Már majdnem fél éve tart a diéta/mozgás/vitamin hármas (ja és persze a lelki pillér) az életemben. Az IR és a pajzsmirigy kiderülése után egyből szigorúan nekiálltam ezeknek a dolgoknak, teljes életmódváltás. Már ha csinál az ember valamit, csinálja normálisan nem? Erről olvashattatok az oldalamon korábban is. Meglett hamar az eredménye a váltásnak, az IR értékeim a felére csökkentek és bár még mindig nem tökéletesek, azért már egész jónak mondhatók, így gyógyszert nem kaptam rá, csak tartom a diétát (szigorú számolgatás nélkül) és mozgok (amennyi az időmbe, kedvembe belefér). A vitaminok is egész sokat segítettek, én magam sem gondoltam volna. Szedek melatonint, D3 vitamint, szelént, barátcserjét és folsav-inozit keveréket. A tüszőim szépen érnek, hónapról-hónapra a jobb petefészkemen (nem tudni, a ballal mi történt, csak lazsálgat). Ennek ellenére nincs eredmény, így az orvos tanácsára ebben a hónapban belevágtunk az inszeminációs programba első körben. A dokim szerint már ennek segítenie kell, bár a statisztikák azt mondják nem sokkal ér többet, mint egy sima szeretkezés otthon, mindenféle műszerek és orvosok nélkül. Nos, mivel már lassan 4 éve próbálkozunk, nyilván ismerem a testem, tudom, mikor van peteérésem, mikor a legcélszerűbb együtt lennünk. Gyertyaállás, fekvés, pihenés...ezeken már rég túl vagyunk.

Az inszemináció kezdődik a peteérés figyeléssel, nekem épp időben kapták el a 11. napon a tüszőmet, majd rohantunk a patikába kiváltani a tüszőrepesztő szurit (ami egyáltalán nem olcsó mulatság, 7000,- forintot fizettünk érte, de még így is szerencsénk volt, mert általában nem tartanak ilyet a patikák, rendelésre hozzák. Ráadásul ügyeletes patikában váltottuk ki, dupla szerencse, hogy volt). Ez úgy néz ki, mint az inzulinos tollak, vékonyka tűvel, benne a hatóanyaggal. Még életemben nem láttam ilyet, bementünk a kórházba, hogy valaki beadja nekem (ha lesz legközelebb, beadom magamnak, mert amit a kórházban műveltek, az vicc: "mi ilyet nem adhatunk be, menjen máshova, menjen a másodikra, menjen az ügyeletre, menjen a háziorvoshoz"...stb. 1 percet vett igénybe, egy gyakorlott kéznek még kevesebbet.). Kértünk steril dobozkát is az anyaghoz, mert a gyógyszertárban azt sem tartanak, bár mint kiderült, nem szükséges sterilnek lennie, elég a kis krémes tégelyke, amit 30 forintért kaptunk a gyógyszertárban is. Szóval megvolt a szuri, megvolt a doboz, vártuk a másnapot. A főnökömet beavattam a történésekbe, mert az orvosom szigorú 2 napos fekvő pihenést írt elő, táppénzes papírt a kórházban nem adnak, a háziorvosnál pedig ezért nem akartam 2 órát ücsörögni a betegek között, így otthonról dolgozhattam. Persze ez munkahely függő, én irodai munkát végzek, így itthonról megoldható esetenként a munka, szerencsém is volt, a főnököm nagyon támogató ebben a kérdésben, tudja, milyen régóta várunk a babára. A magyar jog amúgy védi a reprodukciós eljárásban résztvevő nőket, így véleményem szerint célszerű a felettesünket beavatni, hiszen kirúgni nem rúghatnak, még ha csak egy hónapról van szó, mert egyből összejön. Elég sokat olvastam a témában, bár már régóta dolgozom a cégnél, nem félek a kirúgástól, mégis bennem volt a félsz, hogy mi van, ha nem sikerül elsőre és több hónapon át egy-egy hetet is hiányzom akár? Semmi, ha tudnak a munkahelyen arról, hogy ilyen eljáráson veszel részt, nem tehetik ki a szűröd. Ha megteszik, irány a munkaügyi bíróság (erről bővebben itt olvashattok: http://www.infertility.hu/torvszint.htm). Na vissza a témához...Másnap délben megjelentem a friss anyaggal (1 órásnál nem lehet régebbi), majd leszidtak, hogy miért csak úgy egy kis dobozban viszem oda, hát be kell csomagolni, melegen kell tartani (37 fokon), hogy ne hűljön ki. Sajnos ezt nekem senki nem mondta, de legalább tanultam valamit (tipp: kis gyógyszeres táskába - ha nincs ilyen, egy konyharuhába csavarjuk be a dobozt az anyaggal, majd meleg csapvizet engedjünk egy fél literes palackba és tegyük mellé. Akár a pulcsink alá is berakhatjuk a dobozt, így védve a kihűléstől.). Az anyag kezelése körülbelül 1 órát vett igénybe, ezt a nővérke elvégzi, ha jól tudom mikroszkópos vizsgálat után mindenféle dolgokat csinálnak vele és csak az "elit" marad a végső sűrítményben, nekünk 22 mio lett a vége, megdicsértek, milyen jó minőségű anyaggal érkeztem. A dokim próbált viccelődni: "sajnálom, gondolom kislány korában nem így tervezte a kisbabát." , "ha fáj, azonnal szóljon..." - én: "hát, azért egy szeretkezés jobb érzés" - erre a doki csak nevet, hogy hát azt elhiszi...a nővér meg a bajsza alatt: "akkor miért nem azt csinálja otthon a férjével?". Persze a dokinak se kellett több: "talán, ha 4 év alatt lett volna ennek eredménye, most nem itt feküdne a páciens...". Jesszusom, ezek az elejtett félmondatok, nem is tudják néha a beszólogatók, hova szúrnak és milyen mélyre...

Az eljárás maga nem tart tovább 10 percnél, abból 5 percig matat a lábad között az orvos + elő- és utókészület. Amikor mentem, nem volt a nőgyógyászaton szabad ágy és vizsgáló sem, így az ambulancia egyik helyiségében csinálták meg az inszemet. Bementem, deréktól lefelé levetkőztem, nővérke hozta egy fecskendőbe töltve a szuperjóminőségű anyagot, majd szokásos pózt felvettem a vizsgálóasztalon, kacsa be, katéter be, anyagot beengedték a katéterbe, így maradtam pár percig, míg tutira minden a helyére került, majd gyorsan átfeküdtem egy ágyra, fenék alá ékalakú párna és 1 óra pihenés. Az eljárás körülbelül olyan, mint egy rákszűréses vizsgálat, csak tovább tart picivel, nem fájdalmas, kibírható (a cél érdekében főleg), kicsi szúrást és feszülést éreztem, ennyi. 1 óra után hazavitt a férjem, otthon folytattam a semmittevést, olvastam, zenét hallgattam, kicsit dolgoztam az ágyban fekve. Vizualizáltam a megtermékenyítést és elképzeltem, hogy most osztódik és beágyazódik a pete, elképzeltem magam nagy pocakkal, milyen boldog leszek majd és mindenki örül, hogy érkezik az új családtag. Lehet, nevetségesnek tűnik, de talán segíthet (pszichológia szerint igen).

A következő 2 napban mindenki próbált a segítségemre lenni, nem kellett főznöm, mosogatnom, pakolnom, bevásárolnom, semmi ilyesmi házimunka alól kivontak engem, hogy fekhessek és sikeresebb lehessen a projekt. Otthonról dolgoztam. 2 nap múlva azonban újra megismételték az egész eljárást, biztos, ami biztos alapon, hátha nagyobb esélyjel sikert érünk el. A pici vérzéstől és görcsölgetéstől nem kell megijedni, állítólag normális.

Pénteken újra bementem a kórházba a melegen tartott friss anyaggal, a dokim nem volt ott, így egy épp aktuálisan ott tartózkodó fiatal doktornő (kissé mogorva és ijesztő külsővel) végezte el az inszemet. Elég sokat kellett várni, most lefektettek az osztályra egy ágyra, majd kérték, hogy papucsba és pihenős ruciba vágjam magam (nem vittem, ezt sem mondta senki...végül kaptam egy nem a méretem ruhát, de nem érdekelt, nem szépségversenyre mentem...). Feküdtem és olvastam, amíg rám nem került a sor, kb. 2 órát vártam. Ezalatt háromszor mentem el pisilni, már le is b@sztak,mit járkálok ennyit vécére...hát urambocsá, pisilnem hagy szabadjon már...utána 2 óráig úgysem mehetek ki. Sorry...hihetetlen néha a stílus, amit megengednek maguknak. Aztán végül én jöttem, ugyan az az eljárás, a nőci értette a dolgát, a hátrahajló méhemre azonban nem volt felkészülve és a méhszájam is zárva volt, így valami "csúnya" eszközzel el kellett tartania vagy kinyitnia a méhszájat, amíg felvezette a katétert. Na ez nem volt valami kellemes érzés, bár ezt mondták is előre (de egy vizsgálóban, ahol a leendő anyuka alapból összeszarta már magát és fél és stresszes, hogy lehet olyat mondani egy fogóra, hogy csúnya meg szúrós eszköz? ... ). Hamar megvoltunk, kitoltak ágyastól a kis kórházi szegletembe, ott átfeküdtem a 2 óra után rendkívül kényelmetlen ékalakú párnámra és kezdődhetett az immár 2 órányi pihenés. Olvastam tovább, hesszeltem, körülöttem zajlott az élet, próbáltam kizárni a "nyilvánosságot", hogy mindenihez érkezett valaki látogatóba, de az én férjem dolgozott, így nem tudott 6 órát távol lenni, örültem, hogy az oda-visszautat megoldotta. Gondoltam, nem ezen fog múlni...2 óra múlva hazamentem, majd pihentem, feküdtem tovább egész este, majd másnap is. Azért harmadnap már szinte könyörögtem férjnek, hogy "lééééccciiii legalább 10 percre menjünk le sétálni" és láss csodát, a tavaszi napsütésben szinte újjászülettem. A bezártság és a kényszerfekvés talán jobban megviselt ebben a pár napban. Persze a kérdések kergetőznek a fejemben: "vajon elsőre sikerül?", "mikor csináljak tesztet?", "mi lesz, ha mégsem sikerül és ezzel csak egy hosszú folyamat első állomása?" , "ugye nem lesz méhenkívüli terhesség?" ... stb. Igyekszem csak jó dolgokra gondolni és folyamatosan mantrázni és bevonzani a jót, a szépet, a kisbabánkat...

Folyt.köv...