Nem vagyok az a fajta, aki szeret úgy közösségbe menni, hogy egyedül érkezik és a társaság felét alig ismeri. Szeretem bebiztosítani magam 1-2 emberrel, akikkel beszélhetek, akikhez csapódhatok, ha a buli mégsem úgy alakul. De most kivételt tettem, mert a változás szelén vitorlázva a félelmeimmel és a zárkózottságommal is szembe kell néznem, így elmerészkedtem egy kézműves foglalkozásra, ahol senki nem volt, akivel különösebb baráti kapcsolatban állnék. Kicsit fura is volt elsőre, mert igyekeztem a megszokottól eltérően nyitottan, barátságosan és nem előítéletekkel tele odamenni. Talán nem csak nekem volt furcsa az egész, mert mások is úgy néztek rám, mint egy ufóra. Talán kicsit az is voltam...elsőre egész jó volt tőlem az a 2 óra, amit ott töltöttem a többiek között és néha a csöndbe burkolózva, néha beszélgetve vagy csak a zenét hallgatva koncentráltam az agyag mécsestartómra, amit virággal, levéllel díszítettem, festettem. Ha ezen a vonalon haladok tovább, akkor lehet, még a lustaságomat is sikerül kicsit legyőznöm. (és persze a fogorvos is fent van a listán....)