Turkálok. Imádom a keresgélés, a gyűjtögetés, a szemrevételezés, a válogatás a megtalálás örömét! Ráadásul olcsó is, pár ezer forintból a fél ruhatár lecserélhető. Az ízlésem folyamatosan változik, a testem is, így nyárról nyárra le kell cserélni pár ruhadarabot. A kedvencek maradnak. A kevésbé kedvencek sorsa pedig a ruhadarabtól függ. A tesómhoz kerül, barátnőkhöz kerül, a ruhagyűjtő konténerbe vagy a karitaszhoz kerül, esetleg a kukában végzi. De egy biztos, turkálni jó, hiszen az ott összegyűjtött darabok nem jönnek szembe, történetük van (amit ugyan nem ismerek, de jó kitalálni merre járt, mit csinált benne az előző tulajdonos) és kb. annyiba kerül, mint egy frissen vásárolt nadrág egyik szára.

A napokban megint  tettem egy körutat kedvenc turkálómba, ahonnan üres kézzel csak nagyon ritkán szoktam kijönni. Nézelődtem, válogattam és mivel egyedül voltam, ezért a próbafülkébe végül egy ölnyi pakkal mentem be. Felpróbálom, nézegetem...jól áll? Szakadt, gyűrött, foltos, javítható, helyrehozható? Aztán döntök és pár perc múlva már teli szatyorral távozom kedvenc helyemről. Sokféle ember jár oda...fiatal, lázadó, idősebb, férfiak, nők, gyerekek, gyerekesek, jól öltözöttek és kevésbé jól öltözöttek. Mindenki megtalálhatja a neki tetsző darabot, csak türelem és jó szem kérdése. Tegnap például sok szép nyárias holmival lettem gazdagabb: márkás nadrág és ujjatlan póló, fehér top, zöld, csipkés felső az elegánsabb megjelenésekhez. A tesómra is gondoltam, akiben szintén benne van a keresés, ő egy fehér csipkés topot kap, nyárra remek választás! De kérdem én: ki NEM szeret turiba járni, válogatni és csodás darabokkal gazdagodni? A sznobok, akiknek derogál a használt ruha, vagy a lusták, akik sajnálják az idejüket a keresésre. Én nem sajnálom, sőt, én szenvedéllyel túrok...mert az nekem jó!