Idén burzsujpartit csaptunk, egy négycsillagos hotelben töltöttük a szilveszter estét kisférjemmel (mondván, most, gyerek nélkül még megtehetjük, hajrá!). Jó, igazából dolgoztam is, bár nem volt megerőltető a meló, csak beszélnem kellett néha egy színpadon elég sok vendég előtt, de azt meg úgyis tudok. A gálavacsora isteni volt és tele volt különleges és csodaszép fogásokkal. Olyan jól nézett ki az előétel, mint egy festmény, alig mertük megenni. A terítés, a hangulat, a zene, az ételek, italok és a hotel szépsége mind felemelő volt, olyannyira, hogy a végére már férjuram is kezdte magát jól érezni (ő nem nagyon kedveli az ilyen pimp dolgokat, fő az egyszerűség). Hamar elrepült az este, azóta is mutogatjuk a fotókat és emlegetjük az ételeket, finomságokat, amiket azon az estén kóstoltunk.

Amikor éjfélt ütött az óra és megszólalt a himnusz, csak álltam a színpadon a pezsgővel a kezemben és arra gondoltam, hogy igen, ez az év tényleg más lesz, talán tényleg ez lesz az az év, amikor örökké megváltozik az életünk és közénk érkezik majd egy új családtag, egy apró csöppség, akiről gondoskodhatunk, akit szerethetünk. Igen, ilyen szentimentális dolgok jártak a fejemben, amikor mosolygós férjemre néztem és magához húzott, hogy az éjféli csókkal boldog újévet kívánjon.