Elmentem ma anyajegyszűrésre. Minden évben tavasszal elmegyek, mert fehér a bőröm, sok az anyajegyem és a szeplőm, könnyen leégek, szóval fő az óvatosság. Az SZTK nem a kedvenc helyem, általános iskolai fogászati élményeim sejlenek fel előttem minden alkalommal, amikre nem szívesen emlékszem. Ma egy idősebb doktornő vizslatta végig testem minden porcikáját egy apró kukkerrel, majd megállapította (hozzáteszem tévesen), hogy leégtem. Égi égtem, az biztos, de nem a naptól, hanem a megalázottság érzésétől. Mi lett volna, ha egy férfi bőrgyógyász rendel? Meztelenül állsz egy kis szobában, ahol egy asszisztens figyel és jegyzetel, a doktornő állig felöltözve kukkol és tapogat, két asszisztens kislány pedig figyeli az egész procedúrát. Miután majdnem mindent végignézett rajtam, kiderült, hogy a melltartóm alatt is lapul pár barna pötty...azokat is le kéne vetetni! És még valahol van? ... nos, volt. Ugyanis van egy szexepilem, egy anyajegy, ami odalent van, biztos helyen...csak kevesen láthatták, láthatják. Khm...igen, van egy anyajegyem itt - mutatom a dokinak, aki erre pókerarccal a szemembe vágja, hogy akkor vegyem már le a bugyimat, "hát láttunk már ilyet". Ez nem nyugtatott meg kellőképpen, így a vállam fölött néha hátra pillantottam zavartan a két asszisztensre, akik komor arccal meredtek maguk elé. A doki pedig csak matatott, kukkerolt és hümmögött. Végül megállapította, hogy ez is mehet! Mi? Hiszen ő ott van, amióta megszülettem! Hát, ezt még meg kell emésztenem. De legalább egyik pöttyöm sem köz és önveszélyes, megnyugodtam.