Nem tudom bármelyik fogalom miért érdekes egyeseknek, de valahogy én nem vagyok az a típus, aki véka alá rejtené a véleményét. Sajnos, még az arcomra is kiül, mi jár a fejemben, mit gondolok: épp örülök, vagy hülyének nézem a másikat.

Aki kétszínű, az saját magát és másokat is becsapja...Nem értem ez mire jó, de majd megkérdezem a szakértőktől (ismerek egy-kettőt). Aki eljátssza, hogy jóban van valakivel, jó barátok, hitegeti saját magát és a másikat is, az hazug. Ez még a másiknál is rosszabb, de van, akinek ez megéri. A látszatbarátságok a pénznél játszanak nagy szerepet, de ahol még pénz sincs a történetben, annál tényleg tanácstalanul állok...Miért kell a szemembe hazudni, hitegetni, a hátam mögött kibeszélni, hülyének nézni és aztán később szembesülni az igazsággal, ami teljesen távol van attól a ponttól, ami a látszat. Mint a barátság is, kanyarban sincs...

De mindenki tudhatja: én nem fordulok el, odaállok bárki elé, nincs szégyellni vagy takargatni valóm, tiszta a lelkiismeretem, mert én legalább nem szoktam hazudni.

Amy Winehouse emlékére, akinek halála méltán példázza az Isten adta tehetség elpazarolását...Kedvenc dalom tőle: Tudod...nem vagyok jó. Tudjuk.