A mai nap egyik érdekessége, hogy míg eddig a nyarat élveztük, ma beköszöntött Cataniaba az ősz – reméljük, csak egy napra. Már reggelinél hűvös volt, de aztán szépen kitisztult az idő és elsétáltunk a közeli hatalmas parkba (Belliniről nevezték el, ő a város egyik büszkesége), ahol sok érdekes növényt és szép szökőkutat, szobrot láttunk. És még egy kínai mennyegzői menetet is láttunk, a menyasszony szép volt, a vőlegény elég emoba nyomta. Érdekes volt látni, hogy messze otthonuktól is tartják szokásaikat, minden vendégen, aki velük érkezett a parkba a fényképezkedésre kicsi, piros és giccses kitűzőt viselt. A parkban volt egy baromi nagy gyökerű, régi, őskövület fa is, mellyel fotózkodtunk. Megfordultunk a marketen, ahol igazából friss paradicsomot (szottyos) és szőlőt vettünk.

A nap fő eseménye az Etna grand tour, melyre délelőtt jelentkeztünk. Fél napos túra fél négytől fél 10-ig, melyre 6 fő jelentkezését várták, egy dzsippel mentünk közösen. Eljöttek értünk a szállásra, majd indultunk a többiekért. Egy idősebb házaspár már a kocsiban ült (amely elég leharcolt volt, az egyik tükre például szikszalaggal volt visszaerősítve a helyére és a hátsó kerekek is laposak voltak, szóval emiatt Phil – az egyik utazótársunk – szólt is a sofőrnek, aki egyben a túra vezetője is volt. Jenny és Phil Ausztráliából érkeztek Szicíliába 21 órás repülőúttal(!!!). A másik pár 30 körüli volt, őket annyira nem ismertük meg, mert legalább annyira nem tudtak jól angolul, mint mi, csak ők nem is beszéltek (csak olaszul, mert olaszok voltak, a sofőrrel jól elvoltak). Elindultunk az Etna túrára, 1,5 órás autóúttal értünk fel a hegy tetejére. A városokon át kellemesen megfigyelhettük az olasz közlekedési kultúra kiemelt elemeit, mint a koccanás, a dudálás, előzés, rossz parkolás…stb. Út közben eleredt az eső, emiatt a 2200 km szintkülönbség és a -15 fok lehűlés mellett még a szakadó eső és a szél is megnehezítette betekintésünket a vulkánok életébe. Mivel az első 5 perc alatt szétázott a kardigánom, ezért nem bírtam a önfejűségemmel mit kezdeni, muszáj volt kölcsönkérnem egy pulcsit a túravezetőtől (45 körüli fickó, nem a Milánóból öltözött, az biztos), ami nagyon nagyon jól jött, mert nem fagytam teljesen át (azóta is remélem, hogy nem fáztam fel). Az eső szakadatlanul esett, a szél pedig nem fújt, mert az nem ilyen, ez már rendesen tornádó szerű volt, régen láttam ennyire vad szelet. A kis caldera enyhülést hozott bántalmainkra, mert a barlangban nem észleltük a környezet viszontagságait, csak a sötétben a fejünkre növő sziklaernyőkre és a lábunk alatt mobilissá váló kavicsokra (bocsánat, láva bazaltokra) kellett csak figyelnünk. Megnéztük az utolsó lávafolyam pusztítását és a láván növekvő szép kis ültetvényeket. Megfogdostuk a lávadarabkákat, párat pedig a táskánkba tettük, remélve, a reptéren nem kobozzák majd el. A kövecskék olyanok, mint a habszivacs, könnyűek, feketék és el sem tudja az ember képzelni, hogy mekkora pusztításra képesek nagy tömegben. Jártunk egy már nem aktív kráterben, amely már majdnem a topon volt, megnéztük a naplementét és a távolban az éget bevilágító villámokat is. Fényképezkedtünk, nyeltük az angol információkat és az új olasz szavakat. Csupa fekete kőzet volt minden, az aszfalt félelmetesen kanyargott felfelé és lefelé, az úttestet ellepte a szél által odahordott füst és hamu.

Jártunk az Etna tetején, a világ legmagasabb működő vulkánján, Szicília legmagasabb pontján, ahol bámulatos a kilátás az éjszakai városok fényeire, a naplementére és az olasz gazdaság szőlőültetvényeire, ahonnan isteni borok származnak. Etna = The Lady (illetve Modzsibelló).