félelmetes...Főleg akkor ver ki a víz, amikor sötét is van, a kettő együtt nekem néha már sok. Az éjszaka meghallgattam a csendet. Nyugtató (nak kéne lennie), mégsem volt most az.

Pontban éjjel 2-kor keltem. Az ország másik pontján közben elindult egy autó, benne egy fontos ember ült. A gyomrom a nyakam tájékára helyezkedett, amely fekvő pozícióban talán még kellemetlenebb. A párkányon halk koppanások hallatszódtak, amitől még jobban rám tört a pánikroham: elkezdett esni az eső. Nagyjából egy hete nyári időjárás van, az eső meg pont most esik...péntek 13. No comment. Sokáig nem tudtam elaludni, csak forgolódtam az ágyban, mint fejemben a gondolatok. Sötét gondolatok voltak ezek, nem tudtam elhessegetni őket legalább 4 óráig, amikor végül a kimerültségtől mély álomba zuhantam. Wolf Katival álmodtam. A dalversenyen volt, a második forduló zajlott épp, a nézőközönségben ültem. Mivel elég ciki lenne 3-szor ugyan úgy, ugyan azt előadni, ezért Kati úgy döntött, full plébekről lenyomja a "What about my dreams?" című szappanoperát, de most drámai elemekkel és show-val a színpadon. Mindenki éljenzett és hujjogott, elégedett volt a közönség. Aztán felkeltem. 7:30. Gyors fejszámolás után rájöttem, hogy az autó már Ausztriában lehet valahol, megint rám tört egy már-már ismerős félelem. Telefonáltam. Az autó 5:00(!)-kor már Hegyeshalomnál elhagyta a magyar földet. Nem értettem hogy a fenébe olyan gyorsan, amikor esik az eső...de már nem esett, szépen sütött a nap, én pedig azon gondolkoztam, nem csak képzeltem-e az esőt a drámaibb hatás kedvéért (mint Kati a táncot, tudjátok...).

Megnyugodtam, az autó szépen halad a maga útján, én pedig nem tudom lefoglalni magam, olyan korán felkeltem. Tőlem szokatlan módon elkezdtem vadul takarítani, hogy menjen az idő: ruhák elrakása, mosás bekészítése, mosogatott cuccok helyre pakolása, porszívózás (!) és ha még a zúgásból nem lett volna elege a szomszédoknak, akkor a biztonság kedvéért a lábam is leepiláltam. Gyorsan telt így az idő, lassan elkészültem, lementem várni a fuvart (laza vagyok, szétesem...), ami nem jött. Péntek 13. Telefonálás után biztossá vált, hogy a fuvar nem is jön, szóval magam kell megoldjam a kiérkezésem. Megoldottam, kiérkeztem, közben telefon jött, az autó Münchenbe ért. Fuhh...mély lélegzet. Következő telefon érkezéskor várható, 400 km van hátra a célig. 14:00-kor még nem érkezett meg a telefon, így a fura, ismerős érzés megint hatalmába kerített, de aztán nagy kő zuttyant a mélybe, amikor csörgött a teló és a hívó fél a fontos ember volt. Minden rendben. Megnyugodtam.