Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul…

Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögül a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten (kelta-ír köszöntő)     Az előző pár hétben sokat gondolkoztam azon, amit egy ismerős kérdezett tőlem: vajon az utamon vagyok? Ez az életem, ezen kell járnom? Vagy netán van, amin…