Napsütésben, kellemes időben telt idén az anyák napja. Pont úgy, ahogyan kell, az időről is az anyák jutottak eszembe, napsütést és melegség, szeretet, kedvesség. Azon járt az agyam, talán ez az utolsó ilyen nap az életemben, amikor én magam még nem vagyok anya...hiszen lassan már tervben van az utód és talán egy év múlva már a pocakomban fog mozgolódni egy kisember vagy talán már itt is lesz a karjaimban.

Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztat az anyaság gondolata, a kíváncsiság: vajon milyen érzés lehet, vajon milyen lesz, hasonlít majd rám? Vagy az apukájára üt majd? Az apukája hogy viselkedik majd vele, milyen lesz az életünk, mi változik, hová tesszük a kiságyat? És ugye nem lesz beteg, nem lesz semmi baja...se neki, se nekem. Vajon hogy viselem majd a terhességet és a szülés??? Meg se kérdezem, hogy fájni fog-e...És vajon a házasságunk hogy állja majd ki ezt a próbát? Mi lesz velem és velünk és vele és kislány lesz vagy fiú és hogy fogják hívni...? Remélem, hamar teherbe esek majd és nem jön semmi váratlan komplikáció és nem lesz semmi gond. Vegyes érzelmek ezek, hiszen vágyom már erre, mégis kicsit tartok tőle, hogy jól csinálom-e, hogy fel kell adnom eddigi életem és semmi nem lesz olyan, mint eddig. De ez is jó lesz, nagyon jó, csak máshogy, mint eddig.