az új hobbim. Már korábban is szerettem fotózni és autodidakta módon próbálgattam a beállításokat, vettem könyvet is, hogy megtanuljam a fotózás csínját-bínját. Mindig csodálattal néztem a gyönyörű fotókat a természetről, egy megindító képet egy családról-emberekről-helyzetről-háborúról-állatokról. Szerettem volna egyszer azt mondani, de jó lenne, ha ez az én fotóm lenne. Egy kiállításon úgy sétálgatni, hogy örömömben majdnem sírjak, hogy az emberek az én képeimre kíváncsiak és szeretik nézegetni azt, amit én láttam egyszer, majd megörökítettem. Jó lenne profivá válni, bár megélni nyilván nem fogok a fényképészetből, hiszen közel a harminchoz valószínűleg már elkéstem azzal, hogy a következő Nánási legyek. De a saját és környezetem szórakoztatására annyira szeretnék szép képeket csinálni! Már rég akartam ennyire valamit, amit saját önerőmből és szorgalmamból elérhetek...jó lenne csodás képeket készíteni, saját látásmódot és stílust kialakítani. Ehhez tettem mostanság 1-2 lépést, mellyel közelebb kerültem ahhoz, ami a messzi álmaimban szerepel. Van egy jó gépem, van akivel gyakorolhatok és vannak alanyaim, akik nem veszik zaklatásnak a kattintásokat és vannak helyek, amik amúgy is csodálatosak, hát még ha sikerül is elkapnom 1-2 jó pillanatot. Nagyot rúgott rajtam előre a héten pár olyan jó szó, ami erőt és lendületet adott ahhoz, hogy azt higgyem, elérhetem az álmaimat. Így aztán csak gyakorolok, kattintgatok és reménykedek, hogy lesz erre időm, energiám később is és elérem kitűzött céljaimat, álmaimat.