Életem egyik legszebb és legemlékezetesebb élményén vagyok túl. Szuper volt, nem volt túlcsicsázva, túldíszítve, sok sok kedves ember ott volt, megnézett, meghatódott, gratulált...

Reggel már rámjött az esküvői paraláz, szóval sokat nem ettem-ittam délig. Gyomorgörcsben bírtam ki a búrás hajszárítást, aki ült már alatta forró csavarókkal a hajában, az tudja micsoda kínokról beszélek. Balázs Pali reinkarnációjával is találkoztam a húgom személyében :), aki becsavart hajat szeretett volna. Elkészült a frizura, irány a sminkes, szééééép sminket varázsoltak az arcomra. Még szerencse, hogy vannak előtte és utána képek, legalább meg tudja minden elkeseredett ember nézni, hogy szarból is lehet várat építeni (hahaha). Smink és haj pipa, jöhet a gyors ebéd és aztán a ruha feloperálása, majd a fényképezkedés, ami röpke 3 órát vett igénybe 3 helyszínen, de szuper volt és nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk. A ruhában már alig bírtam levegőt venni és nagyon szúrt a csípőmön. De bírtam mert mindenki el volt ájulva és élveztem a felhajtást is, bevallom hősiesen. Aztán fotózás után haza, legszívesebben letéptem volna magamról a ruhát annyira nagyon szorított és iszonyú kényelmetlen. Én nem is tudom a fűzős középkorban hogyan élhettek így emberek...ezt nem lehet kibírni. Fél órát pihentettem a hátam és mellkasom, igazából ott volt a leggázabb. A szépségért mindent alapon bírtam a megpróbáltatásokat. Just married autókkal vonultunk konvojban a helyszínekre, a két fő autó rendszámtáblával, lufikkal, szalagokkal és üres csörgő konzerv dobozokkal volt feldíszítve, dudálva, csörömpölve tartottuk fel a forgalmas a 20-as tempónkkal a város széléig. Senki nem haragudott érte.

Aztán jöttek a ceremóniák, mindenkinek megmondtam, hogy nem sírhatnak, mert akkor lemegy a sminkem....persze sírtak, de ezt előre tudtam. A polgári szerintem sokkal szebb volt, mint a templomi, nekem jobban tetszett. Ott voltak a kollégáim, mondtak verset, amiből bevallom, sokat nem jegyeztem meg, mert annyira izgultam, hogy nem tudtam rá igazán figyelni. Mindenki mosolygott. Onnantól kezdve már férjes asszony voltam, bár ezt még most is fura így leírni...:). Jöttek a gratulációk, a kedves kártyák, képeslapok, ajándékok meg minden. Fényképezkedés után a templomba mentünk át, ahol az ajtó nem volt nyitva...a sekrestyés elfelejtette kinyitni :) Vicces kis közjáték volt ez is. Aztán eldobtam a csokrom, kedves barátnőm úgy ugrott a csokor után, mint egy kis vadmacska, bár hozzáteszem, többen is ugrottak!

Welcome drinkkel vártak a pincérek minket a lagzi helyszínén, amit előző nap szépen feldíszítettünk és tök jó lett, kár, hogy a héliumos lufik mind leeresztettek, de azokat is felkötöztük végül. Vacsi előtt még jöttek a további gratulációk, lapok, dísztáviratok...stb. Aztán kis italozás után érkezett a menü, mindenki elégedett volt és a kaja is jól sikerült, elég volt, maradt is egy csomó! Vacsi után jött a meglepetés köszöntő, mert végre nagyjából együtt volt az egész család, a szülőket szülinapjukon fel kellett köszöntenünk, persze nagyon meghatódtak és zavarba is jöttek. De azért örültek. A nyitótáncot két dallal oldottuk meg, először a poén kedvéért jött a Mizu, de senki nem vette...aztán pedig Madonna egyik dala, amire lassúztunk egyet, a násznép nem volt valami aktív, nem mozdultak meg a táncra, szóval ennyit erről. Volt mulatós is és retró, szóval mindenki megtalálta a neki tetszőt. Éjfél előtt valamivel sikeres menyasszony rablást hajtottak végre férjem haverjai, akik James Bond filmekbe illő ügyességgel szöktettek meg a lagziból. Kint már állt a taxi, engem ölbe kicipeltek, bedobtak és padlógáz. Egy környékbeli kiskocsmába menekítettek,ahol egy kör pálinkát elfogyasztottunk, majd asztalon táncolás következett. Fél óra után megérkezett a vőlegény is, kifizette a cehet és mentünk vissza, akkorra már mindenki, de főleg a szülők tűkön ültek, hogy most mi történik már, hova tűntem, mit csináltam...:)

Éjfélkor menyasszonytánc vette kezdetét, ahol sikerült egész jó kis összeget bezsebelnünk, illetve még az aprót is megbecsültük, mert abból is kaptunk eleget, söpörtük is rendesen. Elfutottunk a szajréval, átöltöztünk, megszámoltuk a summát és vééééégre levettem magamról a rizzsel teli szúrós, addigra bár baromi kényelmetlen, iszonyatosan gyönyörű ruhámat is, ami egy úszógumi gyilkos diétának simán elmegy...még két napig hordom, lefogyok 2-3 kilót az fix.

Azt senki nem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz...vagy 5-8 kiló, szoros, még levegőt se igen kapsz benne, és annyira szúr, hogy leülni nem nagyon lehet...enni a vacsiból nem nagyon tudtam. Éjfélkor megváltás volt levenni a ruhát, amiben mindenki királykisasszonynak érezheti magát akár csak egy napra is! Bármikor újra felvenném, mert még a gyerekek a játszótéren is kiabáltak a menyasszonyi kocsi után, hogy "éljen, éljen, éljen a menyasszony!".

Éjfél után jött megint a tánc, a lis lila estélyimben továbbra is gyönyörűnek gondoltam magam, de azért fellélegeztem kicsit és ettem az éjféli kolbászból is. Kedves barátnőmtől kaptunk ajándékba kívánságlámpásokat, amiket felengedtünk közösen az udvarról és nagyon szépek voltak! Messzire szálltak. Mint a kívánságaink, amiket belesuttogtunk.

5kor még a táncparketten roptam, tudtam, hogy másnap iszonyatosan fog fájni a lábam, izomlázam lesz és meg se fogok tudni mozdulni, de a zene és a ritmus vitt magával, nem tudtam abbahagyni. Aztán elcsendesedett a terem, "meghalt a buli", mindenki hazament, végül mi is szobára mentünk (és aludtunk).