Színházban voltunk a minap, egy jópofa, vidám zenés darabot néztünk meg, aminek a végkifejletében világossá vált, hogy a jófiúknak néha zavart a tekintetük és már előre lehet látni a viselkedésükön, hogy vagy mi fogunk megőrülni tőlük rövid időn belül, vagy ők kattannak be teljesen és veszítik el józan ítélőképességüket.

Hazafelé menet ez járt a fejemben, hogy bizony az én férjem is olyan jófiús na...nincsenek furcsa félrebeszélései, nem kamuzgat, nem jár el otthonról gyanúsan, dolgozik és még cuki is. Szóval ez azért már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Hát nem hiszem...szerintem léteznek, igenis léteznek normális fickók...csak nehéz őket megtalálni.

Talán nem is léteznek igazi jófiúk. Amiket a filmek elején látunk és a végén mégis előjön belőlük a thrillerekben a gyilkos meg akik skizók és titokban a másik életüket is élik...Meg a talpig úriemberek, akik otthon verik a feleségüket. Meg a látszólag kedves, mindent megtesz a családjáért apa, aki csalja a feleségét. Igen, vannak ellenpéldák, de - lehet, hogy én élek rózsaszín ködfelhőben és nagyon naiv vagyok - vannak normális férfiak, akiknek ha vannak is apró hibáik, attól még jó emberek, jó férjek, gondoskodó apák és szerető szeretők.