...és fogalmam sincs mit tehetnék, mit kell ilyenkor mondani, csinálni, érezni. Félek és féltem őt is, bár ő nagyon bátor és nem tudom, honnan van ennyi ereje. Egy halálos kór támadta meg szervezetét, holott még 30 sincs, bár tudom, a betegség nem válogat, de akkor is igazságtalannak tartom. 1 éve kezdődött, majd sokáig tartott a gyógyulás, kezelések, műtét és felépülés. Annyira erős, mintha nem is látszódna rajta, hogy beteg, semmi jele annak, hogy gyenge lenne, elkeseredne. Csodálom Őt. Most azonban a féléves rutin ellenőrzésén újra találtak nála rákos sejteket, így kezdődik az egész megint. Amióta megírta levélben a tényállást (mert telefonon nehéz lett volna neki mindenkinek egyesével elmesélni mi történik vele...meg is értem, talán megírni is nehéz volt), nem válaszoltam neki. Nem tudom, mit írhatnék. Azt kérte, hogy küldjünk neki mindig levelet, hívjuk fel, de a betegségről ne kérdezgessük, csak jó, vidám dolgokat meséljünk neki, mert a sajnálattól nem fog meggyógyulni. Egyszer már, ha rövid időre is, de sikerült neki, így remélem, most újra fog, de olyan nehéz és érthetetlen ez az egész és szomorú...Mindenkinek van keresztje, van, akinek anyagi gondjai vannak, van, aki magányos és szerencsétlen a szerelemben, van, aki elveszíti a munkáját, van, aki kisbabát szeretne és van, aki betegségekkel küzd. Talán mindegyiknek van célja, mindegyik tanít nekünk valamit. Csak abban bízhatunk, hogy a tanítás végén várakozik egy csoda, aminek örülhetünk, amitől boldogok lehetünk, amitől az áhított cél elérhető közelségbe kerül.