Nagyon fontos dolog a pénz, bárki bármit is mond. "A pénz nem boldogít" - tartja a mondás, de azért jó, ha van. Ha pedig egyéb ingatlan vagy ingó anyagi vagyonról van szó, az ember vigyáz rá, félti, magáénak akarja, és ha az övé, akkor tűzzel-vassal védi.

Szeretem megosztani a dolgaim másokkal, nem vagyok irigy és fukar sem, de ami az enyém, az az enyém, amiért megdolgoztam és spóroltam rá és végül megszereztem, arra vigyázok bármi áron. És amikor tudom, hogy a lakásomért a szüleim mennyit dolgoztak, akkor is vigyázok rá, mint a két szememre.

De amikor beköszönt életünkbe a szerelem és végül házasság lesz a dologból, de anyagiakban (már ami az ingatlan részt illeti) egy oldalú a házasságba való belépés, azon elgondolkozik az ember. Én is ezen gondolkozom már vagy 2-3 hete, gyötröm magam és nem jut a lelkem nyugvópontra...Az én lakásomban lakunk, nekem van saját autóm, nekem vannak saját kis dolgaim (tv, mikró, házimozi...stb.), neki nincsenek. Eddig otthon lakott, nem kellett...apróságokat hozott, de gyakorlatilag szinte minden az enyém. És ez bánt és tudom, hogy őt is. De nem akarom elveszíteni azokat a tárgyakat, dolgokat, amiért én vagy a családom megdolgoztunk...és persze őt sem. A vagyoni szerződés vajon megnyugtatna, vagy végre elfelejteném ezt az egészet? Nem tudom mi lenne a megoldás...Szerintem ez nem anyagiasság, csak féltem a dolgaimat, és igazságtalannak tartom ezt az egy oldalú közösséget, ahol mindent egy fél biztosít, mert a másik a készbe csöppen bele. Nem tudom fordított helyzetben mit csinálnék és azt sem tudom mi lehetne ennek a megoldása, de valamit keresni kéne, mert ez bántja mindennapjaimat. A közös terheket együtt cipeljük, új dolgokat is vettünk már közösen, de a nagyok megmaradtak és maradnak továbbra is. Én pedig tovább gyűjtök, mert mindig számítani kell bármire...legyen tartalék.