Minap vitába elegyedtem egy sráccal, akit már régebb óta ismerek és aki nemrég új hitre tért át, megismerkedett egy lánnyal is (nem tudom, hogy melyik eseményt követte a másik). A hit sok cselekedetünkre rányomhatja a bélyegét, így tett az említett srácnál is, aki az új hit mellett a lányba is szerelembe esett. Kikérdeztem alakuló kapcsolatáról: szerelmes. A lánnyal azonban még nem csókolóztak(!), meg értelem szerűen más sem történt még. Na most nekem ennél a pontnál állt meg az agyam. Szerelmes egy lányba, akinek a kezét fogja csak meg, ott alszik nála, de külön szobában, és nem is csókolóztak még, meg semmi. Csak leszögezném, az említett férfi igenis férfi és nem egy 12 évesről beszélünk. Na mármost...miután kiakadtam - mert hirtelen azt hittem, hogy egy filmbe csöppentem, ami nagyjából az első világháború környékén játszódik - ezek után elkezdtem érdeklődni a vallása és a hozzáállása iránt is, mert kellőképp megmozgatta a fantáziámat a dolog, utoljára még általános iskola másodikban hallottam ilyen esetről... Annyira ritka ma az ilyen kapcsolat, hogy mondtam is az említett férfiúnak, hogy szerintem ez nagyjából egyedi eset, mert ilyen ma már nincs. Vagy mégis van?

Mi szabhat határt az érzelmeinknek? Meddig türtőzteti magát egy ember, amikor szerelembe esik? Eshetünk egyáltalán úgy szerelembe, hogy testiségről nem is beszélhetünk? Nehéz kérdések és nem is az én tisztem ezekre válaszolni, de az biztos, hogy ilyen csak ma már csak a mesékben létezik. Minden tiszteletem, ha valaki ezt kibírja, ember feletti erőkről tesz tanúbizonyságot és le a kalappal. De kérdem én: csak egy nézet, egy dogma miatt mindez? Nyilván hamar házasság lesz a dologból, mert ezt sokáig nem lehet ép ésszel bírni, de utána boldog lesz az a házasság? 

Minden vallás, minden hit másként cselekszik, mindenkinek mást jelent a hit és az erkölcs. Ez is agyban dől el, mint oly sok minden más, de hogy meddig lehet kordában tartani jól ismert érzéseket...az már más téma.