Rájöttem ma, hogy nekem ilyen nem nagyon van...Illetve attól függ, miről van szó...Egy 10 órás terepkerékpáros verseny főszervezőjeként nem nagyon volt időm belegondolni, vajon milyen érzés lehet testileg-lelkileg átélni a 10 órán keresztüli megszakadást? Amikor mész, tekersz, mert nincs más választásod...nem akarod feladni, bár feladhatnád, de nem, te kibírod! Lehetetlen, hogy én oda feltekerjek, mondtam magamban, amikor először (ma reggel) belegondoltam, hogy a pálya első szakasza egy 48 méteres szintkülönbségű emelkedő! Pedig ma ezt sokan megtették, az első helyezett pl. "csupán" 89-szer tekerte meg. Mi szükséges mindehhez? Erőnlét és kitartás. Nos, nekem egyikből sincs túl sok, bár a kitartásról eddig mást gondoltam. Vannak olyan dolgok, amiket ha a fejembe veszek, addig nem tágítok mellőle, amíg nem sikerül. Vannak dolgok, melyekhez makacsul ragaszkodom és álmaim, amikből nem engedek.

De az emelkedőn való feltekerés?! 3 méter után leesnék a bicikliről a megfeszüléstől és ott maradnék az út közepén...Pedig Isten bizony egyszer feltekerek én is oda, ha addig élek is...