Még soha életemben nem ültem repülőn, de a nászutunk célja elég messze van, a földön megtéve a távolságot két nap is lett volna, mire ideérünk. A levegőben viszont sokkal kevesebb időt vett igénybe az utazás.

Budapestről indultunk, Róma felé vettük az irányt. A pestiek szépen, rendezetten és fegyelmezetten dolgoztak, tették a dolgukat, többször is átnézték a csomagokat, becsomagolták fóliába, ellenőriztek, átvilágítottak, tereltek…A repülés hátránya a sok várakozással teli idő, amit kötelezően el kell végezni, felszállás előtt 2 órával már meg kell érkezni, be kell csekkolni. Aztán csak vársz, ha első repülő vagy, mint én, akkor leginkább arra, hogy összeszard magad. Szerencsére minden sarkon van mosdó, így számítva erre az eshetőségre a reptéri tervezők tudták, hogyan erre is gondolniuk kell. Én, a viccet félretéve majdnem tényleg már itt tartottam, ami az izgulást illeti. Hamar eltelt az idő, már a sorban elől álltunk a beszálláshoz. Az alkalmazottak úgy kezelték a helyzetet, mintha tök természetes lenne a felhők közt repülni, nekem még nem az. Beszálltunk, az ablak mellett ültünk, jöttek a filmekből már ismert karjelzések és a veszély esetén alkalmazandó mellények és maszkok bemutatása. Aztán ráfordultunk a kifutópályára, majd jött a gyomorszorító érzés, mely egészen addig nem múlt el, míg földet nem értünk. Nem tudom miért, de baromira féltem tőle, de mindenki azzal nyugtatott, hogy repülő még nem maradt fent…

Amikor a felszállás megkezdődik, akkor számítani kell arra, hogy a gyomrod a seggedbe ugrik, aztán meg úgy 10 perc után visszaáll a rendes helyére, a füled bedugul és a leszállásig nem is dugul ki…Kábé mintha egy hidraulikus lift elindulna a 200. emeletre úgy 100-al. Amikor a repülő kilövi magát, felbőgnek a motorok és ezerrel száguld a felemelkedés felé, az elég rázós érzés, de amikor felérsz a levegőbe, az az egyik legcsodálatosabb érzés a világon. Annyira gyönyörű fentről minden! A házak, a táj csipkézettsége, a folyók, aztán a felhők. A fagyigombócokhoz hasonló bárányfelhők felett repülve az embert elfogja egy fura érzés, azt gondolja milyen kicsi is ő a világmindenséghez képest, hiszen kiszolgáltatott lett, egy pici pont az egészhez képest. A leszállás olyan, mint a felszállás csak fordítva, majdnem elhányod magad, amikor elkezd ereszkedni a gép, a nyomás megszűnik szépen lassan és azon izgulsz, hogy leszálljon a gép végre.

Róma reptere a mienkhez képest elég koszos és káosz van. Szépen ki vannak táblázva a dolgok, megtaláltuk a helyünket is, de rengeteg az ember és mindenki rohan. Minden nagyon drága és kicsi. Az olaszok a maguk temperamentumával kezelték a helyzetet, nem idegeskedték szét az agyukat. Még akkor sem, amikor a járatunkhoz induló buszról kb. 50 embert leszállítottak és visszaváltották mindenki jegyét. Sajnos az olaszok nem beszélnek idegen nyelveket (igazuk van, én mentem hozzájuk), aki pedig beszél, az olyan gyorsan hadarja az angolt, hogy nem érteni belőle semmit. Próbáltuk angol tudásunkat feleleveníteni, feleslegesen. Nem nagyon értettük mi van a csatlakozással, de 40 perc késés után engedtek felszállni, amikor már nagyon rémes összeesküvés elméleteket kezdtem magamban gyártani. Figyeltem az embereket…az olaszok mind úgy néznek ki, mint a maffiafilmekből ismert rossz arcok, bármelyikről el tudtam képzelni, hogy felrobbantja a gépet vagy elrabol és eladja a vesém. A belföldi járat jóval nagyobb és régebbi volt, mint amivel Rómába érkeztünk, elég félelmetesen nézett ki, nem igazán tudtam elképzelni, hogy ez a nagy papírmasé figura fent maradna a levegőben…Sötét is volt és fáradt is voltam már, de az idő hamar elment a gépen és szerencsésen leszálltunk Szicíliában a bor, a pisztácia és az oliva bogyó hazájában.

Az olaszos stílust és  a hanyagságot továbbra is szem előtt tartva osztották ki csomagjainkat, melyekre potom 40 percet kellett újra várnunk. A szállásról addigra már a recepciós is elment haza, a kulcsunkat a (!) „red boxban hagyta a bejárat mellett papírba csomagolva”. Na elmondanám, hogy a szállás a főutcán van, ahol még hajnali 1kor is elég nagy a forgalom, tekintve, hogy egy meki felett lakunk. A red box egy tűzoltó készülék volt, ami már ki volt törve, így könnyűsszerrel bárki elvihette volna kulcsunkat abból a több száz emberből, aki épp akkor arra járt…JA szállás elég csöves, nászúthoz baromira nem ilyet képzeltem. A foglalási oldalon egyáltalán nem ilyennek tűnt, egy gangos régi bérház lakásai vannak kiadva szobánként, olaszos stílusú belsővel. Ha ez azt jelenti, hogy minimal, akkor elfogadom…I love Italia!