Eldöntöttem, hogy erről is írni fogok, mert muszáj róla beszélnem, eljutottam idáig, hogy nem bírom tovább magamban tartani, ki kell írnom a gondolataimat...

Szóval azért szögezzük le, nem vagyunk meddők. De valahogy mégis azok vagyunk, mert 2,5 éve próbálkozunk egy kis csöppség összehozásával és valamiért nem sikerül. Az orvosi etikett szerint 1 év próbálkozás után szokás meddőnek nyilvánítani a párokat. Az már rég letelt. Az első hónapok után teljes kétségbeesés és pánik volt rajtam; ez miért nem sikerül? Nekem? Aki mindenben maximalista és kitartással, kemény munkával bármit elért eddig az életben? Egy ilyen könnyűnek tűnő dolog nem sikerül? Hogy lehet ez? Na, eltelik egy év, aztán azt gondoltam, hogy totális csőd vagyok, másoknak csak úgy potyognak a gyerekek, egyik a másik után. Kismamára sem bírtam nézni, a kisbabákat pedig kerültem, mert elfogott a rémület, hogy mi van, ha nekem ez sosem adatik meg? Aztán eltelt még fél év, a nőgyógyász pár fontosabb vizsgálat után mindkettőnket megnyugtatott, senkinek semmi baja, totál egészségesek vagyunk, csak kicsit még várni kell. Nem javasolta a lombik programot, mert fiatalok vagyunk és majd jön...Kicsit megnyugodtunk, okés, semmi gond, elengedjük a dolgokat, kirándulunk, utazunk, nyaralunk, bicajozunk, vacsizunk, együtt vagyunk, élvezzük egymást és az életet, kicsit lazábbra vettük a babatervezést. De további idő telt el és még mindig nem jött semmi változás. Aztán egyszer csak késett...és mivel azt mondják, egy nő megérzi, reménykedni kezdtem, máshogy éreztem magam, mind addig. Magyarázatot nem tudok adni erre, csak valami más volt...még beszéltünk is a kis jövevényhez, elmondtuk neki, mennyire várjuk és maradjon velünk, mert nagyon jó helye lesz nálunk és nagyon fogjuk szeretni...Elmentem nőgyógyászhoz a szokásos évi/félévi rutinra, rákszűrés és miegymás. Amit megállapított, ahhoz nem kell orvosnak lenni: vagy meg fog jönni napokon belül, vagy terhes vagyok, mert szépen meg van vastagodva a méhnyálkahártya. Köszike, ezt eddig is tudtam. Nos, megállapodtunk A és B tervben; vagy baba lesz és megállapítja a terhességet, vagy elmegyünk további, komolyabb vizsgálatokra. Totál be voltam sózva az A tervtől és ehhez tartottam magam, gondoltam, bevonzom majd a jót. Hát, nem így lett, sajnos megint megjött és azt hiszem most jutottam el abba a fázisba, hogy reménytelennek látom az egész dolgot...Sírtam, sírtunk együtt, mindketten hittünk benne, hogy ez sikerülhet és mint a mesében, csak úgy jön majd és egyszer csak megjelenik a két mágikus csík és a meglepetéstől egymás nyakában zokogunk a férjemmel. De már nem vagyok annyira elzárkózó a lombikkal, mint eddig, mert bár továbbra sem tudja senki miért nem jön, mert semmi oka, valamiért mégsem jön. Persze próbálkozunk tovább és pár vizsgálattól semmi bajunk nem lesz, de azért mégis, annyira jó lenne, ha csak úgy jönne. Továbbra sem adtam fel a reményt, csak valahogy úgy érzem elérhetetlen távolságra van tőlünk a kis porontyunk. A fejleményekről persze beszámolok majd, mert tudom, sokan járnak a mi cipőnkben. Ha bárkinek van ötlete, javaslata, gondolata, pozitív visszajelzése, nagyon szívesen fogadom. A károgókra és a lehúzókra nem vagyok kíváncsi, nem erre van most szükségünk, hanem biztatásra, egyetértésre, jó ötletekre...Írni fogok az általunk kipróbált ötletekről is hamarosan, egy következő posztban. Nálunk ugyan nem váltak be, de hátha valakinek jók lesznek :).