Ma reggel felhős, hűvös idő révén Siracusa felé vettük az irányt. 2 órás buszos utazással tettük meg a 60 kilométeres távot a kikötővárosig, mely Szicília majdhogynem legdélkeletibb csücske. A buszsofőr pedig valószínűleg váliumon él, ezt megállapítottuk pár kormánykapkodás és WTF után, hogy bizony-bizony keményen ellenállónak kell lennie az idegeinek a barom sofőrök és az idegeskedően türelmetlen hülye befurakodós fiatosok között. Kétszer sokkot kaptunk a városi dugóban, amely rosszabb volt, mint Cataniaban bárhol, nem számoltam hányszor okozott dugót egy épp bevásárolni induló és az út közepén „leparkoló” autós, a körforgalomban tötykörésző kis balf¤¤sz vagy a tolakodó és 3 sávra az utat kiszélesítő dzsippes. Most nem akarok sztereotípiákat gyártani, mert nem is lehet, ezeket az eseteket azért emeltem ki, mert épp láttam, vagy mert miattuk majdnem lefejeltem az ablakot. 40 perces késéssel beért a busz, a sofőr higgadt volt, mi pedig csodáltuk.

Siracusa egy koszos nagyváros, tele körforgalommal, egyirányú utcával, türelmetlen autósokkal, sok-sok turistával és a világ egy apró gyöngyszemével; Ortigiával. A kis falvacskának tűnő belvárosi rész, mely a történelmi óváros is egyben, a városból kinyúló apró félszigeten találjuk, Siracusaval egy kis híd köti össze. Mindkét oldalán halászbárkák, óriási hajók és kis vitorlások a kikötőkben. Sok-sok apró hal a tengerben és sok szép barokk és gótikus építésű házzal, érdekes kis sikátorokkal, szökőkutakkal és pazar templomokkal, dómmal.

A mai nap megkaptuk azt, amiért ide jöttünk: szépséget a szemünknek, tengert, édes semmittevést és dolce vitát. Finom pizzát, melyet a dóm előtti téren, mely talán egyik legszebb azok közül, melyeket valaha láttam (közben kis szitkozódás a laza személyzet miatt, akik 15 percig simán elnézik, ha a vendég megérkezik és nincs sehol helye, a leszedetlen asztal mellett ül le és vár és vár, már majdnem elmentünk, aztán végül egy bácsika emelte fel a hangját, hogy na azért már mégis…mi fizetünk itt, megkaptuk az étlapokat).

Rengeteg gyönyörű épület és hamisíthatatlan olasz stílus, apró kis utcácskák, szép balkonok, teraszok. Tisztaság volt, könnyű szellő, napsütés és élveztük. I love Ortigia!

Coperti: azaz kiszolgálási díj, legalábbis mi így fordítottuk le magunknak a számlán külön feltüntetett tételt, melyet eddig mindenhol külön kiszámláztak. Rafkósok az olaszok, élelmes népség, azt meg kell hagyni, hiszen előre kivédik azt, hogy esetleg az arrogancia, a hanyagság és a flegma kiszolgálás miatt ne hagyj borravalót. Mindenképpen hagynod kell, méghozzá 2 eurót fejenként, azaz mi minden egyes kajáláskor 4 eurót fizettünk (még 1-1 pohár bor, egy pizza után is). Kicsit nevetségesen hangzik, hogy a pizza árának felét még ráadásként ki kell fizetnem, de ez van…legalább lehet legálisan parasztnak lenni. Magyarországon ezeket a pincéreket nem alkalmaznák szerintem sehol, mert azt a mérhetetlen undokságot és hányavetiséget, amit itt tapasztaltunk mi nem engedjük meg magunknak soha.