákényszerít minket vad dolgokra. Ezt a mai reggelen le is teszteltem és még így is beértem 8-ra dolgozni, a többiek előtt, 7:27-es keléssel és utazással!

PS: jól sötétít a vadiúj redőny...még a reggelt sem vettem észre. Hozzáteszem, rohadt sötét van nap közben is...

vagy disznóölés vagy disznótor...ki hogy mondja, bár errefelé leginkább csak ölés (bár én inkább a vágásra szavazok). Most, szakítva a hagyományokkal, nem mentem át a fiúkkal a disznóért, nem hallgattam végig, ahol belehasít az éjszakába a visítás. Nem néztem, hogyan keverik be sóval a vért perceken át, nem kellett tartani a tálat, nem kellett adni a kést, nem hallottam, amikor fejbe lövik kábító valamivel...stb. Ezt most kihagytam. Őszintén szólva eddig is csak a kíváncsiságom hajtott, egyszer minden érdekes lehet. Most nem volt az, meg amúgy is voltak nálam tudálékosabb, kezüket örömmel bemocskoló, vérben szívesen fürdő vállalkozók ezekre a feladatokra. Halleluja.

Az idei évben a családi nagy összejövetelen inkább a női szekcióba épültem be, segítettem a konyhában, főztem, pakoltam, terítettem és elláttam a kint dolgozókat friss, meleg teával, reggelivel és ebéddel, dokumentáltam az eseményeket fotókkal és szórakoztattam a gyerekeket. Kötöztem hurkát, bár mintha eddig szűz-kötöző lettem volna, úgy bántak velem...nem valami nagy cucc rohadt erősen megkötni két madzagot, hát nekem sikerült, még meg is dicsértek. A kézügyességem jó. Pálinka nem maradt ki a napból és a családi morgások sem, néha kissé feszült hangulatot éreztem, no akkor arrébb mentem, annyira még nem vagyok beépülve a családba, hogy ezeknél ne érezzem kínosan magam. Hús az lett dögivel, azért 170 kiló mégiscsak 170 kiló. Kidobni nem kellett egy grammot se, minden egyes centije felhasználásra került, a fülének és a szemének a kiskutyák nagyon örültek az udvaron. Bőréből lesz majd kocsonya, lábából körömpörkölt, apró husikból pörkölt, karaj, tarja, comb, sonka, szalonna, tepertő, zsír...volt itt minden. Szakszerű boncolás után a biológia órán hallottakat is átismételtük a gyerekekkel. Este kifeküdtem...fárasztó dolog ez a disznóvágás a magamfajta városi irodapatkánynak...

Karácsonyra (elő-karácsonyra) megleptem magam a spórolt pénzemből egy makro objektívvel. Amit már most imádok! Annyira szép képeket csinál, szépek a színei jóóóó közel lehet vele menni és az egészen apró részletekbe belemerülni. Mint egy egérbajusz. Szeretek felfedezni, elindulni és megnézni mi hogyan van, egészen mikroszkópikus távlatokban gondolkozni. Elcsodálkozni azon, milyen parányi dolgok léteznek a világon és milyen csodálatosan szépek, színesek! Újra gyermeknek érzem magam, felfedezem a világot!

Móváron még sosem jártam ezelőtt. Talán egyszer, régen, de már nem emlékeztem rá. Ma megnéztem szinte minden apró szegletét. Tetszett, amit láttam. A vár körüli rész és a kis kertes-parkos rész is mind kellően a nyugatot idézte számomra. A belvárosban sok apró utca volt, el lehetett autóval keveredni rendesen, a park körül is sok volt az egyirányú utca és útfelújítási munkák miatt több helyen le volt zárva egy-egy rész. De az épületek, az egyetemi rész és a kis tó, a hangulatos kis Lajták megkapóak voltak. Csak a sok kamion és átvonuló forgalom, csak az ne lenne...

Csorna? Na oda sose költöznék...bűzös és koszos ipari város sok-sok szegény emberrel, rengeteg átvonuló autós forgalommal, hatalmas torlódásokkal (hogyan nem készítettek még mindig egy elkerülőt a város köré, azt nem értem). A vasúti átjáró forgalmassága miatt mire oda jutok, hogy a dugóban rám kerül a sor, hogy átvághassak az átjárón utam folytatva, megint jön egy vonat. Szörnyű. Csornára biztosan nem költöznék...ott nincs semmi, ami nekem igazán tetszene. Csak az emlékek, azokra meg nem mindig emlékszem szívesen, sőt, inkább sehogyan.

Az ősz megállíthatatlanul tör előre...most talán kicsit enyhébben, de nyomában jó és jég. Ma még élvezhettük a színeket.

ma Győrben jártam...be kell vallanom, imádom ezt a várost! Szívesen odaköltöznék, ez az eddigi favorit a látottak-bejártak közül. Van légkör, van valami, ami megfog...hangulat. Sok ember színes kavalkádja, nagy, lüktető-lélegző egész. A belváros a kedvencem a sok apró kacskaringós utcával, a Duna parttal, a terekkel és a réginek tűnő, ám már rég felújított házakkal. Macskakő - mintha ez lenne a régiség fokmérője. Ahol van, az a város régi. Ahol nincs, az már nem is olyan jó hely. Nyilván ebben a városban is vannak elhagyatott részek, én is jártam ilyen helyen is, néhol a gatyámban éreztem a vágható félelmemet, levegőt se nagyon mertem venni (illetve csak nagyon halkan) itt-ott.

Az első számú magyar városom: Győr. A második még mindig Veszprém...

Ezt éreztem, amikor ebben a hónapban is megjött a menzeszem...ürességet, legbelül. 3 hónapja hiába próbálkozunk összehozni egy pici életet, nem sikerül. Elkeseredtem, sírtam, dühös voltam és szomorú. Tudom, hogy ez még nem olyan nagyon sok idő, de nekem, egy maximalistának az...Nagyon-nagyon sok idő, hiszen mindennek elsőre sikerülnie kell. Lehet pont ezt akarja megtanítani nekem? Türelmet? Már többedjére nem jött össze és el elszomorít. Miért nem? Azt mondják, lazítsak, ne akarjam olyan görcsösen és ne gondoljak mindig csak erre, ne feszüljek rá. De mi a fenére gondoljak és mire vágyjak akkor, ha nem arra, amit jelen pillanatban talán a legjobban szeretnék? Nem tudok nem rá gondolni, hogy milyen szuper lenne kismamának lenni, babázni, gyereket nevelni és felnőttnek, igazi nőnek, anyának érezni magam. Erre vágyom, ezt szeretném. Megértem rá és kérem, kérek odafent mindenkit, segítsen...Karácsonyra ezt nem kérhetném? 

Zalaszentgrót, Hévíz, Keszthely és Nagykanizsa - jó nagy kört tettünk meg, egész nap utaztunk. Apró falvakban jártunk zalában. Kolléganőm egyre-másra felszisszent, micsoda gyönyörű helyek ezek a kihaltnak tűnő és ránézésre is iszonyatos szegénységben élő falvak. Sajnos nem egyezik az ízlésünk. Tájidegen fenyvesek és kikövezett utcák, macskakövek, kóbor kutyák, lovak és tehenek, sok legelő, őszülő - őszelő tájak, erdők. Hévíz csodálatos kis városka...a tavat ugyan még mindig csak képeken láttam, de a város rendezett volt és szép, egész sokan voltak, ahhoz képest, hogy nem nyári csúcsidőszakban mentünk. Kolléganőm szerint ez egy kisnyugdíjas hely, bár én szívesen kipróbálnám azt a természeti csodát...legyek aztán kisnyugdíjasnak titulálva vagy sem. Keszthelyen szerencsére az egész belváros le van zárva felújítás miatt, így elég nehézkes a közlekedés. Sokat sétáltunk, parkolni ingyen szinte sehol nem lehet. Az iskolák eldugottak. Nagykanizsa azonban sokkal rosszabb, minden felé egyirányú közlekedés, utcatáblák luxus, nehezen megközelíthető arrafelé nem járatos embernek minden. Iskolák eldugva, körforgalom és jobbkezes kereszteződések tarkítják a közlekedést. A belvárosban sehol nem jelzi semmi, merre lehet Zalaegerszeg vagy más nagyobb város, mint célpont, a kifelé kívánkozóknak. Így végül Budapest felé indultunk, jobb alternatívát nem találva. Ránk sötétedett és igazából rohadtul nem Pest felé kellett volna mennünk, így félúton Keszthely felé tartva Galamboknak hajtottunk és végül Zalakaroson sötétedett ránk. Onnan szinte végig csendben utaztunk hazáig. Elfáradtunk.

Eddigi favorit: Hévíz és Veszprém.

Karácsonyra hangolódva...