Egyszer fent, egyszer lent...ilyenek a mindennapjaim. Van, amikor eszembe jut és hiányzik a régi kollektíva, a barátok, ismerősök, kollégák mellőlem. Van, amikor lubickolok az új szerepemben. Egy valamiben viszont óriási a különbség, nem érzem életem értelmének, önmegvalósításom céljának jelen állapotomat, "csak" egy munkahelynek. Ez itt nem a családom, nem érdeklem őket, nem aggódnak értem, nem érdeklődnek utánam, nem kíváncsiak rám. Őszintén bevallom, én is örülök, amikor hazamehetek a nap végén és utána nem is gondolok rá. Eddig én nem így éltem...talán türelmesebbnek kellene önmagamhoz lennem és elfogadni a más állapotot és a váltást, hisz én magam akartam mást, kiszabadulni és máshol szerencsét próbálni. Lehet, hogy idővel változni fog majd minden körülöttem és lesznek itt is barátaim...ha akarom majd egyáltalán, hogy legyen. Hiszen ez csak egy munkahely, nem életem értelme...arra ott a családom és a barátaim.