Magával ragadó, álomba ringató, elmét kikapcsoló és fantáziát bekapcsoló. Mozog az agyad, pörög és fut rajta egy film, amelyet akár te is játszhatnál. Ugyanakkor hangos, zajos, néha kényelmetlen és nem túl olcsó. Mégis szereted, mert elrepít egy másik világba, ahol nem kell félned, ahol minden meseszerűen alakul (általában).

A minap moziban jártam. Imádom a mozikat! Szeretem a jó filmeket és szeretem tesztelni, mit szeretek. Na a tegnapi, az nagyon határeset volt. Woody Allen nem teljes forma fazon! A filmjei közül eddig a Vicky Christina Barcelona tetszett úgy igazán, vagy a nagy kedvenc, az Éjfélkor Párizsban, a többinek nem láttam se elejét, se végét. A tegnapi az pont a kettő között volt...Volt ugyan egy keret és egy-egy-egy-egy történet (mert igazából egy filmen belül 3-4 történet is kirajzolódott, egymástól teljesen függetlenül, bár végig azt vártam, hol kapcsolódnak majd össze a szálak - de nem), de azok nem érintették egymást és cselekmény se nagyon volt. Inkább csak bepillantást nyerhettünk abban a családi életbe, abba a közegbe, amelyet megmutatni akart a rendező. Róma persze gyönyörű és már csak a látvány, a képek és a zene miatt megérte...de a történet, hát finoman szólva is nem lett a kedvencem. Az örök város a következő célpontja a rendezőnek az Európai körút során...Helyzetkomikumokra épülő társadalomkritika szatírikus szemszögből a Rómának szeretettel. Persze mindez Woody Allen módra, aki saját magát most sem hagyta volna ki a szereposztásból. Bár a figurát jól hozta. Mint mindig.