vagy disznóölés vagy disznótor...ki hogy mondja, bár errefelé leginkább csak ölés (bár én inkább a vágásra szavazok). Most, szakítva a hagyományokkal, nem mentem át a fiúkkal a disznóért, nem hallgattam végig, ahol belehasít az éjszakába a visítás. Nem néztem, hogyan keverik be sóval a vért perceken át, nem kellett tartani a tálat, nem kellett adni a kést, nem hallottam, amikor fejbe lövik kábító valamivel...stb. Ezt most kihagytam. Őszintén szólva eddig is csak a kíváncsiságom hajtott, egyszer minden érdekes lehet. Most nem volt az, meg amúgy is voltak nálam tudálékosabb, kezüket örömmel bemocskoló, vérben szívesen fürdő vállalkozók ezekre a feladatokra. Halleluja.

Az idei évben a családi nagy összejövetelen inkább a női szekcióba épültem be, segítettem a konyhában, főztem, pakoltam, terítettem és elláttam a kint dolgozókat friss, meleg teával, reggelivel és ebéddel, dokumentáltam az eseményeket fotókkal és szórakoztattam a gyerekeket. Kötöztem hurkát, bár mintha eddig szűz-kötöző lettem volna, úgy bántak velem...nem valami nagy cucc rohadt erősen megkötni két madzagot, hát nekem sikerült, még meg is dicsértek. A kézügyességem jó. Pálinka nem maradt ki a napból és a családi morgások sem, néha kissé feszült hangulatot éreztem, no akkor arrébb mentem, annyira még nem vagyok beépülve a családba, hogy ezeknél ne érezzem kínosan magam. Hús az lett dögivel, azért 170 kiló mégiscsak 170 kiló. Kidobni nem kellett egy grammot se, minden egyes centije felhasználásra került, a fülének és a szemének a kiskutyák nagyon örültek az udvaron. Bőréből lesz majd kocsonya, lábából körömpörkölt, apró husikból pörkölt, karaj, tarja, comb, sonka, szalonna, tepertő, zsír...volt itt minden. Szakszerű boncolás után a biológia órán hallottakat is átismételtük a gyerekekkel. Este kifeküdtem...fárasztó dolog ez a disznóvágás a magamfajta városi irodapatkánynak...