Még sosem voltam licitáláson...most is a meglepetés erejével ért, hogy a díjátadó, amire hivatalos voltam, gyakorlatilag adománygyűjtés a kórház gyermek részlegének. Kellemetlenül feszengtem a székemben és az üres pénztárcámmal...korgó gyomrom hangja majd' elnyomta a "senki többet harmadszor" bácsit. Az eseményről ráadásul fér órás késéssel értem oda, mert szombaton a belvárosban egyszerűen nem lehet parkolóhelyet találni...hogy miért? Az ingyenes parkolás miatt és a lusta emberek miatt, akik 3 percet is képtelenek gyalogolni (Tunyacsáááápok). Hátpersze a belépésemet mindenki észrevette...én voltam a napi celeb a partyn, legalábbis úgy éreztem magam, amikor betoppantam, minden szem rám szegeződött. Lehet, hogy a megváltást várták tőlem, akkor már majdnem 30 perce mondta köszönőszövegét a rajzverseny zsűrijének elnöke (aki valószínűleg nem sok gyermek programon vett még részt - ezt a fennkölt irodalmi magyarból gondolom és a fondorlatos körmondatokból...már én is untam a magasröptű gondolatokat). Mert rajzverseny volt ez, ahol a cégem által felajánlott két utalványt kellett átadnom "ünnepélyes" keretek között. Rájöttem - már későn - nem az alkalomhoz illően öltöztem, legalábbis a cuki libafos szín pulcsimat nem fogom megköszönni magamnak a képeken (legalább 4 fotós volt...). A gyerekek rajzait elárverezték, a legdrágább 31.000,-et ért. Én kimaradtam a buliból a csekély 2000,- forint miatt,a mi a bukszámban lapult, de én is lapultam, mint szar a fűben...eléggé frusztrált a helyzet, hogy nem adhatok én is legalább egy kevés pénzt (mást megjegyzem nem zavart a téma...nyugodtan elült a 100 emberből 90 a helyén, lehet, csak nekem volt ez probléma...minden esetre érdekes volt, bár egyszer a világ legnagyobb sárga gyémántjának aukciójára is elmennék, ott tuti csak úgy röpködnek a milliók.