Mindig is vágytam barátnőkre, amolyan igazi csajos dumálásokra, amikor kibeszéljük a pasikat, jókat röhögünk, kávézgatunk, borozgatunk, hülyéskedünk és mindenféle kis apró titkot osztunk meg egymással. Csak mi, lányok. Nekem sosem voltak igazi lány barátaim (mint amilyenekről fent írtam), ez kimaradt az életemből, a fiúkkal általában jobban kijöttem, hamarabb barátkoztam. Az utóbbi 1-2 évben viszont azt vettem észre, fordult a kocka, talán én is változtam, nőiesedtem és most értem el igazán oda, hogy én magam is igazán vágyjak a hozzám hasonló nők, lányok társaságára. Meg is kaptam ezt a kis közösséget az életembe pár cserfes, kedves, segítőkész lánnyal. Olyan ez a maroknyi csajszi, mint amikről a könyvekben olvasunk. Az egyik feledékeny és mindig elkésik, a másik soha semmit nem felejt el, lehet rá számítani, a harmadik mindig törődik velem, sokszor beszélünk, tanácsot kér, a negyedik pedig még csak nemrég csatlakozott a szívemben a kis csapatomhoz. Szeretem ezeket a lányokat, olyan jó, hogy most nekem is vannak igazi lánybarátaim, akikkel elvagyok, csacsogok, segítenek, bátorítanak, meghallgatnak, röhögnek, őszinték és vidámak. Persze tudom, minden mindig változik...ha most tartanám a lánybúcsúm, őket is meghívnám. 5 évvel ezelőtt közülük csak kettő volt jelen, most másik kettő csatlakozna és azt hiszem a jelenvoltak közül 2-3 nem jelenne meg, mert van, akikkel már nem is beszélek azóta. Fura az élet, folyton változnak benne a mellékszereplők, de azt érzem, most már a saját utamon vagyok, jó úton járok.