Ez egy költői kérdés volt részemről...egész eddig (kicsit még most is) úgy éreztem/érzem, hogy én vagyok a hibás azért, amiért még nincsen babánk. A meddőség és a gyermektelenség (vagy bármi, ami után csak vágyakozik az ember, de ugyan mindent megtesz céljai elérése érdekében, mégsem valósul meg) egy nagyon szar dolog...A lelkünk felőrlődik benne egy idő után. Hogy kinek mikor, az egyénfüggő, de előbb-utóbb mindenki lelkileg összeomlik a nagy várakozásban. Én is. Egyszer fent, egyszer lent. Igazi lelki hullámvasút ez.

Én vagyok a hibás? Azt gondoltam igen, hiszen nekem működik alul a pajzsmirigyem, amit már kezelnek majdnem egy éve. És igen, mert nekem rosszak az inzulinértékeim, ami miatt nincsen normális peteérésem és nem erősödik megfelelően a méhnyálkahártyám. Ez utóbbi is kezelve van immár négy hónapja, hiszen folyamatosan diétázom és sportolok, mozgok, vitaminozok, hogy az értékeim helyre álljanak. Ha ez pipa, akkor a többit is hozza magával. Persze az ember minden tőle telhetőt megtesz, hogy minden rendben legyen és jöjjön a bébi, de valahogy legbelül mégis őrlődik és hibáztat. Talán ez normális is. A férjemmel is beszéltem erről legutóbb és elsírtam neki bánatomat és hogy én tehetek mindenről, mert az én testem nem működik normálisan...aztán megnyugtatott. Még sosem beszéltünk talán ilyen őszintén erről a témáról. Az ember valahogy nehezen kezd erről beszélni, inkább magában őrlődik. Erről semmit nem mondanak, senki nem beszél a lelki oldaláról, pedig személy szerint nekem szükségem lenne rá...De most erőt vettem magamon és elmondtam a gondolataimat és ő is elmondta az övét és annyira jó volt megbeszélni ki mit gondol erről az egész idegőrlő várakozásról. És ki a hibás? Megnyugtatott, hogy szerinte én mindent megteszek és becsületesen felülkerekedtem a lustaságomon és beneveztem magam a fitneszlédi versenyre is (haha). Diétázok, szedem a vitaminokat, mindent megteszek, amit csak kell és amit szinte erőn felül is néha lehetséges.

Voltam dokinál, aki megállapította, hogy az életmódváltás előtti énemhez képest most sokkal jobbak odabent a körülmények, érnek a szuper petéim (óriásiak állítólag) és szépen vastagszik a méhnyálkahártyám is, csak arra vár minden, hogy jöjjön a kis törpénk. De van itt egy kis bibi...kevés a sperma. Hoppsz! Egészen eddig önmarcangoltam a szar leleteim miatt, erre most kiderül, hogy mégsem elég az anyag? Akkor lehet, hogy máshol van a hiba? Ha van egyáltalán és ha lehet egyáltalán ilyet mondani és hibáztatni valakit ebben a helyzetben. Biztosan lehetne. Csak nem szabad...akkor jönne el a totális összeomlás és a bizalom, a szeretet, az összetartozás és a szerelem vége. Egyek vagyunk, együtt csináljuk, együtt örülünk majd, amikor két csík lesz a teszten akárhogy is alakul a jövő. De 2016 a mi évünk lesz, mantrázom, mantrázom, fontos a pozitív megerősítés. Legalább ennyit tegyek már meg a lelkemért.