10 éve már

hogy hivatalosan is felnőtt lettem és elhagytam gyermekkori városom. Azóta rengeteg minden történt, épp ezért is nehéz egy 10 éves osztálytalálkozón bármit is mondani a mindenkinek, akik régen mindennapjaim részei voltak valamelyest. Most, mintha semmit nem változtak volna, pedig volt, aki anyukaként vagy férjként tért vissza, mégis olyan volt, mint régen. Csak épp egyáltalán nem éreztem azt, hogy érdekelne bárkit is igazából mi van a másikkal, mi lett vele, belőle. Lehetne rengeteg dolgot mesélni, de egy fél nap erre nem elég, ha pedig érdektelenség is társul ehhez, akkor végülis 2 percben is össze tudom foglalni az életem. A konklúzió az, hogy a korábbi generációkhoz képest mi késésben vagyunk...Egy kolléganőm elmélete szerint az 5 éves találkozó az egzisztenciáról szól, a 10 éves a gyerekekről, házasságról, a 15 éves a válásokról. Nos, nekünk a mostani csak nagyon apró részében szólt a gyerekekről, egy valakinek viszont már most a válásról...akkor ez hogy is van? 5 év múlva fogunk csak a gyerek témánál tartani, de lehet, hogy lesznek, akiket még a szingliség kérdése foglalkoztat akkor is...Amúgy meg kit is fog ez érdekelni közülünk? Lehet, hogy senkit.